Új Chevy Cruze teszt

Mintha az Opel Insignia kisöccse lenne a Chevrolet Cruze! Hasonló lendület, hasonlóan dinamikus forma, csak a Chevy esetén, ahogy öccshöz illik még fiatalosabb kiadásban. És persze egy méretosztállyal kisebben, mert míg az Insignia a közép-kategóriában, addig a Cruze az alsó-középen játszik. És ha már kisebb, perzse az ára is egy osztállyal a csinos Opelé alá sorolt, 3,5 milliótól lehet kapni a Cruze-t, és néha olcsóbban, ha akciós modellel lelkesítenek vásárlásra. Ez az ár pedig igen kedvező, kevesen kínálnak ma ennyiért egy négyajtós, kellően tágas autót, ami még jól is fest.

Chevrolet Cruze tesztA mi tesztautónk ára pont ötmillió forint volt – plusz még pár fizetős extra -, amely összegből 400 000 Ft-ot kért a gyártó az automataváltóért. Ebből már sejthető, hogy nem a kínálat aljáról való a gép. A motorja a nagyobb egynyolcas benzines 140 lóerő teljesítménnyel– van még egyhatos benzines 113 lóerővel és kétliteres dízel 125 lóval a kínálatban. Szóval ez most a maximalizált Cruze, ennél crúzabb most nincs.

És a kocsi megjelenése olyan is. A szép formát, a jó arányokat nagyon kiemelte a sötétszínű fényezés, a jó arányban alkalmazott króm díszítések. Az oldalvonal lendületesen emelkedik, karakteres a fényszórók és hátsó lámpák formája. Tényleg nagyon vonzó a Cruze kasznija, és nincsenek rajta elnagyolt részletek. Az összeszerelés minősége már más tészta, a fényezés picit narancsos, a karosszéria elemek, díszlécek nem feltétlenül állnak szabályosan egymáshoz képest, igaz a tesztautó az első szériából való, ahol még a gyártás-finomítás fázisában vannak, a fényezésben pedig ebben az árkategóriában más sem ad jobbat.

Chevrolet Cruze tesztAz utastér élménycsomagja nagyon hasonló. Igen bátor, nagyon mai és divatos formák, vagány anyagválasztás jellemzi a kocsit belül is. Ráadásul a helykínálat is rendben van, a fejem fölött 16 cm maradt a plafonig (172 cm testmagasság), mögöttem 21 cm térdhely marad a hátul ülőknek, ez több mint a Renault Lagunában. Érdekes bőrszerű a műszerfaltömb anyaga, úgy általában jó minőségű műanyagokat választottak az utastéri burkolatokhoz. A hangulatfelelősök a világosszürke/sötétszürke tónusú utastérben az ezüst színű betétek, amelyek, pedig van belőlük bőven, jól néznek ki, vagány, fiatalos hangulatot teremtenek. Nem bántam volna, ha a nagy formatervezés közben némileg több pakolóhelyet is terveztek volna a vezető köré.

Persze van mé valami, ami nagyban felelős az autó utazási komfortjáért, mégpedig az ülések. A Cruze-ban jó az ülésméret, kényelmesek az első ülések, és a hátsók is hasonlóak, mivel jól megdöntötték a magas hátsó támlákat. Viszont mégsem teljesen kerek az üléskérdésre adott Cruze-válasz, mert bár elsőre nagyon kényelmesek az első ülések, de túl puhák, így hosszú úton fárasztóak.

Chevrolet Cruze tesztHátul más kritikával kell illetni az ottani üléseket, ezeknek rövid az ülőlapjuk, így a combot nem támasztják alá, és kemény az ülőfelületük, a támla lehetne jobban formázott, így kicsi az oldaltartása. Igaz ennek köszönhetően nem túl hosszú autózás alatt középen is el lehet ücsörögni, még a behajtott széles kartámasz sem oly zavaró. Az üléskérdés hiányait a beszerelt extrák terén pótolja a Cruze, elektromos ablakok, légzsákok, automata klíma szolgálja az utazási kényelmet – bár a klíma kezelése megszokást igényel. Viszont a zenecucc jól szólt a kocsiban, ami ma ritkaság. Végül ejtsünk szót a csomagtartóról, amit egyféleképpen jellemezhetünk. nagy. És még a csomagtérnyílás is elég tágas a négyajtósság ellenére.