40 különálló, animálható elektrolumineszcens bevonat a Tesla Model S-en (forrás: LumiLor)

Búcsús, vagy sem, míg világ a világ, lesznek hódolói az autókra aggatott különféle extra fényforrásoknak. Nézzük mi a helyzet akkor, ha mindehhez a természet adja az ihletet!

Az egész a Fast and Furious filmekkel kezdődött, legalábbis erre mifelénk. Az első részek egyik fő szponzora, a Streetglow neonok és ledes kiegészítők egész generációjával árasztotta el az átépített autók piacát, melyet persze kisvártatva követtek a gyengébb minőségű, bárhol beszerezhető kínai utánzatok. Majd a túlzott elterjedéssel és használattal, a szoláriumautók és karácsonyfák megjelenésével szépen lassan divatjamúlttá vált, gagyiba fordult a dolog, a legtöbb gép leginkább gúnyolódás tárgya lesz manapság, ami hasonló kiegészítőket visel magán.

Habár mindmáig állítjuk, hogy az igényesen, mértéktartóan felpakolt dekor-világítás előnyös kiegészítője lehet bármely showautónak, ritkán látni igazán szép felhasználást e téren. Mindez annak is köszönhető, hogy annyira le lett már járatva a téma, hogy egyszeri tuner már eleve előítéletekkel közelít ezekhez a cuccokhoz, mondván "ami neon, vagy led, az már csak gagyi lehet". Igény ugyanakkor lenne az efféle dolgokra, csak legyen valami más: ezt bizonyítja például a tavalyi Wörthin bemutatkozott Blackbox-Richter Golf, amit a 3M foszforeszkáló fóliájával vontak be és hatalmas sikert is aratott.

Motorháztető a bevonat felvitelekor, jobbról pedig a végeredmény
(forrás: LumiLor)

Valamennyire ehhez a vonalhoz kapcsolódik egy jelenleg kibontakozó új őrület, melyet egy ohiói cég, a Darkside Scientific jegyez. A fejlesztés kidolgozásához a természetben megtalálható biolumineszcencia adta az alapkoncepciót. Erről a jelenségről akkor beszélünk, ha valamely élő organizmusban kémiai reakció fény (foton) kibocsátásával jár. Első körben bizonyára mindenkinek a mélytengeri élőlények, medúzák, neonhalak (vagy éppen az Avatar élővilága) jut eszébe, de legismertebb példának ott van a szentjánosbogár, amit bizonyára mindenki látott már.

A Darkside Scientific által kidolgozott LumiLor lakk teljesen hasonló elven működik: a bevonatot gyenge elektromos árammal stimulálva ugyanolyan foszforeszkáló fényhatás érhető el, mint az élőlényeknél tapasztaltak. A katalizátor itt azonban nem élő anyag által létrehozott kémiai reakció, így a jelenség neve is más, mégpedig az elektrolumineszcencia.

A LumiLor bevonat bármely standard festékpisztollyal fújható, szinte bármilyen felületre, így műanyagra, fóliára, fémre és üvegre is. A 0.1 mm vastagságban felvitt lakk elektromos stimuláció nélkül - tehát nappali használat mellett is - gyakorlatilag láthatatlan, aktív állapotában pedig fehér, zöld, kék, türkiz, valamint narancs alapszínben világíthat. Természetesen a rétegek egymásra fújásával van mód ezeket keverni is, így gyakorlatilag bármely szín kikeverhető.

A különböző színeket, egymástól különálló rétegeket kombinálva pedig parádés fényhatások érhetők el. Kiemelhető vele akár egy meglévő grafika, vagy airbrush egy része, de akár az egész kasztnit animált fényreklámmá változtathatjuk vele, mint tették azt az alábbi Tesla Model S esetén. A kreatív lehetőségeknek gyakorlatilag csak a képzeletünk szabhat határt.

Medúzaként világító Tesla Model S

A LumiLor bemutatkozó videója, bemuatva az applikálást is

Ha már szóba került az Avatar...

Ütős alkalmazás motoron

A bevonat további előnye, hogy hő termelése nélkül világít, így nem tűzveszélyes, soha nem ég ki, mint a hagyományos lámpák, ugyanakkor tény, hogy egy idő eltelte után mind halványabb fényt bocsát ki.

Hogy végszóként egy igazi klasszikust idézzük:

"Bámulatos, hol tart már a tudomány" - Arthur Király, Gyalog Galopp 1975