Tuning World Bodensee 2014 - 1. rész
Egy év kihagyással, de annál komolyabb háttérel: újra itt!
idei helyünk a Private Car Area területén
Egy év kihagyás után ismét célba vettük Európa legnagyobb, kifejezetten tuning tematikájú kiállítását, a Tuning World Bodensee-t - idén azonban már messze több, mint csendes megfigyelői minőségben!
Aki kint volt nálunk márciusban az AMTS-en és követte a kiállítással kapcsolatos eseményeket, annak nem újdonság, hogy igen szoros partneri kapcsolatot sikerült felépítenünk a német show szervezőivel. A sztori a tavalyi Miss Tuning fotózással indult, mely során végre hazánk is lehetőséget kapott, hogy a neves naptár háttértörténeteként választott ország legyen. A házigazda megtisztelő szerepével csapatunkat keresték meg a szervezők, mi pedig örömmel álltunk elébe a kihívásnak. A közös munka gyümölcse egy igazán színvonalas naptár, valamint egy remek barátság lett, melynek következő lépése - többek között - Európa legrangosabb megmérettetése, az ETS nevezőinek megjelenése volt az Autó, Motor és Tuning Show felhozatalában.
a Scirocco 3 nap alatt épült az idei AMTS-en
European Tuning Showdown Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown. A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról. A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul. |
Az együttműködés pedig nem állt meg a márciusi szezonnyitónál: a holnap induló Tuning World Bodensee-n saját standot kaptunk a meghívott VIP vendégeknek fenntartott Pirvate Car Area (A3) csarnokában, továbbá két hazai autót is elindíthattunk az európai top 50 között folyó tuning párbajon, melyeket a budapesti show forgatagából válogattak ki a német szervezők. Ők név szerint a Bara Laci-féle teljesen átalakított Opel Combo, valamint Dózsa Feri évek óta épülő Ford Mustang GT-je, akik már holnap reggeltől "csatába" indulnak hazánk színeiben a gyengének hírből sem mondható mezőnyben.
Azonban nem csak értük izgulhatunk, hiszen nem véletlenül járt a német szépségkirálynő, Leonie Hagmayer-Reyinger az AMTS-en: a budapesti verseny győztese, Tikos Kitty automatikusan a Miss Tuning döntősei közé került és indulhat Európa Tuning Szépségkirálynőjének címéért!
A tét tehát nem kicsi, az eseményekről pedig mától folyamatosan tudósítunk Nektek. A mai nap az idejutásról és a bepakolásról szólt, az összesen nyolc autóból álló magyar csapat több turnusban érkezett a helyszínre. Az idő sajnos esősebb nagyon nem is lehetne (élmény volt ebben a formában autót mosni), ezt leszámítva azonban minden az itt megszokott precíz német szervezés mentén folyt.
TWB meets AMTS
Az ETS-es autók mellett a Carstyling "Garage" Passatját, valamint két idei darabot, az AMTS-en átépült Scirocco-t és Balázs igencsak felpaprikázott Lupoját hoztuk el. Standunkon Baky Peti Audija és kvázi állandó résztvevőként Corri VW Corradoja foglal helyet, továbbá velünk érkezett még Tárnok Zsolt és saját tervezésű tmCars Concept30-asa, ami az AMTS-en debütált először élőben a nagyközönség előtt.
Tárnok Zsolt koncepciója, a Concept30
Galériánkban az ideút képeiből találtok egy kis válogatást (köszönet értük a Szabó Gábor Photography-nek), holnaptól pedig keményen belecsapunk a lecsóba: habár ezúttal meglepően gyorsan végeztünk a bepakolással és töredékét sem láttuk a felhozatalnak, már így is számos új gyöngyszemet fedeztünk fel, amit érdemes lesz majd körbefotózni.
Folytatása következik!
HOLNAP