A Greddy a Nissan GT-R-hez is készített Rocket Bunny légterelő szettet. A végeredmény a szokásos versenyautós külalak, ez esetben azonban valóban egy pályára készült gépen.

A korábban látott Scion FR-S-hez hasonlóan. a sárvédőívek a gyorsasági / túra autóknál használatos "kivágott" designt kaptak, melyek a fékek hűtését segítik elő (Addorjan-nak utólag is köszönet az észrevételért).

A Rocket Bunny brandet a neves japán tuning- és versenyalkatrészekben utazó cég, a Greddy jegyzi. A widebody szettek szinte egy az egyben a pályára készült kiegészítők másolatai, remek formájuk miatt azonban az utcai használatban is népszerűek.

A szegecselt designban épült, légterelőkkel bőven megpakolt szett mellé Toyo drag-abroncsokkal felszerelt széles versenyfelnik passzolnak, a kasztnit pedig - szintén pályaautós megoldásban - milliméterekre ültették az aszfalttól.

Hasonlóan, az extra merevítőkkel megtámasztott jókora karbon szárny sem éppen utcai használatra utal. Az autó technikai paramétereiről sajnos nem derül ki több, a matricákból ítélkezve azonban igen szép Greddy termékpaletta rejtőzhet a széles forma mögött, a nagyteljesítményű turbó rendszertől a hűtésen át a kipufogókig.