Egy igazán szép, show-stílusú BMW E46

A Tuning World Bodensee felhozatalának gerincét ez évben is a Club Scene csarnokai alkották. Az összesen 4 db "A" jelű pavilon rengeteg klubot és magánépítést tartogatott, Európa számos országából.

Míg az A3 ez évben is a VIP szekciónak adott helyet (itt kaptunk standot mi is), az egyenként 10.000 m2-es A4-A6 csarnokokat kivétel nélkül a kontinens klubéletének szentelték. Zömében természetesen német csapatok standjaival és autóival találkozhattunk, de - bizonyára a határ közelsége miatt - mennyiségben utánuk szinte biztosan a svájci tuning autókból volt a legtöbb.

Elég gyakori volt a töredék-motorháztetős megoldás: így egyszerre látszik a motortér, valamint az autó orra is egészben

Ami rögtön feltűnt, hogy ismétlődés idén is volt (nem is kevés) a kiállított géppark tekintetében, de ezen, ilyen méretű rendezvények esetén nemigen kell csodálkozni. Csak ez a négy csarnok cirka 800 autónak adott helyet, egy év alatt aligha termelne ki az egész szcéna ennyi új építést.

Újdonság így is akadt bőséggel, amikért már önmagában érdemes volt kilátogatni, továbbá a már évek óta ide járó csapatok autói közül is számos továbbfejlődött a tavalyi állapothoz képest. Hasonlóan a standok is: mikor már azt hinnénk, hogy kezd kifulladni az ötlettár e téren, annál meglepőbb dekorációkkal állnak elő a tunerek évről-évre.

Az idei talán legkomolyabb klubos stand: komplett benzinkutat húztak fel, még a shop rész is részletesen ki volt dolgozva

Ugyanez, kicsit puttósabban, az oldalában egy grillsütős felezett Golf II-essel

Márkák tekintetében meglepően erős volt a japán felhozatal idén, a konszern autók mellett pedig a BMW és az Opel típusai voltak kint a legnagyobb mennyiségben. Stílusban az utcai vonaltól a versenygépeken keresztül a vérbeli tréleres show-autókig minden fellelhető volt ezen a részen, számos építés kapott helyett itt például a tavalyi ETS mezőnyéből is.

Nem szerény japán lóerőhalmaz az A4-ben

Az ilyenkor szokásos, iszogatással egybekötött bandázás most sem maradt el, számos klub készült akár egy kisebb bárt könnyedén ellátó piamennyiséggel - vagy akár saját cateringgel - és természetesen hangtechnikában sem szenvedtek hiányt. Az autókból folyamatosan áradó zene mellett voltak, akik igen komoly hangosítást hoztak a maximális bulihangulat elérése érdekében. Az A5 végében például három ilyen stand is volt egymás mellett - ráadásul mind saját DJ-vel, fényekkel és füstgéppel - akik láthatóan kicsit sem zavartatták magukat a szomszédok audiovizuális törekvésein.

Galériánkban csaknem 400 képet találtok a Club Scene csarnokaiból, a képek cirka felét a Szabo.Gabor.Photography-nek köszönhetően.

Hatalmas ötlet retró stílusban: katódsugárcső és ősöreg Nintendo, mi mással, mint Super Mario-val

Makulátlan amerikai vasakból és izomautókból sem volt hiány a klubos csarnokokban

Amiért a verseny folyt: a Yokohama Tuning Award díjaiért csak a klubos gépek indulhattak

Volt miért felnyitni a motorháztetőt...

Hibátlan G-Astra, hibátlan környezetben

Folytatása következik!