Igazi autóipari sikersztori lett a Dacia Duster. A Renault tulajdonú román márka mindenevő autója az első, amelyről nem az olcsóság kiabál, pofás is, és felettébb használható. A kocsi most, három évvel az első bemutatása és 450 000 darab eladása után megújult, ennek kapcsán újra bizonyíthatott. Az itthoni bemutatót a BM gyakorlópályájára szervezték, az olcsó Dacia olyat mutatott, amit kevés divatos SUV csinálna utána.

Megújult a Dacia Duster

Nyugodtan bevihető a susnyásba

 

A Dacia megújulása egyébként nem olyan drámai. Új hűtőmaszk, szigorúbb lámpák, átpakolt márkajelzések. Belülről már jelentősebb a váltás, tök új a műszerfal és a műszeregység, a korábbi "rakjuk össze ami van a raktárban régi Clióból meg ebből-abból" feeling szépen leolvadt, a sikerkocsinak jár az önállóság.

Belül már egész mutatós a Dacia Duster

Önálló az arculata a kocsinak belül is

Hely van bőven, elöl-hátul és a csomagtartóban is. De ideje a volán mögé ülni, hiszen jókat ígér az autó. 21 cm a hasmagasság, jó a terepszög, elöl 29, hátul 35 fok. A központi diffi fixre zárható. A képességek azért függenek a motorizáltságtól. Az alapautó 2,8 millába kerül légkondi nélkül, 1,6 literes 105 lóerős szívó benzinessel, fronthajtással. Kapható ez gázos üzemmel is, ekkor 102 lóerős. Így még nem vinném olyan durva terepre. Kell bele a megkapható összkerékhajtás.

Dacia Duster utastér

Tágas belül a jármű

 

De van lelkesítőbb 1,2 TCE turbó, drágábban, 125 lóerővel. És van a kocsihoz legjobban passzoló dízel, amellyel összerakható a legdrágább, 4,3 milliós formáció. Egyébként a konkurenseknél átlag 1 millióval olcsóbb a Duster. Összességében azért a dízel a legjobb, mert az egyhatos benzines vértelen, az 1,2 TCE benzines lelkes, de összkerékhajtáshoz nem az igazi, ráadásul azért elég komoly a Duster légellenállása, tolja a levegőt mint alagútban a metró, emiatt autópályatempón nyeldekel a naftából rendesen, tehát a dízel kell.

Dacia Duster

Teljesen emészthető a Duster formája

Jó vezetni az autót. Persze nem olyan precíz dolog, kicsit lötyög, kicsit tervezendő, néha nyers, de mindent megcsinál ami elvárható. Terepen meg brillirozik. Felmászik, átlép, széttúr és épen kijön a helyzetből, mindemellett a napi használhatósága is teljes. A méretei megfelelnek a városi jövés-menéshez, a váltóáttételezés is (a TCE-hez hatgangos jár), mondjuk kicsit hangosabb a kocsi az átlagnál. Pontosabbat majd egy teszt után mondhatunk, próbakörökből nagy átfogó képet alkotni inkább jóslás kategória. Készült egy kis videó a tesztnapról, alant megtekinthetitek: