„A Föld körül” névre hallgató projektjével Friedl Swoboda négy év alatt kerüli meg a világot egy Steyr-Puch Pinzgauer 6x6 volánja mögött. Utazásának első szakaszát 2018-ban fejezte be és tervei szerint 2022-ben érkezik vissza Salzburgba, a kiindulási ponthoz.

Egy álom. Egy projekt. Egy cél.

Dr. Gerfried Swoboda nem az a személy, aki a szokványos módon élné az életét. Az álma, hogy négy év alatt körbejárja a Földet egy 1990-ben gyártott Pinzgauer 718T terepjáróval. A terv nem mindennapi, de a cél egyértelmű, ez pedig tökéletesen megfelel az ALCAR-nak.

A DOTZ 4x4 felnik gyártója, az ALCAR WHEELS GmbH a világ bármely beton- és földútján, murvás és akár iszapos terepen is tartós papucsokkal szerelte fel Gerfried Swobodat: A robosztus DOTZ DAKAR abrancsokat mintha csak ehhez az utazáshoz készítették volna, Gerfried és a Pinzgauer 718T megbízható társaként erre a kalandra.

A vas: a Steyr-Puch Pinzgauer

A világ egyik legjobb terepjárójának tartott Pinzgauert a Steyr-Daimler-Puch üzemében fejlesztették ki Grazban, a gyártására pedig 1971 és 2000 között került sor. A középcsöves, portáltengelyes alváz szenzációs terepjáró tulajdonságokat biztosít a gépnek és ez csak egyike a jármű különleges technikai jellemzőinek. A Pinzgauer 4x4 és 6x6 változatban is kapható volt, zárt dobozos vagy akár ponyvás fedéllel, miközben felépítése számos speciális karosszériát tett lehetővé, mind katonaim mind polgári felhasználásra. Körülbelül 30.000 példány után a graz-thondorfi gyártás végül 2000-ben leállt. A terepjáró azonban már gyártási évei alatt kultuszt épített magának.

A túra eddigi útvonala:

Németország - Lengyelország - Litvánia - Lettország - Oroszország - Kazahsztán - Kirgizisztán - Tádzsikisztán - Irán - Pakisztán - India - Nepál - Kína

A spártai körülmények ellenére Swoboda rendszeresen blogol világ körüli kalandjairól és rengeteg érdekességet, valamint fotót oszt meg a távoli országokból.

Swoboda nagy kalandjának második felvonása 2020. január végén indul. Vess rá Te is egy pillantást - megéri:
https://aroundtheearth.world/blogbuch

Mit érdemes tudni az ALCAR-ról?

Az AEZ, DOTZ, DEZENT márkákat itthon az ALCAR Hungária Kft. forgalmazza. A felnik mindegyike hatóságilag elfogadott TüV-engedélyel (sőt, H-engedéllyel is) bír, így nálunk is legálisan forgalomba helyezhetők. A kerekekhez remek 3D konfigurátort kínálnak, melynek segítségével Te is felpróbálhatod őket virtuálisan az autódra!