Reifnitz utcái nagyjából így festenek ilyenkor

Útba esett hazafelé, így a Tuning World Bodensee után eltöltöttünk még néhány napot a Wörthi-tó környékén is, ahol javában zajlik az eseményt megelőző, ilyenkor szokásos konszern- és tuningtalálkozó. A kint tapasztaltakban pedig idén sem csalódtunk!

Habár a hivatalos rendezvényre csak két hét múlva kerül majd sor, már - vagy inkább kifejezetten - most rengetegen vannak itt, ráadásul hihetetlen autókkal. A csúcspont az itteniek szerint elmúlt hétvégén volt, azaz a kiálíítást megelőző hét előtti hétvégén. Úgy tűnik, lassan a "Week Before" is mainstream lesz annyira, hogy kapjon egy előzetes rendezvényt, ahol csak a "mag" vesz részt, sőt a pletykák szerint, van akik már a "Week After"-re , azaz a rendezvényt követő egy hétre esküsznek.

Mi is az a Week Before?

Európa legnagyobb VW konszern-találkozója és szabadtéri kiállítása, a Wörthersee Tour minden évben a német márkacsoport rajongóinak tízezreit látja vendégül, autóikkal együtt. Nyílt titok azonban, hogy aki igazán szép gépeket akar látni, az egy-két héttel a hivatalos buli előtt utazik Ausztriába, hiszen a legkomolyabb tunerek már akkor ott vannak, a tó körüli településeken, benzinkutakon, parkolókban és utakon pedig hatalmas bandázás veszi kezdetét.

Az egykoron szigorúan GTI-találkozónak indult rendezvény mára sokkal megengedőbb lett autómárkák és típusok terén, így az évek során a teljes Volkswagen paletta, valamint más német márkák is megjelentek az autók között. Vannak, akik szerint felhígult, mások szerint viszont így teljesedett ki a buli igazán. Mára a BMW és a Mercedes már ugyanolyan elfogadott kint, mint akármelyik konszernbe tartozó márka, de ez sem feltétlen kizárólagos szabály. Amerikai, sőt még japán (!!) autókat is láttunk ugyanolyan magabiztossággal bekanyarodni a Faaker See GTI parkolójába, mint bármely porig rakott Volkwagent - nemigen okozott bármiféle felhördülést a résztvevők körében.

Dodge Charger a Tankstellén

A találkozó a látottak alapján sokkal inkább szól már a bitang felnikre gyönyörűen ráültetett tuning autókról, mint márkahűségről, de persze azért a konszern gépek még mindig túlnyomó többségben vannak. Kíváncsi lennék, hogy a "hivatalos" rendezvény alatt is hasonló-e a felállás, de bárhogy is van, egy márkában szinte biztos vagyok, hogy nincs egyik felvonáson sem, ez pedig az Opel.

MESSER az Audi R8-on. Van még kérdés?

Utoljára két éve voltunk kint a tónál, a helyzet azóta túl sokat nem változott. Wörthersee és környezete ezekben  napokban az a hely, ahol az ember bármerre is jár, sokkal kevesebb gyári autót lát, mint átépítettet. Utóbbiakból is inkább azokat kell keresgélni, amelyek kevésbé ütősek, divatjamúltak, vagy éppen nem kellőképpen alacsonyak. Míg stílusokat tekintve a germán, OEM, OEM+ és a cult style-t lehet említeni, addig ami minden egyes autónál apelláta nélkül megtalálható, hogy - technikától függetlenül - valami hihetetlen módon le vannak ültetve.

Idei nagy kedvencünk a Faaker-See parkolóban

Az ültetés és persze a patent kiállás melletti másik fő mérce természetesen a felni. Továbbra is nagy divat a prémium kategóriás járművek - Bentley, Ferrari, Maserati, vagy akár BMW, Mercedes - kerekeinek felpakolása a wagenekre, vagy a méregdrága amerikai import görgőkkel - Vossen, Rotiform és társaival - való villogás. Ezek látványát azonban hamar megszokja a szem pár óra nézelődés után, gyakorlatilag annyi van belőlük. Aki valami kivételeset akar hozni e téren a Wörthire, igencsak rá kell gyúrnia az egyediségre, a slágert pedig idén egyértelműen a Messer és a RAD48 garnitúrái jelentették.

A háttérben már épülnek a Wörthersee Tour díszletei

A tunerek számos jól bevált helyszínen gyülekeznek a tó körüli települések úthálózata mentén. A központot Reifnitz belvárosa jelenti - itt kerül sor majd magára a rendezvényre is, melynek komoly díszletei már most javában épülnek - a másik fő találkozási pont pedig Velden, a központjában található legendás benzinkúttal, ahol ezekben a napokban egy percre sem áll meg az élet. Mellettük pedig ugye ott van Faaker See hatalmas parkolója (amit a pletykák szerint múlt pénteken már lezártak, annyian voltak), a "turbó-kanyar", ahol az erdő fái közt hosszan visszhangzanak a kipufogók és a lefújószelepek és persze a veldeni Casino és a kivilágított belváros, ami főként az esti órákban népszerű.

Velden Tankstelle

Aki Wörthersee-re látogat, egészen biztosan tiszteletét teszi Velden legendás (ex-Shell) Agip kútján is, mely szintén a találkozó egyik csomópontját képviseli. Az állomás melletti parkolóba az öt eurós belépődíj ellenére is jórészt csak kihalásos alapon lehet bejutni, egyébként általában tömve van a legszebb vasakkal - ez alól pedig az esti órák sem kivételek.

A kút mosója szintúgy népszerű a résztvevők körében, továbbá itt találhatók a mindenki által ismert webkamerák is, melyeken keresztül az otthon maradottak is valamennyire nyomon követhetik az eseményeket.

A legjobb azonban az egészben, hogy a Wörthin fellelhető kivételes építéseket mozgás közben is látni és hallani, így egy kerti székkel és pár sörrel kiülni valamelyik forgalmasabb útvonal mellé kifejezetten jó ötlet. Mivel a brutális motortuning sem ritka jelenség errefelé (sőt), van kellő mennyiségű élményanyag e téren is.

Máté hatosa.

Külön öröm volt idén számos hazai cartársunkkal és autóikkal is találkozni, többek közt SoLow kollegával, Rácz Lackóval és Szőcs Mátéval. Máté idei szezonra kimaxolt hatos BMW-jének nem kis sikere volt odakint, több neves magazin is megfotózta, nem utolsó sorban pedig azonnali VIP meghívást kapott a júniusi XS-Carnightra is.

Galériánkban cirka 150 fotót találtok a jelenleg kint zajló eseményekről, aki pedig teheti, még bőven részese lehet a dolgoknak, hiszen az igazi "Week Before"-ra csak ezekben a napokban kerül sor. De csak óvatosan: nagyon könnyen függőséget okozhat ;)

Egy Bogár a természetben