Teszt új Suzuki Swift 1.2
Fotók: DM

Akárhogy is nézzük a második ezredforduló Magyarországában a Suzuki Swift fedi a népautó fogalmát. 1992-ben indult a kocsi esztergomi gyártása, évi 15 000 db kapacitással, ma már hihetetlennek tűnő, 600 000 forintos áron, igaz hátsó ablakfűtés és kalaptartó nélkül. De kit érdekelt a kalaptartó, ha korszerű új autóhoz lehetett ennyiért és forintért jutni, hiszen olcsóbban csak például a botrányosan rossz Tavria létezett 470 000-ért. A Swift a nagyon jó árral uralni is tudta a tömegeladások piacát, gyártották is amíg csak bírták és amíg volt vevő rá. A típus, amely itthon első generációs, a világon viszont a második generációs Swift, és létezett Subaru Justy-ként is, a végén már csak nálunk volt kapható. 

Teszt új Suzuki Swift 1.2

A spártaivá öregedett első Swift után frissítő hatású lett a második. A formája egyéni, a technikája megbízható, az utastér kényelmesebb. Egyébként az első Swiftünk is jól nézett ki a maga idején, csak mi nagyon megszoktuk. Ennek a kocsinak már nem kellett a legolcsóbbnak lennie, hiszen volt mellette Wagon R+, meg Ignis, e két utóbbi modell töltötte ki az űrt a két Swift generáció között a magyar gyártásban és a magyar piacon. A Swift tehát feljebb kapaszkodott a képzeletbeli autó-hierarchiában.

Teszt új Suzuki Swift 1.2

Most pedig megjött az újabb, itthon harmadik, a világot tekintve negyedik generációs Suzuki Swift, amely egy, kifejezetten nem a tömegeladásoknak kedvező piaci környezetbe érkezett. Így hát nem is erre a célra optimalizálták. Rögtön erről kiabál az ára, hiszen az új, 1,2 literes alapmotorral szerelt autó háromajtós indulóára 3 175 000 Ft, ma ennél olcsóbban kapunk nagyobb SX4-et! Azért egy ilyen árat már meg kell magyarázni.

Teszt új Suzuki Swift 1.2

Magyarázatnak a méretnövekedés, a növekvő teljesítmények, a csökkenő fogyasztás és károsanyagkibocsátás, a nagyobb passzív biztonság mellett ott az alapos felszereltség. A belépőmodellben is ott van a légkondi, az elektromos mozgatású ablakok, de ami sokkal fontosabb 7 (!) légzsák, köztük térdlégzsák is, elektronikus menetstabilizáló. És előre szaladva ezzel az Euro NCAP törésteszten bizony öt csillagos minősítést és kategóriájában a legjobb ponteredményt érte el az új Swift. Ezt se gondoltuk volna a csavarodó kasznijú első magyar Swiftben ülve.

Teszt új Suzuki Swift 1.2

Az új Swiftben egyenlőre két motor az elérhető, a 94 lóerős ezerkettes benzines és a 75 lóerős ezerhármas dízel. Mindkettő kevesebbet fogyaszt és kisebb a károsanyagkibocsátása mint az elődöknek. Lesz majd ezerötös Sport Swift is, de arra közel 1 évet várni kell, (a klasszikus négygangos automataváltó viszont már most is elérhető). Motorikusan viszont elégedjünk meg most ennyivel, el is vittük tesztelni az új benzinest, egy ötajtós példányt.

Teszt új Suzuki Swift 1.2

Érdekes, hogy az új Swift mennyire hasonlít az előzőre. Nem hülyeség ez, hiszen az elődmodell formája nagyon bejött a vásárlóknak. Így úgy új a kocsi, hogy a formai alapüzenete megmaradt. Kicsi vagyok, dögös vagyok, sportos vagyok. Közben minden porcikája új. A Suzuki leiratában elsősorban a lámpákat és a tükröket nézve kell megismernünk az új Swiftet: úgy lesz. Továbbra is a lemezfelületek optikai tömege dominál, rövidek a túlnyúlások, izgalmas az üvegfelületek által kirajzolt forma. Van néhány érdekes részlet is, ilyen a díszrács kimunkálása.

Teszt új Suzuki Swift 1.2

Beülve a műszerfal kialakítása is emléketet az előző Swiftre, de most nagyautósan meghízott a középkonzol és a kardánbox. Szintén nagyok lettek az ülések is, kifejezetten kényelmesen tartják a testet és hátul is egész jól lehet ülni. Ebben persze szerepe van a megnövelt térdhelynek is, bár ennek ellenére egy kis bezártságérzés is jut a hátul ülőnek, olyan kicsire összement az oldalablak. Még kisebbre összement, vagy már eleve nem volt nagy a csomagtartó, amely most egy rövid és mély üreg. Mondjuk a degeszre tömött bevásárlószatyrok legalább nem dőlnek el benne, szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó.

