Teszt Renault Mégane Grand Tour - szép seggű családtag

A második generációs (vasalóseggű) Reneult Mégane család talán formailag legérettebb és legjobban eltalált modellje a Grand Tour, azaz a kombi volt. Olyan autó, amelyet akár most is bármikor felvállalnék. Sokan vállalták is, ami nem csoda, hiszen a kifutó évében 3 milliós áron el lehetett kötni a Renault szalonokból. Az ár pedig nagy érv, és ma még nagyobb. Így kíváncsi voltam, hogy mennyit kér ma a Renault a kombi Méganért?

Teszt Renault Mégane Grand Tour - szép seggű családtagMost a Renault jobban bízik az újdonság varázsában, mintsem a nyomott árban. Mondjuk ezen most annyira nem kell csodálkozni, hiszen a konkurensek sem adják olcsón a portékát, vegyük csak a Peugeot-t, amely ugyan a tavalyi modellbevezetéskor a 308 kombit ultranyomott áron 3,9 millióért adta, ma viszont közel 4 milliót kér érte. Így tehát ne legyek meglepődve a 3,9 milliós Renault áron, amit lejjebb lehet nyomni 3,5 millióra, ha Renault hitelt vesz fel az ember. Persze kinek nem szorul össze a gyomra a mai világban és nem jön rá a szaporafosás, ha elolvassa a kisbetűst, hogy a hitel futamideje 84 hó, svájci frank alapú, a THM meg majdnem 15 százalék. Tehát mikor lejár a hitel, a kocsi már hétéves múlt, negyedét éri az újkori árának, a hitelből menet közben nehezebb kiszállni, mint egy 120-szal robogó vonatból, meg különben is ki lát el ilyen távlatba, mit hoz még a gazdaság?



Teszt Renault Mégane Grand Tour - dögös szembőlNa de vissza az autóra. A formaterv itt is ül. Ritkán látni ilyen jó sportos kombi formát, az ötajtós és a háromajtós Mégane dinamizmusát nem hogy elvesztette volna a 62 mm-rel hosszabb tengelytávú gép, hanem új dimenziót mutat belőle. A farkép sem dögunalom, mint a bármennyire jó VW Golf Varianté, vagy a Focusé, ránézve nem kombira gondol elsőre az ember. Tehát formailag igazán tetszik az autó, nincsenek buta üres lemezfelületek, de túl sincs csicsázva a kocsi, sehol egy kínai részlet.

Beugrás a wágenbe, elöl minden rendben, olyan mint a többi új Mégane. Kényelemre hangolt környezet, amely érzésre nem tolja az agyamba a prémium fílinget, mint ahogy a Golf megteszi pozitívan, de hát olcsóbb is a francia. Ettől függetlenül nem találok semmi kivetnivalót az anyaghasználatban, kifejezetten kellemes az utastér. Magam mögé beülve hatalmas a térdhely, mehetünk a világ végére a szardínia hatás nélkül. Akár hárman is hátul ideig óráig, ez persze függ attól, hogy ki a másik kettő.

Teszt Renault Mégane Grand Tour - csomagtarto naturaleKiugrás, csomagtartó kinyit, lássuk a kombiság alapját. Mint vártam hatalmas a tér, 524 literes, (1600 literre lehet bővíteni üléshajtogatással). Oldalt vannak kis zeg-zugok apróságoknak, nem túl sok, viszont mikor a padló alá akarok lesni, felfedezem a tényleg ötletes rekeszeket a csomagtérpadló alatt a kis holmiknak. Ráadásul bélelt. Sztár dolog. Az már kevésbé, hogy miközben szemlélődés és üléslehajtás okán betérdeltem a csomagtér közepére, a padló négy sarka a levegőbe emelkedett, holott nem vagyok egy szumó-csávó. Egy kombiban szerintem azért kapja az ívet a padló, és semmi tiltott, rongálós dolgot nem tettem. Különben is akkora a csomagtér, hogy az első felébe rakott csomagot amúgy is betérdelve érni el. Bírjon már el egy ilyen terhelést a padló alakváltozás (szerencsére nem maradandó) nélkül, különben nem hiszem, hogy egy strapásabb kombi életet sokáig bírna. Szóval ez egy gyenge pont.

Teszt Renault Mégane Grand Tour - kis rekeszek ötletesenNem rossz viszont a kocsi futóműve, kellemesek a futástulajdonságai, amolyan újra lágyabban nyomjuk, de úton maradunk eset. A kormányzással is elégedett voltam, csakúgy a vezetői helyzettel és a nagy dízelmotor fölényes teljesítményével. Persze a váltó lehetne rövidebb utakon járó, de van aki éppen ezt szereti. Szóval így első blikkre kerek kis autó ez a Mégane Grand Tour, bár valószínű, hogy a gyártás első évében taxinak nem venném meg. Békésebb használatot remélő autónak igen, ahol nem használják csak évente egyszer nyaraláskor táskáknak a csomagtartót. Bár aki rendszeresen bringát akar vinni, végülis megteheti, de vegyen a kocsiba egy csomagtartó tálcát keményebb műanyagból, mert az a gyenge eredeti padló gyorsan be fogja adni a kulcsot.

A képen azért látni, hogy a rekeszek mellett az olcsón préselt burkolat már most eláll a belső küszöb takarójától. Mi lesz két év múlva?

Teszt Renault Mégane Grand Tour -lehajtott üléssel még nagyobb

Teszt Renault Mégane Grand Tour - hátul kifejezetten kényelmes az autó, felülmúlja a Laguna-t