Teszt Alfa Romeo Giulietta

Fotók: Dombóvári Mihály

Az alapvetően instabil repülési tulajdonságokkal tervezett légifölény vadászrepülőgépek jutnak eszembe az Alfa Romeo Giulietta turbós tesztautóról. Azokat a gépeket úgy tervezik, hogy a normál repülésükkor "mesterségesen" stabilizáltak, majd ha jön az ő idejük, az instabil jelleg miatt hihetetlen légi manőverekre képesek, amelyeket egy normál, szép repülésre tervezett géppel lehetetlen megcsinálni. A Giuliettával a normál haladás elég mesterséges. Úgy kell erőt vennie magán az embernek, hogy szépen váltsak, nyugodt íven kanyarodjak. Amint azonban lehetőség nyílt a mesterséges stabilizáció ejtésére, azonnal vadul visszaváltottam, nyakatekert manőverekbe kényszerítettem, rövid fékutat vettem. Pár nap után párom meg is jegyezte, hogy ha az Alfák ilyen durvák, akkor nem kéne. Ekkor sunyítottam a volán mögött, hallgatásommal szegény autóra kenve a vadságot. (Persze az autó is hibás, mert ingerelt. A Toyota Camry nem ingerel ilyenekre).

Teszt Alfa Romeo Giulietta

Szóval ilyen ez az Alfa. Míg a Mito is jó játék, de azért inkább gazdag-lányos a megjelenése, addig a Giulietta olyan fiús autó. Kívül-belül totál olasz. A formáját nézni öröm, lendületesen, lelkesültségből tervezett autó, tiszta, mégis egyéni. Dögösek a lámpák, elöl is, hátul is ledekkel megoldott egyes funkciókkal, és a viszonylag kényelmes utasteret jól álcázzák a külső vonalak. A kaszni valójában tágasabb, mint amilyennek kívülről mutatja magát.

Teszt Alfa Romeo Giulietta

Beülve sincs csalódás. Egyes részleteiben ugyan archaizáló a jármű, de a sportülések, alu pedálok, jó fogású kormány a helyén van. Kényelmes is az ülés, bár a vezetői helyzet kicsit magasan-állós-kormányos az állíthatóság ellenére. Ahogy már volt annak idején a 33-asban is. Persze rá is tettek az Alfa-hatásra, például a kárpitok és a kormány vörös cérnás varrásával. És hátul sem kiábrándító, elég kényelmes ott utazni, csak normálisan vezessen a sofőr. Mert ha hajtós, akkor van sebességérzet, a kocsi nem a legcsendesebb.

Teszt Alfa Romeo Giulietta

A futóműve is kicsit sprőd, nem ráz, de nem is titkolja el, hogy milyen minőségű úton gurul az autó. Forszírozott kanyarokban alulkormányzottan viselkedik, de ez gázpedállal jól uralható. A kormány áttételezés és a rásegítés mértéke tetszett. A fék is a fogósabb fajtából való.

Teszt Alfa Romeo Giulietta

A motor olyan élő. Örömmel pörög fel, nyomatékból húz, a ménest is könnyű megugrasztani, már viszonylag alacsony fordulatról. Nem olyan precíz motor, mint a német konkurencia hasonló képességű és méretű turbósa, a teljesítménygörbéje nem olyan egyenletes és kicsit később ébred. Ettől függetlenül nagyon jó kis motor, illik az autóhoz, akárcsak a viszonylag rövidre vett, dinamikát támogató váltó. Ez utóbbi kicsit tördelve váltható, de nem tévesztve. A fogyasztás azért ütötte a kilencet, de nem vetjük a szemére, mert haladósan haladtunk.

Teszt Alfa Romeo Giulietta

Autónk, a 170 lóerős egynégyes benzines turbóval csak a közepes felszereltségi szinttel kapható, amelynek a neve Distinctive. Az ár így hat és fél millió forint. Tehát nem lesz népautó. Ellenben "csak“ egymillióval drágább a 120 lovas alapmodellnél, és féllel drágább az alapdízelnél, ami viszont ha a vásárló a Giuliettára voksol, bizony elgondolkoztató lehetőség.

Alfa Romeo Giulietta árlista

Teszt Alfa Romeo Giulietta

Lelkesítő kiállású autó az Alfa Romeo Giulietta

Teszt Alfa Romeo Giulietta

Sportos hangulatú utastér elöl-hátul. A tetőkárpit is vagány fekete

Teszt Alfa Romeo Giulietta

Teszt Alfa Romeo Giulietta

Hátul a helyzetjelző ledes, és elöl is, csak ma már nappali fénynek hívjuk

Teszt Alfa Romeo Giulietta

Mattkróm tükörház felel a mai divatról

Teszt Alfa Romeo Giulietta