A Volkswagen márkáról elsősorban nem a pályaversenyzésre is alkalmas járművek jutnak eszünkbe, az utóbbi időben azonban több komoly meglepetéssel is szolgált a gyár. Kezdésnek említhetjük az R400-ast, most pedig itt van EZ.

A kifejezetten versenycélokra készült TCR-ről már a neve is sokmindent elárul. A három betű az azonos kezdőbetűkkel futó nemzetközi túraautó-bajnokságot jelöli, melyen két prototípusát is elindítják a gépnek, ami vitathatatlanul az egyik legkeményebb, valaha a gyárban készült Golf. A kifejezetten versenycélokra fejlesztett modell alapját az aktuális R széria adja, ahhoz viszont túlságosan szakértőnek sem kell lenni, hogy rájöjjünk, mire való. Odabent szabvány bukóketrec, sportkormány és egy szál versenyülés a felszereltség, a gyárinál cirka 40 centivel szélesebb kasztni pedig ugye önmagáért beszél. Az agresszív sárvédőívek mellett kiömlőzött motorháztető, valamint jókora hátsó szárny javítja az aerodinamikai jellemzőket, felnik terén pedig 18 colos garnitúra került az autó alá.

A VW Motorsport részlegének vezetője, Jost Capito ésszerű keretek közt finanszírozható versenysportról beszélt a TCR sorozatot illetően, ami új lehetőségeket nyithat a privát versenycsapatok számára.  Céljuk az új modellel való részvétellel egyelőre az igények, na és persze a friss technológia hatékonyságának felmérése.

A technikai adatok is impozánsak: erőforrás tekintetében a Golf R némileg megtuningolt, 2.0 literes erőforrását vetették be, mely 325 lóerőt és 433 Nm nyomatékot küld a főtengelyre. Mindehhez a jól bevált DSG váltót párosították, természetesen a kormányon elhelyezett váltófülek kíséretében.

A gyár igencsak sürgeti a pályára szánt modell gyártásának megkezdését, eddig azonban még legalább négy tesztfutam hátra van ? ennyi forduló maradt még vissza az idei TCR sorozat 11 állomásából.