Idén a szokásosnál kicsivel hamarabb, már szeptember közepén töltötte meg a Volkswagen márka színültig a Hungaroring területét. A hatodik évébe lépett Volkswagen-Találkozó ismét egy kicsit többet adott az eddigieknél - nézzük, hogyan!

Kezdjük a szokásos kis történeti áttekintéssel: a hagyományosan őszi giga-treffen 2012-ben, tisztán Golf Találkozóként indult, az akkor debütáló hetedik széria méltó megünneplésére. A nagy sikerre való tekintettel, egy évvel később már sokkal komolyabb felhajtással, rengeteg programmal, Castrol Cup állomással és az új GTI-vel emelte a tétet a hazai képviselet, három éve pedig már igazi márkaünnepként, számos típus bevonásával mutatkozott be "A" Volkswagen Találkozó. Tavaly előtt, a Golfok mellett már a Passat, Sirocco, Corrado, Bora, Jetta, Vento, Bogár, Transporter és a 40. születésnapját ünneplő Polo típustalálkozókra is sor került a dugig megtelített versenypályán, tavaly pedig a koncepciót megtartva, de számos új programmal és látnivalóval növekedett tovább a rendezvény.

A menetrendet idén is a jól bevált recept szerint rakta össze a Volkswagen: találkozók terén a Golf, Polo,  Passat, Bora, Jetta, Vento, Scirocco, Bogár / Beetle és Transporter típusok kaptak saját területet a szcéna főként hazai példányainak bemutatására, valamint felvonulására a versenypályán. A paddock rész ezúttal is 100%-ban a Golfokról szólt, a depó fedett területén pedig különleges gyári modellek, koncepciók, oldtimerek és persze shop várta a márka szerelmeseit. Új programként pedig az alkatrészbörze mutatkozott be, ahol magánszemélyek korábbi Volkswagen típusokhoz alkatrészeket, valamint tartozékokat és relikviákat árusíthattak.

Ahogyan minden évben, a Volkswagen erre az eseményre időzítette néhány új modellje premierjét. A fő újdonságot az elődjénél valamivel nagyobb Polo R-Line hivatalos magyarországi leleplezése jelentette, mellette az újságírók részére bemutatkozott egyrészt a 2018-tól vásárolható a T-Rock: a Tiguan-nál valamivel kisebb, compact crossover kategóriába sorolható járművel új szegmensbe tör be a márka, ebben a kategóriában még nem volt modelljük.

A harmadik újdonság pedig a BUDD-E volt, ami nem más, mint a Volkswagen elektromos jövőjét megcélzó, elsőre kissé nehezen megszokható külsejű koncepció. Az autó több, mint 500 km-t bír egy töltéssel, a tükröket kamerák helyettesítik, a beltérben pedig nincsenek gombok, helyette szinte mindent érintéssel, szóval, vagy gesztikulációval kontrollálható.

Szokás szerint volt gokart- és elektromos gokartpálya is, a hangulatról pedig az állandó moderátor, Kovács András Péter (KAP) humorista gondoskodott. A koncert sem maradt el, ezúttal a WellHello lépett fel, ami a legerősebb név a találkozó eddigi történetében. A rendezvényt most is a Hippifaluban zárhatták a résztvevők, ahol kellemes zene és bográcsozás várta a vendégeket. A legbevállalósabbak a hagyományokhoz híven éjszakára is maradhattak a helyszínen kialakított kempingben, na és persze a szabadtéri buliban.

Az időjárás viszont most nem volt annyira kegyes a rendezvényhez, hiába volt délelőtt szikrázó napsütés, sajnos már a vészjósló előrejelzés is némileg érezhető volt a látogatók létszámán. A tavalyi tizenkétezres rekord valószínűleg nem dőlt most meg, de - főleg a körülményekhez képest - rengetegen voltak. Délutánra sajnos bejött a jóslat, az ég elborult, többször is csepergett az eső. A koncert alatt szinte végig esett, de a tömeget nem zavarta, a hangulat hihetetlenül jó volt odakint,

A hagyományokhoz híven, most is autó volt a rendezvény fődíja. Mivel az idei volt a hatodik felvonás, stílszerűen egy hatos golf gördült fel a színpad előtti pódiumra. A szervezők némileg változtattak a játékszabályokon: tombola helyett most a legalacsonyabb összeggel licitáló látogató vihette haza a járművet, akit a szabályok értelmében telefonon értesítettek a nyereményről.

Nos, páran biztosan foghatták a fejüket szombat este, az első kettő nyertes összeget megjátszó játékos ugyanis egyszerűen nem vette fel a telefonját. A harmadik már felvette, viszont fogalma sem volt róla, hogy miről beszél a speaker, így  "annyit mondott, téves szám"  (ha már Wellhello) és letette a telefont. Valószínűleg egy ismerőse játszhatott az ő számával, vagy simán elírt egy számot a nyereményszelvényen... a negyedik hívott fél viszont már felvette és ott is volt a helyszínen, így az övé lett a kocsi.

Vitathatatlanul, továbbra is hazai szcéna egyik legszínvonalasabb autós rendezvénye a Volkswagen-Találkozó, ahol remek programok mellett, a komoly tuning építések mellett a nagy becsben őrzött, gyári állapotú koros fauvékat is jelentős érdeklődés övezi. Mindez vicces, 600 forintos belépővel, ebben foglalva pedig nyereményautóval és koncerttel is megspékelve messze több, mint egy kellemes családi program.

Örömmel tettünk hozzá idén is a szervezéshez (többek között a Bora/Jetta/Vento találkozóért voltunk felelősek), jövőre pedig ha folytatódnak a hagyományok, különösen érdemes lesz majd kilátogatni, hiszen mindössze 700 forintért egy Golf MK7 lehet a fődíj!

További részletek, több mint 250 képpel a galériában!

A remek fotókat Tamaskovics Zoltánnak köszönhetjük. Ütős autód van? Szeretnél róla egy profi képsorozatot? Jelentkezz fotózásra privátban T.a.m.a.s.-nál, azonnal!