Meglehetősen elképzelhetetlen, hogy egy tengerentúli tuning cég pont egy kis német elsőkerekes lépcsőshátút nézzen ki 500+ lóerős tuning csomagjának alanyaként. Bármilyen hihetetlen is, a kanadai HPA éppen a VW konszern autóinak átalakítására szakosodott, legfrissebb őrületük pedig az új Scirocco-n alapul.


A típusban gyárilag megtalálható 265 lovas, négyhengeres TSI aggregát persze már kevésnek bizonyult az elképzeléseknek, így a blokkot kompletten egy 3.2 literes VR6-os erőforrásra cserélték, megtoldva két Garrett H25 turbófeltöltővel, valamint a teljesség kedvéért összkerék-meghajtással is.


Az eredmény 550 lóerő és 677 Nm nyomaték, azonban még mindig ott a Stage 2, ami már 600 pacira és 812 Nm nyomatékra képes. A mérvadó százas sprint így 3.4, a negyedmérföldes futam pedig 11.3 másodpercben állapodik meg. A végsebességről csak becsült adatokat közöltek, valahol 321 km/óra környékén.


A bődületes teljesítményhez a fékeket is hozzáigazították, elől 14, hátul 13 hüvelykes tárcsákat, valamint nyolcdugattyús nyergeket szereltek fel. Felnik terén a BBS 19”-es garnitúráját találjuk, Dunlop Sport Maxx abroncsokkal körbevonva.


A konverzió ára nem igazán mondható barátinak: a HPA évente 10 Scirocco importálását és átalakítását tervezi, darabonként 150.000 dolláros (kb. 30.000.000 HUF) áron. Abból pedig azért már egész komoly presztízsautókat lehet kapni – még Kanadában is.