Teszt új Suzuki Swift 1.2

De vezessük végre az új Swiftet! Pörgős kis motor, pontosan kapcsolható váltó (módosítottak rajta),  kiszámíthatóan viselkedő futómű jellemzik. Amit a korábbi Swiftekben is szerettünk, a japános működés itt is megvan. Persze az ezerkettessel szerelt Swiftbe szívesen venne még az ember pár lóerőt, meg nyútonmétert, de az átlagos használatra bőven elég amit ad. 

Teszt új Suzuki Swift 1.2
Szépen szedi a lábait az autópályán, az, hogy nincs erőtartaléka megengedett sebességgel haladva, legalább nem engedi, hogy túlzott sebesség-túllépésbe keveredjen a tulajdonos. Ha pedig piánóban autózunk, akkor öt literes fogyasztást ígér a gyártó, ez 0,8 literrel kevesebb, mint az elődmodell alapmotorjával. Ami még feltűnt, hogy autópályán sem uralkodott el a zaj a kocsiban, ez is a fejlődés része.

Teszt új Suzuki Swift 1.2

Városban jól jöhet a kis fordulókör, a pontosan adagolható fék (a fékrendszert is fejlesztették). A haránthátralátás nem túl jó, vastag a C-oszlop és nagyon kicsi hátul az üvegfelület. Elölre viszont elég jól kilátni, hiába vastag az A-oszlop, viszont nem olyan fekvő helyzetű mint más kocsikban, így nem olyan zavaró vezetés közben.
Teszt új Suzuki Swift 1.2

Összességében fejlődött ismét a Swift, ha nem is olyan nagy a generációs ugrás, mint egy Swifttel ezelőtt. Azt is le kell nyelni, hogy nem a legolcsóbb autó, tényleg vastag a felszereltsége, és főképp a nehezen kétségbe vonható téren, a biztonság területén. Persze, bár határozottan mást mondott a Suzuki vezetősége mégis állítjuk, hogy lehet még ebből a kocsiból is kicsit kicsontozott fapados modell, persze csak akkor, ha a piac újra ezt igényli. Viszont erre a mai eladásokat nézve még van mit várni, lehet tényleg csak a következő Swift generáció lehet megint olcsó autó.


Teszt új Suzuki Swift 1.2


Új Swift felszereltségi és műszaki adatok letöltése

Néhány technikai paraméter az új és az előző Swift kapcsán:

Alapméretek

                          Új Swift           (előző Swift)

Teljes hossz:     3850mm          (3760mm)

Teljes szélesség:1695mm          (1690mm)

Teljes magasság:1510mm          (1500mm)

Tengelytáv:       2430mm          (2380mm)

Nyomtávok

Elöl:  1490mm (15 collos kerekek) / 1480mm (16 collos kerekek) (1470mm)

Hátul: 1495mm (15 collos kerekek) / 1485mm (16 collos kerekek) (1,480mm)

Motorok

CO2-kibocsátás*

K12B motor:   116g/km          (előző M13A motor: 140g/km)

D13A motor:    109g/km          (előző D13A motor: 120g/km)

Üzemanyag-fogyasztás*

K12B motor:   5,0l/100km      (előző M13A motor: 5,8 l/km)

D13A motor:    4,2l/100km      (előző D13A motor: 4,5 l/km)

Maximális teljesítmény

K12B motor:   69kW/6.000 fordulat/perc       (előző M13A motor: 68kW/5.800 fordulat/perc)

D13A motor:    55kW/4.000 fordulat/perc       (előző D13A motor: 55kW/4.000 fordulat/perc)

Maximális nyomaték

K12B motor:   118Nm/4.800 fordulat/perc     (előző M13A motor: 116Nm/4.200 fordulat/perc)

D13A motor:    190Nm/1.750 fordulat/perc     (előző D13A motor: 190Nm/1.750–2.250 fordulat/perc)

*Megjegyzés:   A CO2-kibocsátásra és az üzemanyag-felhasználásra vonatkozó fenti adatokat az Euro 5 szabványnak megfelelően, a kétkerék-meghajtású, ötsebességes, kézi sebességváltós modellre kalkulálták.

Teszt új Suzuki Swift 1.2