Négy éve, az erősen irreálisnak tűnő adatok miatt még megmosolyogtuk, a jelenlegi helyzet szerint azonban nagyon úgy tűnik, nem csak médiafelhajtás volt a Dubajból származó szuper sportautó. Az 5.000 lóerős Devel Sixteen valóban gyártásba kerülhet!

A jelenleg zajló f.szméregetés - khm - erőfitogtatás mellett, ahol a Koenigsegg sorra viszi el a világ minden téren legjobb menetteljesítményű autójának járó rekordokat és már hivatalosan 447 km/órával száguldozik, valamint a Hennessey is lerántja a leplet az elvileg 484 km/órás végsebességre képes Venom F5-ről, pont csak az hiányzott, hogy Közel-Keletről lazán benyögjenek egy minden eddiginél hihetetlenebb adatot: 5.000 lóerő és 560 km/óra!

Bizonyítva még persze semmi nincs, de hogy gőzerővel dolgoznak a gépen, az 100% - az anyagiak pedig ebben az országban aligha szabhatnak határt bármilyen álom megvalósulásának is. Az idei Dubai Autószalonon (hivatalos nevén Dubai Motor Show) pedig már be is mutatkozott a gép karbonvázának kvázi végleges formája, amiről már sokkal inkább elhisszük, hogy képes lesz erre a teljesítményre.

A végletekig szétspoilerezett, be- és kiömlőkkel gazdagon tarkított, széles és irdatlan hosszú tengelytávval ellátott cseppforma kasztni két sugárhajtóművet idéző kéményben végződik, akárcsak a korábban többször is látott koncepción. Az extra leszorítóerőről pedig a Porschéket idéző, nagy sebesség mellett kiemelkedő hátsó szárny gondoskodik.

A szó szerint elképzelhetetlen forma a legmerészebb koncepcióautókat is felülmúlja, a fotók nem adják vissza a  pályaautósan földön ülő gép dimenzióit - pedig ha hinni lehet a híreknek, ez már szinte a végleges design. A felfelé nyíló ajtók mögött végtelenül puritán utastér figyel, egyetlen kijelzővel és egy óriási gombokkal ellátott "kormánnyal". Minden bizonnyal a futurisztikus beltér még erősen fejlődni fog, hiszen egyelőre még mindig csak prototípusokról beszélünk. A kiállított két, különböző színben pompázó modell illesztésein, a csúnyán beragasztott üvegeken és számtalan apró hiányosságokból is látszott, hogy valószínűleg jó pár hónap lesz még, mire ezek tényleg autóként üzemelnek majd.

Az erőforrást egyébként a Steve Morris Engines fejleszti, melyet már próbapadon tesztelnek. A Devel Sixteen összkerekes lesz, mindezt pedig egy 12,3 literes (!!), 16 hengeres, négyszeresen megturbózott (!!) aggregát hajtja majd, kicsivel több, mint 5.000 lóerővel és 5.200 Nm körüli nyomatékkal.

A 2013-as prototípus

Ez persze elvileg csak a jéghegy csúcs, két szerényebb, 2.000 és 3.000 lóerős V8-as kisördög is készül majd a Develből. Dubaiban egyébént megtekinthető volt a négy évvel ezelőtti, első prototípus is, elég megmosolyogtató volt látni a különbséget a mostani kivitelekhez képest.

A Devel 60 koncepció

Sőt, a standon egy új fejlesztés, a Devel 60 prototípusa is látható volt, mely egy hatkerekű, off-roadra is alkalmas SUV-nek készül, 6,7 literes V8-as turbódízel erőforrással, 720 lóerővel és több, mint 1.000 Nm nyomatékkal.

Visszatérve a Sixteen-hez, habár a motort már lemérték és valóban tudja azt a bizonyos 5.000 lovat, a mindezt akár rövidtávon elviselni képes hajtáslánc és főként az abroncsok témaköre még továbbra is nyitott kérdés, a dolog komolyságát látva azonban ilyen "apróságon" már aligha fog elcsúszni a projekt.

Részünkről most már nagyon kíváncsian várjuk a fejleményeket! A Dubai Motor Show-ról pedig hamarosan egy nagyobb összefoglalóval is jelentkezünk.