teszt Volkswagen Caddy 4MOTION Etyek kőbánya terepezés

Ezek most nem saját fotók, mert inkább autóztam. Itt elsőre illett óvatosnak lenni, másodikra igazi élvezet volt precizen beilleszteni az ívből finom farolással beérkezve, kettesbe gázon állva, majd motorfék és egyes, ez megfogta a lejtőn, hogy ne verjem oda és mielőtt fogyott volna a lendület újra egy félmásodperces teligáz, így felkapaszkodott nevetve a túloldalon és szepen kibukkantunk olyan nyugalommal, mint egy elnöki limo bénáskodás nélkül, és ott rögtön bal kanyar ismét állva a gázon. Onnan tovább direkt-véltlenül lesaraztam a gyári operatőrt, arra gondoltam jó legyen a felvétele, utána meg rájöttem, hogy ettől sáros lesz. Utána bocsánatot kértem (meg a képeket)

1.9 TDI motor hatgangos váltóval a Caddy 4Motion-benMikor VW Transporter T4-et teszteltem évekkel ezelőtt 2,5 literes TDI motorral és összkerékhajtással, öröm volt látni a megdöbbent arcokat ahogy eltép melletttük egy fehér doboz, például pont húzós kanyarban, ahol azt hitték, hogy gyorsan mennek – hihetetlen kanyarsebességeket produkált a kisáruszállító. A VW Caddy 4MOTION is hasonló plusszal kecsegtet, igaz nem annyira a menetteljesítmények terén. Mert bár kategóriájában jól megy, de az 1,9 literes, 105 lóerős TDI nem teszi versenyautóvá a kocsit, amelynek 13,8, míg a nehezebb Life személyautó változatnak 13,9 másodperc kell, hogy felkapaszkodjon százra. Sokkal nagyobb érzés, hogy le lehet trappolni az aszfaltról, akár az egész családdal a kocsiban és magabiztosan küldeni a járművet félnehéz, vagy még nehezebb terepeken is – ha pedig munkakocsiról van szó, akkor jó érzés lehet, hogy kevesebb az esély az elakadásra, miközben kiépítetlen utakon kell megközelíteni, mondjuk egy adótornyot.



Ott van jobbra fent a Bundewehr Transporter


Itt jön ki a Caddy a felső képi gödörből. Jobbra fent pedig ott a lényeg, a katonai Transporter. Azt nem lehetett vezetni, de jól nyomta a gyári-csóka. Ott is csináltam bakit, beszélgetve véletlenül a Bundeswehr helyett Wehrmacht-ot mondtam. Kínos volt a csend.(Ugye jó idő van münkenban?)

Teszt VW Caddy 4x4 hivatalosan 4MOTIONÉs miért jó terepen ez a jármű? Egyrészt a 4x4-es Caddy-nek nagyobb a hasmagassága, másrészt ott van benne a mára már hihetetlenül kifinomult negyedik generációs Haldex központi tengelykapcsolós hajtáslánc. És hogy ez nem mese habbal, Etyek mellett egy homok és kőbányában lehetett tesztelni terepjárós profik által kijelölt pályán. A második kör után azért sírt az ember, hogy nehezítsenek rajta, mert már csapatva vette be a kanyarokat és kiautózta a lehetőségeket – pedig a hó is leesett és tette még élvezetesebbé a tesztelést. Közben nem szalaszthattam el a lehetőséget, hogy a VW prototípusok tesztelésével foglalkozó német kollégája mellé ne üljek be egy nehezebb körre az összkerekes Bundeswehr katonai VW Transporter T5-be. Persze nagy rücskös gumik voltak a gépen, meg fegyvertartó, rádió, és spéci padló az utastérben. Azonban az ember elmondta, hogy a kartervédő lemez felszerelésén kívül műszakilag tökszéria az autó, csak mattzöld a színe. Király volt.

De vissza a VW Caddyhez. Mikor öt éve először vezettem, azt a véleményt formálta, hogy nagyon átlagosan néz ki, nagyon unalmas kívül-belül a megjelenése, de valami hihetetlenül jól használható! Nagy utastér, minden a helyén van. Nemrég a hétszemélyes tesztjén is tetszett, egy kicsit a teherautós mozgás és rugózási komfort amit felróhattam neki. Most vezethettük az összkerekesből az áruszállító és a személyszállító változatot is. A terepezés mindkettővel tetszett, az országúton pedig hozta a megszokott formáját – nem a belső sáv ördöge (164 km/h a vége), de nyugodtan lehet vele autózni. Ráadásul a széndioxid kibocsátása 172/176 gramm/km, ami jó érték, a fogyasztása pedig nagyon jó a „régi” pumpedüse egykilencesnek. És eléggé agyonüthetetlen a motor – és hatgangos a váltó minden 4MOTION-ben.


Teszt VW Caddy 4MOTION röntgenrajzAz összkerékhajtás beépítése miatt alakítottak pár láthatatlant az autón. Van ugye kétrészes kardántengely, középső osztómű, hátsó diffi és féltengelyek, emiatt átalakították a kipufogórendszert és az üzemanyagtank is. Új a hátsó futómű geometriája, emiatt egyszerű országúti kanyarokban, városi huppanókon is kultúráltabban mozog az összkerekes VW Caddy, mint a sima frontos. Továbbá a kasznit struktúrálisan megerősíteték, ez mindig jót tesz egy kocsinak. A 4x4 hajtás állandó, vagyis pontosan fogalmazva „készenléti állandó”, ugyanis automatikus szabályzású a rendszer, amint az első kerekek vesztenének a tapadásból, már kapják a hátsók a nyomatékot, extrém helyzetben akár teljesen hátsókerekessé válhat a kocsi.

Aki kedvet kapott az összkerékhajtású VW Caddy 4MOTION-höz, az megnézheti a VW szalonokban, mert már rendelhető.

Érdekes lehet: ABT tuning VW Caddy motor és optika és futómű (atom)

Teszt VW Caddy 4MOTION 4x4-es hajtáslánc

Síterepen a táblaállító ember ideális eszköze a Caddy. De nem ez a lényeg, hanem a rendelhető ráadások illusztrációja
VW Caddy 4MOTION TDI