Teszt Opel Meriva 1.3 CDTI Exo Flex

Fotók: Dombóvári Mihály

Talán a Subaru ultramini buszocskái lehetnek ennek a kategóriának a felmenői. Ford Fusion, Renault Modus, és persze az Opel Meriva. Közös bennük, hogy mind egy-egy kisautó műszaki alapjaira épültek, és a tervezőiknek jobban meg kellett mozgatni a fantáziájukat, mint mikor egy méretosztállyal nagyobb egyterűt rajzolgatnak. Itt ügyesnek kell lenni, hogy a kocsit megszeressék a vásárlók.

Pozicionálás

Teszt Opel Meriva EcoflexKiskategóriájú egyterű, hívhatjuk a kategóriáját szupermininek is, ami nem azért szuper mert szuperkicsi, hanem éppen azért, mert már a kategória felső mérethatárait feszegeti. Ésszerűnek látszott olyan autót tervezni a szupermini alapra, amely a kisautó kategórián belül teljes értékű családi autót nyújt minimális kompromisszummal. Ezek az autók mintegy a kiskategória csúcsai, jegyezzük meg, már árban is. Oka, hogy használati értékben elérik egy átlagos alsó-középkategóriás autó szintjét. A Meriva dízel és benzinmotorral egyaránt kapható, 3,3 millió Ft a benzines (1,4 literes) indulóára, a dízelé (1.3 CDTi) már 3,7 milliótól kapható, tesztautónk jól felszerelve közel 4,5 millió forintot kóstál, ennél már csak az 1,7 CDTi dízel illetve az OPC benzines a drágább.


 

Kívül

Teszt Opel Meriva kisdízelA nyolcvanas években ilyen formájú koncepcióautókat építettek, majd úgy látszik kellett 10-15 év, hogy valósággá váljon az akkori merész koncepció. Persze, ha belegondolunk nincs újdonság a nap alatt, hiszen a Fiat 500-nak is létezett kisbusz változata. A Meriva formája a jó helykihasználás iskolapéldája, rövid az orr, a motortérre már ráül a maradék hosszt teljesen kiaknázó utastér. Rövidek a túlnyúlások, a forma dobozszerűségét szépen enyhítik az ívek és az Opel-stílusos vonalvezetés. A jó üvegfelület-lemez arány miatt a kocsi magassága sem feltűnő. Hátulról nézve is jól mutat a jármű, köszönhetően a magasra helyezett mattított lámpáknak, amelyek látványra szélesítik az autót – és jól mutatnak a fóliázott hátsó üvegekkel. Az autó magasabb felszereltségére utalnak a színre fújt elemek és a krómkeretes ködlámpák.



Belül

Opel Meriva Eco FlexAz Opel Meriva ötszemélyes autó, de inkább négy személynek kényelmes. De nekik teljes értékű autót nyújt. A magas tető miatt az ülések is kicsit magasabb talapzaton állnak, így ülve több a lábhely is. Az ülések jellegzetesen kemény tömésűek, elég magas a háttámla és hosszú az ülőlap. Az autó egyik trükkje, hogy a hátsó üléssor szélső ülései teljes értékűek, közöttük ahova ülni lehet, az egy viszonylag keskeny ülésszakasz, amelyből nem használva könyöklőt lehet csinálni, vagy eltüntetve nagyobb lesz a hely a szélsőkön ülni. A hátsó ülések háttámlája is állítható, az üléstámla nagyon egyszerű mozdulattal előrebillenthető, ekkor teljesen sík padlójú a hatalmasra bővített csomagtér. Amúgy a csomagtartó alaphelyzetében is jól használható méretű. Az utastér berendezése jó formájú és funkcionális, sok a rakodóhely, a pohártartó. Az összeszerelés minősége jó, akárcsak a kárpitoké. A tesztautónk jól felszerelt darab volt, automata légkondival, komolyabb zenével, hátra vezetett fülhallgató csatlakozókkal.


