Idén meglátogattuk Európa legjelentősebb stance kiállítását, az évente megrendezésre kerülő Ultrace-t. A nemzetközi kiállításra és találkozóra a megszokott nyári időpont helyett ősszel került sor, Katowice expójának területén.

A lengyel show neve ugyanakkor minden bizonnyal sokaknak újdonságként hat majd, hiszen egészen az idei, jubileumi alkalomig Raceism néven volt közismert Európa - és egyre inkább a világ - tunerei számára. A remekül kitalált és egy évtized alatt jól befuttatott egyedi nevet (magyarul nagyjából "a verseny életrérzése"-ként lehetne fordítani) idén változtatták meg, reagálva a világon végigsöprő BLM mozgalomra - habár nyilvánvalóan az égvilágon semmi köze hozzá, de egyetlen betű eltéréssel a név nagyon hajazott az angol "racism", azaz "rasszista" kifejezésre. A névváltás kétségtelenül szimpatikus és értékelendő lépés volt a szervezők részéről, ugyanakkor lassan már hozzászokhatunk, hogy 2020 egy kicsit olyan, mintha egy South Park epizódba csöppentünk volna...

Na de mi is az az Ultrace?

Az Ultrace talán a legegyedülállóbb esemény az autóshow-k európai térképén, mely évente a legkomolyabb projektek és tulajdonosainak ezreit vonzza Lengyelországba, Nagy-Britanniától egészen Oroszországig. A rendezvény hosszú évek során felépített egyedi hangulata és különleges jellege mind az egyéni építők, mind a cégek számára hihetetlen vonzerővel bír: ez az az esemény, amelyen mindenki ott akar lenni, akkor is, ha több ezer kilométert kell utazni hozzá.

Az Ultrace szigorúan a stance stílusban épített vasakra fókuszál, közöttük is rendkívül aprólékos szelektálást követően engednek bárkit is kiállítani a kapukon belül. Itt nincs helye a csilli-villi showcaroknak, vagy töltelékautóknak: a lényeg a felniken és az extrémen igényes ültetésen van, a legszebben megépített és újjáépített vasak kíséretében.

Amiben az Ultrace még különbözik más autós rendezvényektől, az maga az atmoszféra, ami nem más, mint az autóipar iránti szenvedély vegyítése a street kultúrával. Az esemény szerves részét képezik a szervezők által gondosan kiválasztott zenészek, táncosok, DJ-k, vagy akár graffiti művészek, akik világszínvonalon mutatják meg a hip-hop kultúra legszebb arcát. A recept pedig működik: a "béke, szeretet, egység és közös szórakozás" eszméire épülő show látogatók tízezreit vonzza az ültetett vasak köré.

A jól megszokott helyszín eredetileg a Wroclaw Stadion volt, de az őszi időpontra való tekintettel a show Katowice kiállítási cebtrumának egyik pavilonjába került át. A szervezők szerint erősen COVID-edition volt az idei, hiszen a járványügyi szabályok miatt elég sok lemondás volt a kiállított autók terén. Az oroszok például egyáltalán nem tudtak részt venni a rendezvényen, de a szigorú beutazási korlátozásk miatt szerte Európából jelentősen kevesebben érkeztek. Ennek ellenére voltak nagy nemzetközi cégek is és szép számú külföldi rendszám tűnt fel, de főként inkább a környező országokból.

A felhozatal azonban hihetetlenül pazar volt, még így is, hogy a kiállított vasak száma állítólag cirka harmada volt csak a tavalyinak és zömében hazai építések jelentek meg a show-n. A lengyel tuning szcéna sokszínűségét és színvonalának fejlettségét is jól tükrözi, hogy az Ultrace akár lokális rendezvényként is bőven megállná a helyét - ennyit jelent, hogy a hatóságok itt nem drákói szigorral és gyakran teljesíthetetlenül bonyolult szabályozásokkal állják útját a kreativitásnak.

A kétnapos kiállítás a Międzynarodowe Centrum egyik pavilonját foglalta el, idebent cirka 150 pazar gépnek helyt adva, erre jött rá a kültér, nagyjából ugyanennyi építéssel. Ide folyamatosan érkeztek az autók a délelőtt során, a szervezők pedig mindegyiküket tüzetesen átnézték beállás előtt - hiszen akármivel ide sem juthatott be az ember. Annyi biztos, hogy bármerre is jártunk, egyik döbbenetből a másikba estünk, talán Patrik fogalmazta meg a legjobban: "az a baj, hogy itt sz.r gép nincs." 

Utoljára talán a SEMA Show-n éreztem ezt a kiálított gépekkel kapcsolatban, minderre pedig még jó pár lapáttal rátett az a különlegesen egyedi feeling, ami körbelengi az egész rendezvényt. A szervezők láthatóan nagyon figyelnek rá, hogy a látogató mindenhol kicsit úgy érezze magát, mintha egy fesztiválon lenne. Gyakorlatilag nem volt olyan helyszín, ahol nem DJ nyomta volna élőben a zenét, számos színpad került felállításra, ahol különböző performanszok szórakoztatták a közönséget. Mindez a legjobb chill hangulatban történik, ami csak kívánható ebben a helyzetben, az ember egyszerűen úgy érzi, hogy jó ott lenni.

Kihagyhatatlan élmény és remekül eltalált show a lengyeleké, mindezt pedig a hatalmas érdeklődés is alátámasztotta. Az esős idő ellenére a bejáratnál kilométeres sor állt még délután 4-kor is, persze hozzá kell tenni, a beléptetés nem volt túl gyors, főként a kötelező lázmérésnek köszönhetően. Talán a szervezőket is meglepte, hogy a járványügyi helyzet ellenére ennyi látogató érkezett.

A kijutás Magyarországról is különösen bonyolult jelenleg a határzár miatt, hiszen külföldre elvileg csak úgy utazhat az ember, ha utána 10 napra karanténba vonul. Ez alól viszont kivétel a a külföldi partner által leiagzolt üzleti út, amelyen mi is voltunk - az eredményét pedig elég jól látni fogjátok a 2021-es AMTS felhozatalát illetően ;)

A többiről pedig beszéljenek a képek: galériánkba több mint 500 fotó került fel az eseményekről. Nézzétek meg élő bejelentkezéseinket is, ehhez a linkeket itt találjátok.