az idei AMTS három nap alatt épített Mustangja

Immáron kilencedik éve, hogy a németeknél töltjük a május elsejét, ennek oka pedig idén sem lehet más, mint Európa legnagyobb, kifejezetten tuning autós tematikájú show-ja, a Tuning World Bodensee.

Az évek óta töretlen fejlődést mutató hatalmas rendezvényre nem először érkezünk saját standdal. A kezdeti, kizárólag passzió szintű kitelepülést 2013 óta már a válogatott nemzetközi tuning gyöngyszemeknek fenntartott VIP Tuning Area egyik területének elfoglalása váltotta, ahová immáron évről-évre a szervezők közvetlen meghívására érkezünk.

tavaly az ETS-en indult a DF Mustang

Mindez nem véletlen: a Tuning World Bodensee és az AMTS együttműködése még a 2013-ban, Buapesten fotózott Miss Tuning naptár megvalósításában vállalt partnerséggel kezdődött, mára pedig nem csak, hogy kontinensünk legszebb autóiból összerakott standot hoznak a magyar show-ra, de számos ponton tesznek hozzá rendezvényünk színvonalához. Előválogatója vagyunk például a legrangosabb európai autószépségversenyek, az European Tuning Showdown-nak (ETS), ahová saját zsűrijükkel érkeznek a hazai autókat értékelni, nem utolsósorban pedig a Miss AMTS győztes hölgye automatikusan bekerül a világhírű Miss Tuning döntőjébe is.

Lényeges azonban megjegyezni, hogy Bodensee-re akkor is eljönnénk, ha semmilyen kapcsolatban sem állnánk a szervezőkkel: nemzetközi szinten is példaértékű, amit évről-évre tető alá hoznak a Messe Friedrichshafen hatalmas, hangárt formázó csarnokaiban, hangulatban pedig nincs párja annak az óriási bandázásnak, amit a klubok, kiállítók és persze a szervezők együttesen alkotnak ez alatt a négy nap alatt.

Bartucz Gabi Passatja

Rengeteg cikket publikáltunk már az eseményről az évek során, így külön nem foglalnám megint össze, mely tematikákból és programokból is tevődik össze a több, mint 100.000 m2 fedett területen zajló show. A következő napokban folyamatosan térképezzük fel a terepet és jelentkezünk a friss eseményekkel és látnivalókkal.

A rendezvényre idén hat autóval érkeztünk, a dolog érdekessége, hogy ezek fele történetesen a Ford Mustang típusaiból való. Egyikük az idei AMTS-en három nap alatt átépített, Európa első 2015-ös kivitelhez gyártott ROUSH bodykitjét viselő példány, a másik kettő pedig a DF Tuning műhelyéből gördült ki. Standunkon a tavaly az ETS-en szereplő kék darab, a másik pedig a friss zöld építés, mely szintén az AMTS-en mutatkozott be a nagyközönségnek - őt a németek az idei mezőnybe választották be. Velünk tartott továbbá Bara Laci a tavaly nagy sikert aratott Opel Combo-val, Bartucz Gabi a Passattal, valamint Szabó Gábor úr, Volkswagen EOS-ával.

Bara Laci és a Combo készülődnek a show-ra

Míg tehát az ETS-en újra egy hazai Mustangnak és tulajdonosának, Dózsa Ferinek szurkolhatunk, addig a Miss Tuning szépségversenyén az egyetlen magyar lányért, Oczella Eszterért szoríthatunk. Holnaptól mindkettőjük számára indul a megmérettetés, a fejleményekről pedig természetesen első ízben tudósítunk!

Első galériánkban a bepakolásról, valamint - egyébként hosszú órák alatt összesakkozott - standunkról találtok képeket. Meglehetősen korán kiértünk idén, így már jó ideje túl vagyunk a munkálatokon, de a helyszínen jelenleg is, hajnalba nyúlóan folynak az előkészületek, a kiállítók jelentős része pedig még csak most érkezik a Messe-re. Holnap megmutatjuk, mire jutottak!

a DF Tuning idei alkotása az ETS csarnokában

Folytatása következik!