A Detroiti Autószalonon beszélt Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezérigazgatója az olasz márka legújabb üdvöskéjéről. Az Urus fantázianévre hallgató SUV a tervek szerint néhány éven belül elkészülhet.

A Bloomberg szerint három évnyi fejlesztést követően, várhatóan 2017-ben jelenhet meg az Urus. A Lamborghini nem titkolja, hogy a luxus SUV kategória állóvizét kívánja felkavarni legújabb modelljével.

A főként az USA-ban népszerű szegmenst régóta a német márkák uralják. A Volkswagen konszern jelentős eladásokat produkál köszönhetően az Audi Q3, Q5 és Q7-nek köszönhetően, ráadásul 2016-ban érkezik a legkisebb hobbiterepjárójuk, a Q1. A BMW-nek szintén ott az X-sorozata, de a Porsche sem tétlenkedik. A Cayenne régóta népszerű a tehetős autóvásárlók körében és hamarosan érkezik az eggyel kisebb Macan is.

Az Urus nem az első terepjáró-szerűség a Lamborghini számára. 1986 és 1993 között gyártották az LM002 típusjelű SUV-ot, amelyet elsősorban katonai célokra fejlesztettek.

A Lamborghini legújabb SUV koncepcióját 2012-ben mutatták be a Pekingi Autószalonon. A csaknem öt méter hosszú és két méter széles Urus-ról a két évvel ezelőtti premieren mindössze annyit árultak el, hogy a motorja 600 lóerős lesz.