Teszt Citroen C4 1.6 VTi

Akár az első generációs Citroen C4 is lehetne majd a második generációs utódja, mert mintha a szintén józan vonulatot képviselő Xsara közvetlen leszármazottja lenne ez az autó. Mintha nem is lett volna köztük a dögösebb külsejű és nem forgolódó kormánypárnával stresszelő cénégy.

Ez a mostani modell maga a megtestesült polgári józanság. Kicsit magasabb kaszni, ami így ugyan buszosabb, viszont nagyobb, kényelmesebb belül, meredekebb oldalak, ami szintén a belső hasznos űrtartalomnak kedvez. Persze azért lendületes vonalak, mert kell a dinamizmus képzete a szürke hétköznapokban élő embereknek, és márkaidentikus arcvonulat elöl, mert az meg kötelező a nyolcvanas évek vége óta, mikor elkezdtek elterjedni az egyre nagyobb jelvények és öntudatos Mercedes-szerű maszkok.

Teszt Citroen C4 1.6 VTi

Belül szintén ciánoztak a higgadtabb kollégák, most a műszerfal visszaköltözött a helyére, egyébként sokkal jobb itt, és a kormánypárna is forog a kormánnyal, ahogy az normális. Az utastéri formaterv, akárcsak a külső nagyon mai, kidolgozott részletek, organikus vonalak, a minőségérzetet építő anyagokból. Puha is és csendes is, megnyugtató környezet.

Meg lakájos is, mert kényelmesek az ülések elöl és hátul egyaránt, és hely is van bőven. Meg kajálni is lehet a kocsiban, mert van hová szétpakolni. Egy teljesen normális kompakt autó ez a C4, szép nagy csomagtérrel.

Teszt Citroen C4 1.6 VTi

A futóművét is a napi használat kívánta komfortra hangolták. Nem arra, hogy az autópályafelhajtón kívülről megelőzzék vele a szomszéd gyerek új téesí golfját. össze lehet hozni, de ez a kocsi inkább a család barátja. Abban viszont nagyon otthon van, bár a magyar utak még így is zavarba tudják hozni bonyolult keresztborda, majd pár kátyú kombinációval, amire az ember azt mondja: na mi van, már ez is ráz? Pedig nem, csak az út rossz.

Teszt Citroen C4 1.6 VTi

Szóval eddig mindenben pozitív a benyomás a Citroen C4-ről. Ha nem megdöbbentetést és külön tanulandó funkciókat várunk tőle, akkor elégedettek lehetünk, egy korrekt alsó-középkategóriájú autóban ülhetünk. Álljunk hát rá az 1,6 literes, 120 lóerős benzinmotor gázpedáljára. És jöhet az újabb kellemes rácsodálkozás, de hisz ez megy. Persze nem Integra, de a maga osztályában szépen szedi a lábait, 10,8 másodperc alatt gyorsul százra, ez a mai elhízott és neszéndioxodozz autók között már jó. Mélyről is húz, de aztán feltűnik, hogy mindig a váltót kell fogdosni, ami ötfokozatú. A pályára kiérve meg az tűnik fel, hogy pörög a motor rendesen, és hogy jó lenne egy hatodik, mert 130-nál négyezer, az egy kicsit sok, és így fogyasztani is fog. Szóval ezért megy ez a kocsi, mert olyan városiasra vett rövid a végáttétele. Végül nyolc és felet ivott.

Teszt Citroen C4 1.6 VTi

A Citroen C4 ezzel a középső 1,6 literes motorral (van még 1,4 literes is 95 lóerővel, meg erősebb turbós egyhatos), 4,8 millió alapárért vihető haza, de most akciósan 4 169 000 Ft. A tesztautóval megegyező, közepes felszereltségű modell listaára 5 069 000 Ft, amely most akciósan 4 439 000 Ft. Ez a felszereltségi szint elég gazdag. érdekes gyári lehetőség az ehhez a motorhoz is kérhető gázos szett, amely 285 000 Forintba kerül.

Citroen C4 ár- és felszereltségi lista