Volvo xc90

A vadonatúj, úgynevezett ?full-size? SUV, azaz a nagyméretű városi szabadidő autók kategóriájába tartozó két tonnás, közel 5 méter hosszú, 2 méternél is szélesebb és majdnem 1,8 méter magas autó 14 év után váltotta le az elődjét. A forma magáért beszél, nagyon mai és nagyon elegáns, a karosszéria élenjáró technikát takar. A hatalmas utastérben akár három sorban hét ülés is használható. Az új XC90  már csak kétliteres, 320 lóerős (400 Newtonméteres) benzines és 225 lovas (470 Nm) dízel motorokat kínál, hozzájuk pedig kizárólag nyolcfokozatú, Aisin Warner Geartronic rendszerű automata sebességváltót. Aki nagyobb teljesítményre vágyik, az választhatja majd az év végén érkező a T8-as Plug-in hibrid változatot, amelyben a hátsó tengelyt hajtó 87 lóerős elektromotorral az összteljesítmény 407 lóerő, a gyorsulási érték az óránkénti 100 kilométeres sebességre 5,6 másodperc. Ez a kocsi tisztán elektromos hajtással 42 kilométert tehet meg.

Volvo xc90 2015

Az XC90 terepképességgel is rendelkezik, a négykerék-meghajtású fel tud mászni 50 fokos emelkedőn, és le tud menni 70 fokos lejtőn. A manőver előfeltétele, a műszerfali monitoron kiválasztott off-road állás, amelynek nyomán a légrugó megemeli a kocsiszekrényt, a hajtás elemei, köztük a legurulást gátló fékrendszer a terepviszonyokhoz igazodik. Nem lenne az autó Volvo, ha nem lenne tömve különböző elektronikus vezetéstámogató rendszerrel, amelyeket a Volvo házon belül Intellisafe néven foglal össze. Az XC90 négyféle felszereltségi szinttel kapható, ára 15 milliótól indul, a legdrágább T8-s (hibrid) Momentum hétüléses változatáért 22,24 millió forintot kérnek.