A Peugeot 3008 az úgynevezett crossover divathullám szülötte, egy kompakt méretű terepjáró-egyterű féleség, amely se nem ez, se nem az, éppen ezért tud vonzó lenni. A vagányságra hajt, viszont, hogy még naprakészebb legyen, hiányzott belőle egy-két képesség. Így például az összkerékhajtás lehetősége, amit elvárhatunk egy ilyen marcona személyautótól, illetve a hibrid hajtáslánc, amely pedig amolyan korelvárás a vezető autógyártók irányába.

Teszt Peugeot 3008 Hybrid4

Nos, a Peugeot egy huszárvágással, egy altípussal megoldotta a két feladatot. A csomót átvágó újdonság a Peugeot 3008 Hybrid4, amely hibrid is, és összkerékhajtású is. A kocsi érkezése már várható volt, hiszen a francia gyár tanulmányautó formájában már korábban megszellőztette az elgondolását. Nagyon félniük attól nem kellett, hogy más elorozza az ötletet, ugyanis olyan utat választott a francia gyár, amit senki más.

Az alapgondolat, hogy a hibrideknél eddig megszokott benzines főmotor helyett a hatékonyabb tüzelőanyag-felhasználású dízelt válasszák, így közelebb kerülnek a megálmodott öt liter alatti átlagfogyasztáshoz, ami vonzóvá teheti a járművet, hiszen méretes kocsiról beszélünk. A másik ötletük, hogy a főhajtómű és az elektromos segédhajtómű ne legyen mechanikus kapcsolatban. És ha már nincsenek összekapcsolva, akkor az elektromos hajtást bárhová tehetik, akár a hátsó tengelyhez is. Így meglőtték a másik nyulat, az összkerékhajtást, hiszen a karosszéria-struktúra jelentős átalakítása nélkül illesztik a 4x4-et a kocsi alá.

Gyorsteszt: peugeot 3008 Hybrid4 elvi ábra

Így tehát mit kaptunk? Egy 3008-ast, amelynek az orrában dolgozik a 163 lóerős, 300 Nm nyomatékú jól bevált 2.0 HDI dízelmotor, amely egy hatfokozatú robotizált automataváltón át hajtja az első kerekeket, valamint hajt egy 8 kW teljesítményű, tehát igen hatékony indító-generátort.  A generátor által termelt energia izmos kábelen vándorol a hátul elhelyezett NiMH akkumulátor-csomaghoz, amely 202 Voltos, 5,5 Ah-s és meglepően könnyű, 50 kg súlyú. Túl sokat nem kér ez a telep, az alapmodellhez képest VDA szabvány szerint 50 literrel csökkent a csomagtér befogadóképessége. A hátsó kerekek között, az akkuk alatt ott lakik egy 37 lóerős, 200 Nm nyomatékú elektromos szinkronmotor, ami értelemszerűen a hátsó kerekeket hajtja. A hátsó hajtóblokk elhelyezéséért a Peugeot az alaptípussal ellentétben a hátsó tengelyen is független kerékfelfüggesztést alkalmazott. (Az elektromos részegységekre 5 év vagy 100 000 km garanciát vállal a gyártó).

Peugeot 3008 Hybrid

És, hogy az autó ne azt csinálja, amit ő akar, az elöl elhelyezett belső égésű hajtás és a hátsó elektromos összehangolását egy fejlett vezérlés hangolja össze. Persze azért a vezető is beleszólhat a dolgokba. A kívülről az alapmodelltől csupán néhány fényezett elem, ledes lámpa és új hűtőrács alapján megkülönböztethető hibrid verzió belül is csak kis részletekben különbözik. Így a műszerfalában, amely többlet információt képes megjeleníteni, a spéci váltókarjával, amely az automataváltók logikája szerint kapcsolható, valamint egy kör alakú üzemmódválasztó kapcsolóval, amelyet a kardánboxon helyeztek el. Ez utóbbit tekergetve válogathat a vezető a hajtásmódok között, amelyből négyféle van.

Peugeot hibrid választó tárcsa

Automatában mindent a kocsi intéz – induláskor, padlógáztaposás esetén besegít az elektromotor, és akkor is, ha elkaparnak az első kerekek. De képes csak elektromos módban is haladni, ha a vezérlés jónak látja, 70 km/h sebességig.

