Nagy Ádám jelenleg a top 5 magyar drift versenyző közé nőtte ki magát hazánkban, valamint több nemzetközi versenyen is sikeresen szerepelt az elmúlt években. Mindezeknek köszönhető az októberi útja az USA-ban is, amikor is egy rangos eseményen, az All Star Bash nemzetközi drift show-n egyedüli magyar pilótaként képviselte
hazánkat.

A Los Angeles mellett megrendezésre kerülő eseményt, sok millióan követték világszerte, hiszen a drift versenyzői elit vett részt rajta kizárólag. Hatalmas dolog innen Magyarországról, ahol ez a versenyág még elég amatőr cipőben járt, elérni ezt a sikert.

Interjú Nagy Ádámmal:

Kezdetek - út Amerikába

"Mindig is vonzottak az autók, már gyerekkoromtól kezdve, főleg természetesen a sportosabb, különlegesebb típusok. Később, középiskolás koromtól pedig a rally, rallycross. Számos gyorsulási versenyen jártam. Majd Végh Dávid barátom elkezdett illegális drift versenyre járni én pedig mentem vele, amikor csak tehettem. Leírhatatlan élmény volt, így egyből beleszerettem a sportba. Ekkor még nem voltam 18 éves és alig vártam, hogy megszerezzem a jogosítványt és mehessek én is driftelni. Azt hiszem azt hamarabb tudtam, mint hivatalosan vezetni.

Magyarországon 2008-ban kezdtem el versenyezni. Azonnal sikerült profi kategóriába kerülni, majd még ebben az évben egy itthon rendezett nemzetközi IDC versenyen 3. lettem, akkor kezdtem el hinni is benne, hogy jó az irány és komolyabban elkezdtem foglalkozni vele.”

Eredményei

  • 2010- IDS Falken Európai Bajnokság 2. helyezettje
  • 2011 Többszörös magyar futamgyőztes
  • 2016 King of Italy 2. helyezett
  • 2016 október Sikeresen szerepelt az amerikai All Star Bash shown, sztár pilóták mellett, mint például Forrest Wang és Alex Heilbrun.
     

KÜLÖNBSÉGEK A MAGYAR ÉS A AMERIKAI DRIFT VERSENYEK KÖZÖTT

Volt lehetőségünk betekinteni egy kinti amatőr rendezvényre és a világhírű Formula Driftre is. Igazából teljesen máshogy működik az amatőr és a profi drift világ, mint hazánkban. Az amatőr és a technikai fejlettség jóval komolyabb, van lehetőség folyamatos fejlődésre, autózásra. Hazánkban viszont nagyobb arányban vannak tehetségesebb pilóták. Ami még szembetűnő különbség volt, hogy az autók építésénél első sorban a kezelhetőség a fontos és utána a teljesítmény. Itthon ez fordítva működik.

A profi amerikai mezőny űrbéli távolságban van hazánkhoz képest, mivel jóval nagyobb komolyabb szponzorok támogatják kint ezt a sportot. A pilóták napi szinten tudnak autózni, gyakorolni így szinte minden adott, hogy nagyon magas színvonalú legyen a bajnokság. Itthon, szűkek a lehetőségek, mind anyagilag mind pedig helyileg.

Egy amatőr autó az USA-ban jóval költséghatékonyabban üzemeltethető, mint hazánkban, mivel szinte minden hozzá tartozó alkatrész nagyon könnyen elérhető. Egy kinti amatőr autó hasonló színvonalú, mint itthon egy semipro vagy 1-2 pro autó. Ez a versenyzésben is feltűnik a pályahasználati díjak kb ugyanannyiba kerülnek.

Az ALL STAR BASHRÓL

A show Los Angeles mellett került megrendezésre, október 15-én és 16-án hétvégén. Ezen a találkozón a világ legjobb pilótái indulhattak, például a Formula Driftből és japánból meghívott drift versenyzők. Leírhatatlan élmény számomra, hogy közöttük autózhattam, mint magyar pilóta.

Az All Star Bash a szezon egyfajta lezárása volt, ahol a pilóták a látványra fordítanak hangsúlyt. Itt nem a megszokott páros autózás volt, hanem 5-10 autó is egyszerre driftelt egymástól pár centire. Nagy érdeklődés kísérte a rendezvényt média szempontból is, hatalmas a reklámértéke, sok csapat, szponzor ilyenkor választja ki, hogy mely versenyzőkkel dolgoznak együtt a jövőben.

A célom, hogy megmutassam magamat és vezetéstechnikai tudásomat a legjobbak versenyzők között, úgy néz ki sikerült. Egyébként a Zestino Tyre USA mérte fel a kvalitásomat, mint Európából érkezett drift versenyzőét. Több száz pilóta között kitűnni, ez óriási dolog.

Elégedettségüket mutatja, hogy egy Nissan 240sx rb25 300hp gyakoroltam az All Star Bashra, ami jól vezethető volt, viszont 300 lőerővel nem lehet olyan látványosan autózni. A Zestino USA felajánlotta, hogy vezessem az 500 lóerős Nissan Cima-t a shown, mert a vezetési tudásom alapján ez való nekem. Nagyon hálás vagyok a bizalmukért, ezzel még könnyebb is volt helytállni!

2 HÉT ESEMÉNYEI AZ USÁBAN

Az All Star Bash Show volt a fő oka, az utazásunknak, de természetesen, ha már kint voltunk minden percét kihasználtuk, hogy olyan helyekre jussunk el, ami kötődik a drift világához.

Meglátogattunk számos garázst, aminek bepillanthattunk profi világába. Mint például a híres Twisted Motion Las Vegasban, Rad Industries, Hoonigan, Forrest Wang és a szponzorom a Zestino USA garázsa. Ezekről a helyekről mind videókat készítettünk, amit a Nagy Ádám Official Facebook oldalán vissza lehet nézni.

Kilátogattunk egy Formula drift versenyre is, amire régóta készültem. Sikerült egy záró futamon részt venni, ami az egész szezon alatt a leghangulatosabb és egyben legizgalmasabb is. Mivel elég nyílt a bajnokság általában itt dől el, hogy ki lesz az adott bajnok így mindenki hozza a maximumot.

A hangulat fantasztikus volt, igazi fanatikusak a nézők erre példa, hogy többen is levetett gumikat vittek haza ereklyének. A megszokottnál jóval tempósabb volt az Irwindale-i, versenypálya ezért kell, hogy nagy teljesítményű autó legyen hozzá. A versenyzők barátságosak egészen családias a légkör. Közel 20.000 néző volt kint csak a versenynapon.

A JÖVŐRŐL

A napokban folynak a tárgyalások a Zestino gumigyár és a Formula Drift között. Ha sikeres a megállapodás, akkor jövőre elindulok a világ egyik legrangosabb bajnokságában, a Formula Drift sorozatban, mint Zestino Tyre USA pilóta.

Ezúton is köszönöm a csapatomnak, és a támogatóimnak, akik nélkül ez az utazás, és ez a lehetőség nem jöhetett volna létre: Zestino Tyre USA, JDM-Import, Endoplus Service Kft., Wow Event & Creative Kft, Flow Turbo, BP Racing, Terápiashop.hu , Lendvai Autószerviz, Szarkási Kereskedőház, Maxsport Nutrition, Storm Forwarding, Szögedi Ló és Kisállat Ambulancia, valamint a Varia-Vet Állatgyógyászat.