Nem, ez itt esetünkben nem a világ legnagyobb háttéripari kiállításának számító SEMA Show, ahol - bármiféle túlzás nélkül - minden sarokban találni egy hasonló építést. Ez az európai "kistestvér", az Essen Motor Show, melynek egyik legszebb gyöngyszeme volt ez a Chevy 2016-ban.

Ahogyan sejthető, maga az autó sem az Öreg Kontinensen készült. Alkotója, Brandon Gonzales az Arizona állambeli Phoenix-ből származik és oszlopos tagja az Imperials Car Clubnak is. Hogy tudjuk hova tenni őket, az 1965-ben, Los Angelesben alapított egyesület a Lowrider szcéna jelenleg leghíresebb és legrangosabb klubja.

Brandon munkásságának egyik legféltettebb kincse, a Spirit Runner (Lélekfutár) egy 1974-es Chevrolet MonteCarlo alapjain nyugszik és több, mint 10 éven keresztül épült, míg elnyerte jelenlegi formáját. Az autón gyakorlatilag egyetlen érintetlen elem sem maradt, kezdve a számos helyen átszabott, de mégis autentikus formát mutató kasztnival, a teljesen egyedi utastérrel, na és persze főként motor-futómű-alváz hármassal. A rengeteg egyedi megoldás egyenkénti felsorolásába belemenni is kár.

Az autó orrában egy teljesen felújított, 5,7 literes Chevy V8-as blokk dohog, a futóművet pedig egyedileg épített hidraulikus rendszer táncoltatja. Egy ilyen korú gépcsodánál már ez is kuriózumszámba megy, a Spirit Runner azonban nem csak ezzel vitte el a show-t és zsebelt be már rengeteg díjat a pályafutása során.

A kasztni és az utastér makulátlan, gyakorlatilag minden elemét érintő egyedi fényezésen, az utolsó csavarig krómban úszó motortéren és alvázon keresve sem találni hibát. Habár általánosan elfogadott közhely, hogy egy autó épülése sosem ér véget, ez már az az eset, amikor egy koncepció kerek egésszé állt össze: műalkotás született, amihez tényleg nincs már mit hozzátenni.