Sport üzemmódban a lényeg a teljesítmény és a dinamizmus. Ennek van alárendelve a hajtás, tehát a robotváltó később kapcsol fel, hagyja felpörögni a motort, és a hátsó tengelyen a segédhajtás is, amikor csak lehet tol. Ez az üzemmód nem a gazdaságosságról szól.

4WD állásban folyamatosan hajt az elektromos részleg is, így valósul meg az összkerékhajtás. 120 km/h sebességig használható ez az üzemmód. Felmerül a kérdés, hogy mi van, ha például sáros földesúton, homokos talajon tartósan szükséges az összkerékhajtás, és lemerül az akku? Ekkor a dízel által forgatott generátor képes a hajtás fenntartásához szükséges energiamennyiséggel ellátni az elektromos motort.

ZEV helyzetben csak az elektromos motor hajt. Így 3-4 km tehető meg, maximum 60 km/h sebességgel haladva. Persze az elektronika, ha kell, felülbírálja a vezető döntését. Például nem lehet ZEV-be kapcsolni, ha nincs teljesen feltöltve az akku.

Peugeot 3008 Hybrid4

Mikor bármely üzemmódban nem teljesülnek az alapfeltételek, vagy a sebesség túllépése, vagy akku-töltöttségi fok okán, a vezérlés automata-módba állítja vissza magát. Vélhető, hogy az autó vásárlói is elsősorban ezt a módozatot fogják választani, mert részleteiben mindazt tudja, mint a másik három. Persze eleinte lesz a próbálkozós időszak, de összességében ebben a leghasználhatóbb az autó, és úgyis ide dobja vissza a vezérlés a módozatokat a fent említett okokból.

Amúgy vezetve a hibridek varázsa adott. Finoman indulva, jó akkutöltöttség és üzemmeleg főhajtómű esetén elektromosan, lopakodó módban megy a kocsi. Bő gázt adva "minden motorjától hajtva" lódul meg az autó. Az egy tengelykapcsolóval működő automatizált mechanikus váltók nem a kedvenc barátaim, ezen típusok jellemzőivel a gyártók is tisztában vannak. Esetünkben, a Hybrid4-nél az elektromos másodlagos hajtást ügyesen használják ki a robotizált váltó hajtáskihagyásainak a betömködésére: olyan vezetni a kocsit, mintha nem is robotváltója lenne, semmi fejbólogatás és hajtásszünet!

Kicsit meg is hajtottuk a járművet. Ekkor jött ki az összkerékhajtás lehetőségének az előnye, kerékcsikorgatás nélkül gyorsul, kanyarokban magabiztos marad, lendületesen gyorsul. Persze így használva a kocsi nem viselkedik elegánsan, van motorbőgés és rángatás is előfordul, nyersé válik a jármű, de mint említettem határozottan viselkedik.

Teszt Peugeot 3008 Hybrid4

A Peugeot 3008 Hybrid4 piaci előnye, hogy ilyet más senki nem kínál. A kocsi ugyanúgy vonzhat vevőket a crossoverek vásárlói felől, mint a hibrid iránt elkötelezettektől, de messzebb megyek, akár a prémium kategória hagyományos vásárlóitól is: hiszen újszerű konstrukció divatos csomagolásban. Nem mellékesen pedig az ára sem sorolja a népautó szegmensbe: a 99 grammosként emlegetett alapváltozatot 9 290 000 Ft-ért, a 104 grammosként emlegetett jobban felszerelt verziót 9 890 000 Ft-ért kínálják listaáron. Ez a fura besorolás jelzi a nagyon kedvező széndioxid kibocsátási értékeit az autónak, amely utal a szerény fogyasztásra, amely 4 liter száz kilométerenként. A drágábbnak azért magasabb a kibocsátása, mert több cuccot cipel valamint lát el energiával: így 17 colos kerekeket, navigációs nagy zenét, HUD kijelzőt.

A Peugeot úgy számít, hogy idén a 3008 összeladások 10 százaléka lesz a hibrid, ami 15 000 darab/év mennyiséget jelent – persze nem Magyarországon. Itthon 20 darab eladásával számolnak 2012-ben – a teljes hazai hibrid piac 350 autót jelent. De hogy ebből a tortából is jobban jusson a Peugeot-nak, az év második felében érkezik az 508 RXH, azaz az 508 kombi hibrid változata, amelyet követ majd a négyajtósé is, de ez utóbbi nem biztos hogy bevezetésre kerül Magyarországon.