Az Audi Hungaria meghívására kedden Győrbe, a négykarikás márka hazai fellegvárába látogattunk el, ahol a gyár vadonatúj csarnokában új korszak nyitányának lehettünk szemtanúi.

A mindössze egyetlen év leforgása alatt telepített gyártócsarnokban immáron hivatalosan is a jövő épül: az Audi elindította saját e-motorjainak sorozatgyártását, melyeknek első felhasználási platformja egy innovatív SUV, az e-tron lesz.

Az Audi első tisztán elektromos modellje, az e-tron

A Q7-esnél cirka 15 cm-el rövidebb hobbiterepjáró pontos paramétereiről a gyár egyelőre szűkszavúan nyilatkozott, annyi viszont biztos, hogy ez az első, tisztán elektromos hajtású jármű az Audi palettáján. A hazánkban készülő - napi 400 darab - e-motort a gyártó brüsszeli telephelyén szerelik be az új modellekbe, az autókat tengelyenként meghajtó egy-egy magyar "szív" pedig egy töltéssel 400 km (WLTP - reális mérés szerinti hatótáv) megtételét biztosítja.

Minden automata: a rézhuzalok behúzását és tekercselését is robotok végzik

A jövőt nem csak az új modell, de maga az üzem is képviseli. A motorok nem gyártósoron, hanem moduláris gyártással, néhány kivételtől eltekintve gyakorlatilag 100%-ig gépek által uralt és kontrollált gyártószigeteken készülnek. Mindezek között a munkadarabokat szintén automata, vezető nélküli mobil platformok szállítják, melyek felett egy intelligens IT-rendszer tart kontrollt.

Egyike az intelligens platformoknak, melyek a munkadarabok szállítását végzik az egyes munkaállomások között

Az ünnepélyes - és kétségkívül rendkívül látványos - gyárindítást követően vezetett bejáráson vehettünk részt, ahol egytől-egyig megnézhettük az egyes munkaállomásokat, valamint megismerhettük a szinte teljesen robotizált munkafolyamatokat.

A gyárindítás szimbolikus pillanata: az utolsó vezetéket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csatlakoztatta a rendszerhez

Míg az ember nem a saját szemével látja, szinte hihetetlennek tűnik mindaz a futurisztikus technikai háttér, valamint precizitás, ami ezen a 8.500 négyzetméteren történik e hét eleje óta. Méltán lehetünk büszkék Győrre, az első és jelenleg egyetlen helyre a világon, ahol az Audi elektromos erőforrásai készülnek!

Az esemény kiemelt figyelemnek örvendett a média részéről is

Sajtóközlemény

  • Az elektromos meghajtások gyártása az elektromobilitáshoz vezető út fontos mérföldköve
  • Peter Kössler, az Audi AG termelési igazgatója: „Az e-motorgyártás stratégiai jelentőségű a vállalat transzformációs folyamatában“
  • Achim Heinfling, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke: „Vezető szerepet vállalunk az e-motorgyártásban”
     

Győr, 2018. július 24. – Új korszak kezdődik az Audi Hungariánál: Győrben a mai napon hivatalosan elindult az elektromos motorok sorozatgyártása. A szimbolikus gyártásindítás keretében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja és Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke közösen helyezték üzembe a gyártóberendezéseket. A 8.500 négyzetméteres gyártócsarnokban egy új gyártási koncepcióval, a moduláris gyártással készülnek az elektromos járműhajtások. Az e-motorgyártás létrehozásához a vállalat  kétszámjegyű milliós összegű eurós beruházást valósított meg. Jelenleg mintegy 100 munkatárs dolgozik az új szakterületen.

„Az Audi Hungaria 25 éve meghatározó szerepet játszik a négykarikás márka fejlődésének történetében. Magyar leányvállalatunk az elektromos motorok gyártásával teljesen új kompetenciaterületre lép. Ezzel a különleges know-how-val Győr az elektromos meghajtások központi gyártó telephelye lesz és megtestesíti stratégiai transzformációs folyamatunkat, melynek eredményeként fenntartható mobilitás-szolgáltatóvá válunk”, mondta Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja a szimbolikus gyártásindítás alkalmával.

