Két évvel ezelőtt jelent meg a Tuning – Az egyedi autók világa című könyv, melynek egyik szerkesztője, Bolgár Krisztián idén az autóipar legérdekesebb történeteit szedte csokorba. A Több mint autó című kötet sztorijai bemutatják az autógyártás úttörőinek, fellendítőinek és újítóinak pályáját, a tervezők, mérnökök és vezetők lehengerlő, ám időnként ellentmondásos munkásságát, a legendás márkákat és típusokat, valamint a tömegkultúrára gyakorolt hatásukat.

Fény derül félresiklott tervekre, konstrukciókra és botrányokra, lehull a lepel vállalatcsoportok alantas húzásairól, valamint számos, eddig kevésbé  ismert történésről. A könyvben érintőlegesen a tuningipar is feltűnik, az alábbi történet főszereplője a világhírű Chip Foose.

Az ipari szintű koppintás az autóiparban nem egy új keletű fogalom, a kínai autóipar fellendülésével mégis „reneszánszát” éli a 2000-es években. Azonban nem szabad a koppintás szó hallatán egyből Kínára asszociálni, hiszen a nyugati kultúrákban is számos példa hozható rá, ugyan a „pofátlansági faktor” ezekben az esetekben jóval kisebb mértékű. Ám nem szabad összekeverni az ipari hamisítást a badge engineeringgel, ahol a gyártók/márkák megállapodások keretein belül cserélgetik autótípusaikat, esetleg azok fő komponenseit.

Hamisít az, aki az eredeti, jogvédett tervekkel rendelkező féllel nem egyeztet azok szabad felhasználásáról. A hozott példa esetében jogvédelemről nincs szó, mégis annak kissé arcátlan mivoltából kifolyólag érdekes a története. Nem másról van szó, mint Chip Foose és a Chrysler összetűzéséről. Foose az autóipar „kistestvérének” számító tuningipar egyik legnagyobb alakjának nevezhető. Magánál Boyd Coddingtonnál tanulta ki a hot rod építés minden fortéját, saját cége, a Foose Design megalapítása után pedig a világ egyik leghíresebb street rod/hot rod építői közé küzdötte fel magát, mely fejlődésre nagy hatást gyakorolt a világszinten sugárzott Újjáépítők című műsor is.

Mégis, a Chrysler–Foose-történet a rodmágus karrierje elején kezdődött. Chip az Art Center College of Design tanulójaként a ’90-es évek elején végzett, diplomamunkája pedig egy olyan kustom street rod makett, illetőleg tervrajz volt, ami az utolsó csavarig Foose egyediségét tükrözte.

A középmotoros kupé kicsinyített makettjeit és terveit több mint négyszáz munkaóra alatt készítette el, üvegszálat, mart alumíniumot, valamint fát használt fel az 1:5 arányú modelltanulmányhoz. Az akkor még Hemisfearnek nevezett koncepciót anyagilag a Chrysler Corporation finanszírozta, akik látták a lehetőséget az ifjú tervezőmérnökben, és ezzel szerették volna neki imponálni. 

Csakhogy Foose nem Detroitot választotta diplomaszerzését követően, hanem a Hot Rods by Boyd garázshoz szegődött. Ez csupán feltételezés, de a Chryslernél úgy vélhették, ha megszerzik Foose-t, akkor az általuk költségtérített diplomamunka is automatikusan őket illeti.

Az ügy tisztázatlan maradt a tuningdizájner és az óriásvállalat között, miközben Foose nekilátott autóépítő karrierjének megvalósításához. Ezt megneszelve a Chrysler is úgy döntött, hogy hiába nem tudták megszerezni az ígéretes diákot, terveit mégis szabadon felhasználják a „konszern leggyengébb láncszemének”, a Plymouth fellendítéséhez. A ’90-es években a Plymouth márkakereskedések demoralizáló, szürke helyeknek számítottak, ahol nem lehetett mást kapni, csak Neon kompaktokat, Breeze szedánokat és Voyager mikrobuszokat.

Voltaképp azok az emberek tették be a lábukat egy ’90-es évekbeli Plymouth-kereskedésbe, akik nem stílust és élményt nyújtó autókat, hanem egyszerű közlekedési eszközöket kerestek. A Chrysler ezen szeretett volna változtatni egy izgalmas, újító autótípussal, mint ahogyan a Dodge-nál is sikerült a Viper piacra dobásával.

