Európa legnagyobb tuning show-ja, a Tuning World Bodensee hosszú évek óta tartozik a kötelező programjaink közé. A menetrendszerűen május elején zajló kiállítás egyik legfőbb újítása idén egy vadonatúj, "Style Mile" névre keresztelt csarnok volt.

A főként utcai tuning autóknak szentelt pavilon egyfajta átmenetet képzett a magánautós és a klubos csarnokok között. A hangsúly itt egyetlen fontos fogalmon volt, ez pedig maga a fitment: mintha csak egy fedett pályás Wörthersee Tour keretei közé csöppentünk volna, merészebbnél-merészebb felni- és robbantott gumi kombók figyeltek mindenfelé, teljesen márkafüggetlen koncepció szerint.

A körítés is teljesen puritán volt, az itt megszokott látványos építmények helyett sárga ragasztószalag jelezte csak a standok helyét, a hangulatról pedig a csarnok közepén, egy VW Transporter T1 platójáról zenélő dj gondoskodott.

A tematika megálmodója, Sven Shulcz neve bizonyára sokunk számára ismerősen cseng, hiszen rendszeres vendége és zsűritagja az AMTS autós szépségversenyének is. Ő a felelős továbbá az Essen Motor Show hasonló felhozatallal operáló Tuning Xperience kiállításáért is, így nála alkalmasabb személy aligha akadhatott volna az ide passzoló magánautók és csoportosulások - Camber, Sourkrauts és társai - összerántására.

A Style Mile helyileg a "B" jelű csarnokok sorát gazdagította, közvetlenül a kontinensünk idei TOP 50-esének helyet adó European Tuning Showdown mellett. Korábban ebben a pavilonban egyébként a már évek óta egyre zsugorodó, mindig valamilyen plusz témával kiegészített hifi / multimédia részleg foglalt helyet, a friss felhozatal kétségtelenül üdítő színfoltot hozott a show tematikái közé.

Galériánkban cirka 200 fotót találtok az itt kiállított vasakból.