„Az Audi Hungaria vezető szerepet vállal az e-motorok gyártásában. Büszke vagyok munkatársaink magas szintű szaktudására és motiváltságára. Elhivatottan vitték sikerre az új elektromos motorunk termelésfelfutásának elindítását”, mondta Achim Heinfling az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke. Az Audi Hungaria első elektromos járműhajtásai az Audi e-tron számára készülnek. Ez az első tisztán elektromos Audi-modell, mely az Audi brüsszeli gyártó telephelyén készül majd.

"Kibelezve" is megtekinthető volt az e-tron

Az e-motorok gyártásához szükséges innovatív berendezéseket és gyártószigeteket a vállalat egy év leforgása alatt telepítette. Az E-motorfejlesztés, a Gyártástervezés és a Kísérleti Motorgyártó Központ szakterületei Győrben szorosan együttműködve építették fel a szükséges kompetenciákat. Az aktuális napi kapacitás mintegy 400 elektromos meghajtás gyártását teszi lehetővé, mely fokozatosan növelhető. Jelenleg mintegy 100 munkatárs dolgozik az új szakterületen, ez a szám év végéig több mint 130-ra nő. A termelés egy műszakos munkarendben folyik, hamarosan azonban átáll napi három műszakos munkavégzésre.

A győri elektromos motor számos újdonságot nyújt. Az állórész esetében – mely az e-motor egyik fő eleme - az a cél, hogy a vékony rézhuzalból a lehető legtöbbet tekercseljék rá a nyers darabra. Minél szorosabb a tekercselés, annál hatékonyabb a teljesítmény-leadás. Az Audi Hungariánál egy újonnan létrehozott behúzó- és tekercselőberendezés képes az optimális mennyiségű rézhuzalt kompakt módon tekercselni, majd a nyers darabba beépíteni. Az elektromos motor további  főkomponensei például a teljesítményelektronika, amely külön házban kap helyet, a hajtómű és az erőt a kerekeknek átadó két féltengely. Az Audi Hungaria munkatársai két különböző típusú hajtást gyártanak az Audi e-tron számára, mivel a quattro tradíció értelmében az első és a hátsó tengely egyaránt hajtott.

A gyártóberendezések, robotok, valamint a csavarozó és mérőállomások rögzített pozíciókban helyezkednek el, azonban nem lineáris szalag köti össze őket. Ehelyett moduláris rendszerben, úgynevezett gyártószigeteken készülnek az erőforrások. Bár az összeszerelés sorrendje előre meghatározott, a moduláris kialakításnak köszönhetően a munkalépések közötti utak  elágazhatnak, és a gyártási folyamatban több mozgásteret tesznek lehetővé. A munkaállomásokhoz a munkadarabokat vezető nélküli szállító rendszerek juttatják el, egy intelligens IT-rendszer irányításával.

Az Audi Hungaria a gyártóberendezésekkel párhuzamosan a műszaki fejlesztés területén három e-motor vizsgálópadot telepített a tartós terhelés tesztelésére.  A munkatársak az E-kompetenciaközpontban az e-motorgyártás gyakorlati szakértőivé váltak.

Az Audi Hungaria az elmúlt évben 1 965 165 erőforrást gyártott, ezzel a vállalat a világ egyik legnagyobb motorgyára. A győri gyártótelephelyen 2017-ben hat különböző Otto-, illetve három különböző dízelmotor-variáns készült 63kW (86LE) és 470kW (639 LE) teljesítményintervallumban. Mintegy 6 000 munkatárs több mint 9 000 motort gyártott naponta a Volkswagen Konszern 32 járműgyára számára.

A gyár új blokkja, ahol immáron az e-motorok készülnek