Megbízták Thomas Gale mérnököt, hogy a birtokukban lévő „Foose-dokumentumok” alapján tervezzen meg egy olyan sorozatgyártásra alkalmas roadstert, amely alapjaiban ugyanezt a hot rod inspirálta street rod beütést tükrözi. Gale és csapata munkához látott, és alig két év alatt elkészült a koncepcióautó. Megannyi változtatást hajtottak végre a Foose kupéterveihez képest, mégis „üvöltött” a Prowlernek elnevezett típusról, hogy ez bizony koppintás. Az első demóautó ráadásul még ugyanazt a lila színárnyalatot kapta, amivel Foose is lefújta a kis makettjét. Debütált a Prowler, a visszhang pedig pont olyan lett, amilyenben a Chrysler bízott.

Foose mindeközben dolgozott a kupéján, amely középmotoros V8-cal szerelt, karbon/acél vázas, teljesen egyedi felfüggesztéssel, karosszériával és beltérrel rendelkező modellként készült. Ám a számos tuningcéggel kollaboráló projekt nagyon lassú tempóban haladt, ami a Chryslernek kedvezett. 1996-ban dobták piacra az orrmotoros, V6-tal szerelt, utcára tervezett hot rod roadstert, amivel a Viperhez hasonló üdvrivalgással, valamint kereslettel számoltak. Csakhogy a számítások a kezdeti sajtóvisszhang ellenére nem jöttek be. A Prowler forradalmi alkotás volt, annyi szent – és az is, mind a mai napig –, de a vonzó külső alatt egy műszakilag igencsak „butácska” sportautó lapult. A 3,5 literes V6-tal, valamint a 4 fokozatú automata sebességváltóval szerelt Prowler nem tudta azt az élményt nyújtani, mint a Viper, ami minden egyes pillanatban „meg akarja ölni” a sofőrjét. Egyszerűen unalmas volt vezetni, hiába birtokolt – még a koppintást leszámítva is – egy attraktív külsőt.

A retrót idéző sportautó nem döntött eladási csúcsokat, még azután sem, hogy 2001-től Chrysler-licenc alatt készültek (tehát nem a Plymouth-logóban kellett keresni a problémát). 2002-re be is szüntették a gyártását, és a 11 702 darabos példányszámának köszönhetően már akkor tudni lehetett, hogy a Prowler a jövő ritka klasszikusainak egyike lesz. Mindazonáltal a koppintott Foose-kupé egy ugyan nem túl sikeres, de mégiscsak hódító trendet hozott a 2000-es évek elejére. A Chrysler PT Cruiser, a 11. generációs Chrysler Thunderbird, a Chevrolet SSR, illetve a Volkswagen New Beetle mind-mind ezt a retró hatású dizájnt képviselte, amit eredetileg Foose, majd később – pontosabban hamarabb – a Chrysler véghez vitt.

Hamarabb, hiszen Chip 2006-ra készült csak el kupéjának első prototípusával. Rejtély, hogy Foose mégis miért nem perelte be az autóóriást plágium vádjával, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Chip másképp, egy sokkal hatásosabb módon bizonyított a világnak. Az ő kupéja sokkal sikeresebb lett, mint a sorozatgyártott Prowler – amit eredetileg Hemisfearnek nevezett el, a Dodge-féle Hemisphere, félgömb alakú égéstér-kialakítás miatt, bár miután kis példányszámban piacra dobta variálható Mopar Hemi vagy Ford V8 erőforrásokkal együtt, a Chrysler egyből betámadta az elnevezésért. Foose még ezt is lenyelte a márkának – amelynek ügyvédjeivel szemben talán sohasem nyerhetett volna –, és az ötven példányszámban gyártott street rodjait átlagosan 300 ezer dolláros vételárral bocsátotta piacra.

Mondani sem kell, hogy a 2,2 kg/lóerő tömeg/teljesítmény arányú kitcar összes példánya gond nélkül elkelt, melyeknek ma már talán behatározhatatlan értékük van.

Így történhetett az meg, hogy egy óriási cég, lenyúlt tervekkel, feneketlen költségvetéssel nem tudott olyan jó autót építeni – persze ennek okai nem egyszerűsíthetők le –, mint egyetlen hot rod mágus, határtalan akaraterővel, valamint stílusérzékkel.

A Több mint autó című könyv kapható a könyvesboltokban, kedvezményes áron az Auchan és a Tesco üzleteiben, valamint december 20-ig akciósan, ingyenes házhoz szállítással a www.inverzmedia.hu oldalon.