Oldalunk szerkesztői fejcsóválva olvasták a Délmagyarország című napilap 2003. július 10-i számában, a Szegeden péntek esténként rendszeressé vált gyorsulások veszélyeiről tudósító cikket.

Egyetértünk azzal, hogy a gyorsulás nem veszélytelen sport, de nem olyan mértékben, mint azt az újság - stábunk egybehangzó véleménye szerint - cseppet eltúlzott cikkében olvashattuk.

Pontosan mire is gondolunk?

"A száguldók átlagban százkilencven-kétszáz kilométeres sebességre gyorsulnak fel a kijelölt távon, de akadnak olyanok is, akiknek kétszáznegyvenet, kétszázötvenet bír a gépük."

A kijelölt 200 méteres távon a járművek még csak meg sem közelítik a 190-200 km/h-s sebességet. Gondoljunk csak bele: egy futam legjobb esetben is min. 8-9 másodpercig tart - ennyi idő alatt érik el a legdurvább gépek a célvonalat, ezt követően pedig ugye lefékeznek. Ahhoz, hogy ennyi idő alatt egy autó 200-ra netán 250-re (!) felgyorsuljon, minimum rakétakat kellene rá felszerelni. A valóságban a legfelső határ 140-150 km/h körül szokott lenni, de sokkal jellemzőbbek - utcai autókról lévén szó - a 120-130 km/h közötti maximális sebességek.

"Természetszerűleg a versenyen az a győztes, aki a leggyorsabban teszi meg a kijelölt távot ? és időben fékez. Aki nem lép időben a fékpedálra, könnyen bajba kerülhet."

Valóban: ezen kívül bajba kerülhetünk akkor is, amikor egy kád vízben állva a konnektor felé nyúlkálunk. Mivel a táv kiválasztásánál elsődleges szempont a megfelelő fékút megléte, és ennek végén sem szakadék tátong, így még csak erőteljes fékezésre sincs szüksége az autósoknak egy-egy futam végén, amiből esetleg valóban bajuk származhatna.
Mivel ez az egész nem egy szervezett verseny, így győztese sincs - főleg időeredmény alapján - pláne, hogy különböző kategóriájú autók rajthoz állásáról van szó. Egy-egy futamnak van csak győztese - ahogy ezt a cikkben nyilatkozó autós is említi. Komolyabb, szervezett formában kategóriánként is győztest hirdetnek, ilyenek az évente több alkalommal megrendezett hivatalos gyorsulási versenyek.

"Megtudtuk: a legveszélyesebb helyzetek akkor adódnak, amikor a versenyzők vissza akarnak menni a rajthoz egy új futamra. Már előfordult, hogy az elindított két új versenyző és a visszatérők szemben haladtak egymással."

A futamok indítójának, azon kívül hogy visszaszámol, a legfontosabb feladata az, hogy gondosan ügyeljen arra is, hogy a soron következő két páros addig ne indulhasson amíg szemből világítanak a fényszórók. A vernyezők nem csak "akarnak" visszatérni, hanem bevett szokás, hogy a futamok után rögtön vissza is fordulnak, és beállnak újra a sor végére - ez alatt pedig új futam nem indulhat. Az újonnan érkezők megvárják míg lemegy egy futam, és ezt követően a versenyzőkkel együtt térnek vissza a rajthoz.

Van rendszer ebben, az autósok pedig maximálisan odafigyelnek egymásra és a nézőkre is - nyilván senki nem akar bajt magának - talán fémjelezheti ezt az is, hogy eleddig semmilyen baleset nem történt.

Abban a tényben viszont egyetértünk a cikk szerzőjével, hogy a nézők közelsége esetenként veszélyt jelenthet, mivel - más versenyekhez hasonlóan- egyesek túl közelről szeretnék szemlélni az eseményeket. Erre problémára nyújtana gyógyírt a gyorsulások legalizálása és maximálisan szervezett formában történő megrendezése. A hivatalos versenyeken a nézőket valamilyen módon biztonságos távolságra választják el a pályától, megelőzve ezzel a legcsekélyebb balesetet is.

Mi is azt szeretnénk, hogy ezek a rendezvények legálissá váljanak, hiszen sok embernek nyújtanak kellemes kikapcsolódást. Mutatja ezt az esemény iránti nagy érdeklődés is: előfordult olyan este, amikor 200-250 autó is megjelent a helyszínen, ez körülbelül 600 nézőt jelent. A legalizálással növelni lehetne a biztonságot és az érdeklődők számát is.

Ehhez feltétlenül szükség van a hatóságok pozitívabb hozzáállására is, hiszen a gyorsulások résztvevői NEM száguldozó huligánok, csupán szórakozni vágyó, adrenalinra éhes fiatalok, akik esetenként egész heti feszültségüket vezetik le egy-egy futam során.

Azért is ideális lenne egy zárt, szervezett keretet biztosítani az eseményeknek, hogy a sofőrök ne városunk utcáin éljék ki a száguldozásra való hajlamaikat, amely már jóval balesetveszélyesebb a gyalogos- és járműforgalom, valamint az utak minősége miatt.

Éppen ehhez lenne szükség a rendőrség segítségére, hiszen közös a cél: a biztonság növelése. Ezt nem lehet tiltással elérni (mint ahogy más esetekben sem vezetett eredményre), mert mindig lesznek gyorsulni vágyó autósok. Esetünkben viszont a rendőrség olyan feltételt szab, amelyet Szegeden nem igazán megvalósítható, pontosabban nincs olyan útszakasz, amely nem közút, és ahol a nézők is biztonságban lennének.

Előrelépésnek tekintjük viszont már azt is, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalóasztalhoz ülnek az érdekelt felek, és kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

Az idézeteket a Délmagyarország cikkéből ollóztuk