Motor, sebességváltó


Opel Meriva 1,3 literes turbódízelAz Opel Meriva tesztautót az 1,3 literes, 75 lóerős CDTi motor hajtotta, amely azonos konstrukció a Fiat és a Suzuki autóiban használttal. Ha ügyesen kezeljük a gázpedált, akkor igazi spórológép. Nem egy gyorsulás bajnok, az tény, dinamizmusra magasabb fordulatszám-tartományban használva lehet sarkalni, de akkor kijutunk a gyár által ajánlott gazdaságos területről – a fordulatszámmérő zöld mezőjéből. 1500 f/perc alatt gyenge, induláshoz kicsit fel kell pörgetni. Ez amiatt is van, hogy a hozzá kapcsolt ötfokozatú váltó áttételeit nem rövidítették, cserébe viszont autópályán, országúton nagyon alacsony fogyasztás érhető el. 90 km/h sebességgel haladva ötödikben 2200-at forog a főtengely, 130-nál 3500-at. Így nem valószerűtlen az ötliteres fogyasztás. Nálunk kicsit többet fogyasztott az autó, mivel elsőként jutottunk hozzá, alig pár száz kilométert futott, így városban hét litert fogyasztott bejáratósként.



 

Kormányzás, menetviselkedés



Teszt Opel Meriva 1.3 CDTI EcoflexA Mercedes A-osztály korai változatának botrányos szerepléséből sokat tanultak az autógyárak és a magasépítésű kocsijaikat kemény futóműre állítják. Nem tett másként az Opel sem a Merivával, a rugózás feszes, majdnem rázós, viszont cserébe kanyarodáskor minimális az oldaldőlés, hirtelen kormánymozdulattal sem leng be a karosszéria. A tengelytáv-nyomtáv jó arányából adódóan jó az országúti egyenesfutás. A kormányzás erőigénye dízelesen több, de még egykezes.



Kinek igen, kinek nem?

Annak ajánljuk a Merivát a kis dízelmotorral, aki viszonylag sokat autózik, mert úgy jön vissza a dízelek felára a kis fogyasztással. Családi autónak is beválik, nem gáz vele a hosszabb távú utazás sem. A jobb felszereltségre érdemes áldozni, igaz így nagyobb az értékvesztés, viszont a kategória jó értéktartó, csakúgy a kis hengerűrtartalmú dízel.

Aki mindig elsőre szeret indulni a lámpánál, annak nem ajánljuk a kis dízelmotort. Vagy csak akkor, ha elviszi chiptuning-ra.

Műszaki adatok

Teszt Opel MerivaMotor, erőátvitel

Soros négyhengeres dízelmotor, elöl keresztben beépítve, hengerenként négy szelep. Common-rail befecskendezés, turbófeltöltő, töltőlevegőhűtő. Ötfokozatú manuális váltó, fronthajtás.

Hengerűrtartalom: 1248 cm3

Teljesítmény: 55 kW(75 LE)/4000

Nyomaték: 170 Nm/1750

Súly/teljesítmény arány: 17,3 kg/ LE

Karosszéria

Ötajtós, ötüléses önhordó acélkarosszéria.

Menetkész üres tömeg /megengedett össztömeg: 1300/1870 kg

Hosszúság: 4050 mm

Szélesség: 1695 mm

Magasság: 1625 mm

Tengelytáv: 2630 mm

Csomagtér űrtartalma/ledöntött ülésekkel: 405/1410 l

Futómű

Elöl McPherson kerékfelfüggesztés kanyarstabilizátorral, hátul kapcsolt lengőkaros felfüggesztés tekercsrugókkal, lengéscsillapítókkal, stabilizátorral. Elöl hátul tárcsafékek, elöl hűtött.

Felniméret: 6x15 col (alapváltozaton 5,5x14 col)

Gumiméret: 185/60 R15 (175/70 R14)

Fordulókör: 10,9 m

Menetteljesítmények

Gyorsulás 0-100 km/h: 17,8 s

Végsebesség: 157 km/h

Tesztfogyasztás: 7,2 l/100 km (bejáratós volt)

Egyszerűen dönthető a hátsó üléstámla az Opel Meriva-ban

Opel Meriva sík csomagtér padló

Multimedia extra az Opel Meriva-ban

Opel Meriva teszt