Teszt Renault Clio 1.5 dci Dynamique Grandtour kombi

Kétszer is volt szerencsém a Renault kis kombiját tesztre elhozni, így augusztusban és októberben is megmutathatta mit tud. Míg nyáron a nyaralás emléke miatt adtam vissza nehezen, most annyira megszoktam, hogy nem volt kedvem átülni másba. Ez jó jel, azt jelenti sikerült kis autóval van dolgunk. Persze van ami nem tetszik benne, de eddig nem nagyon találkoztam full-százas autóval, és valahogy nem is várom el a gyártóktól, hogy ilyet készítsenek.

Karosszéria

 

Kidolgozás

4

Formai alaposság

4

Fényezés

4

Praktikum

5

Stílus

4

Teszt Renault Clio 1.5 dci Dynamique Grandtour kombiSzinte ötajtósnak hat a kis Renault Clio Grandtuor, azaz a kombi formája. Semmiképp nem egy ügynök-kombira asszociál az ember, sokkal inkább sportos a jelenség. A tetőív lendületesen lejt, a hátsó kisablak pici, nem úgy mint a doboz-kombikon. Az autó vagányságát erősítik a sötétített hátsó ablakok. Ráadásul a fomát rendesen átszőtték a mai lendületes Renault-formajegyekkel. Persze élőben azért a külméretei szerint vérbeli kisautó, ezt onnan is észrevehetjük, hogy a kisteherautók vezetői gond nélkül ráhúzzák a kormányt, vagy erőszakoskodni próbálnak, amit nagy autóval nem, vagy ritkábban tesznek meg. Mindegy, ez van, nem járhat mindenki gengszter Hummer-ral. Ettől eltekintve igazi városi autó a Clio kombi, jók a méretei, de őszintén messzebbre is mehetünk vele, már akkorára nőttek a kisautók. Szóval tetszett a forma, a méret, a kocsi arányai, a fényezés is szép a műanyagokon is, ami nem tetszett, hogy az összeszerelés minősége elég latin. Nem lötyögött semmi, de mintha vigyáztak volna, hogy ne legyenek síkban az illesztések, például a csomagtérajtó legalább másfél milliméterrel beljebb volt a sárvédők ívéhez képest – érdekes mondjuk, hogy a hézagszélesség már egyenletes, a síkokkal vannak bajban. Persze ezt a volán mögül nem látni, és csak az arra érzékenyek veszik észre.

Utastér

 

Beszállás-kiszállás elöl

4

Beszállás-kiszállás hátul

4

Vezetői helyzet

4

Kilátás

5

Helykínálat elöl

4

Helykínálat hátul

4

Ülések elöl

4

Ülések hátul

4

Felhasznált anyagok

4

Kidolgozás

4

Praktikum

4

Stílus

4

Csomagtartó méret

4

Csomagtartó praktikum

4

Csomagtartó rakodhatóság

5

Utastér-csomagtér variálhatóság

4

Teszt Renault Clio 1.5 dci Dynamique Grandtour kombiAzt figyeltem meg, hogy a Clio-ra majdnem mindenre négyest adok. Talán mert nem merek ötöst adni, ha más se kap. Se hármast, mert az ciki? Vagy egyszerűen az autó jó, de mint mondtam nem tökéletes. Viszont mivel a legtöbb jellemzője hozza a jó színvonalát, ezért lesz kellemes társ. A tesztautó a legjobban felszerelt Dynamique volt, a legerősebb dízelmotorral (105 lóerő). A kárpitok színvilága elsősorban a kocsit berendelő ízlését dícséri, akivel többször megbeszéltük, hogy  hasonlót kedvelünk. A sötétszürkékből építkező belső nekem kifejezetten tetszett a sportos fehér varrású ülésekkel. Bőrt fogtam a kormányon, a váltókaron, jó minőségűek a műanyagok, különösen a puha felületűek. Mintha a belső összeszerelése sokkal jobban sikerült volna. 

Teszt Renault Clio 1.5 dci Dynamique Grandtour kombiAmúgy a méretosztályában kifejezetten kényelmes a Clio, hogy miért négyeseztem le a ki-beszállást, meg a helykínálatot? Mert mondjuk a Modus ebben jobb a Clio-nál. Amúgy nagyon jó a Clio. Hátra ugyan kicsit bebújós a beszállás, de nem vészes, amiben segít, hogy mögöttem a lábhely 20 cm, több, mint a Lagunában! Az első ülés nagyon jól sikerült, ha nem csak a szivacs lenne sportos formájú, hanem az ülésváz is, akkor jött volna az ötös. A hátsó ülésről nem mondok ódákat, jó, el lehet benne messzire is utazni, de nem hárman. Jó sok a rakodóhely, vidáman belakható a Clio Grandtour. Ez a topverzió extrákkal is bőven ellátott, megkapta a TomTom navit is, ami irtóra profinak mutatja magát, de a kezelése a távirányítóval nehézkes, egyfolytában mellékutakon akar trükközni, mintha a főutakat törölték volna, fölösleges dolgokra is figyelmeztetett, hogy vezessek jobb oldalon. 

Teszt Renault Clio 1.5 dci Dynamique Grandtour kombiAmúgy némán, jól tájékoztat és tutira alapos az adatbázisa, lehet nem szabtam eléggé testre. Nem tetszett, hogy a rádió kikapcsolásával a navit is kiiktatom – reklámot csak némítani szabad. De hátrébb evezek a csomagtartóhoz, amelynek a sík padlóért és a minimális peremmagasságért van egy lapos csempészrekesze. Végülés jófejség. Akkor zavaró a plusz betét, ha kereket kell cserélni, sajnos ez is közbe jött. Igen ötletes a pótkerék rögzítési módja (teljesértékű lemezfelni), adtak hozzá cserecsavarokat is, dicséret a Renault tervezőknek, van itt fantázia. Igaz a könnyűfém kereket nem sikerült a lemez helyére betenni, így ment a csomagtartóba, de sebaj. Az ülések lehajthatók, a csomi bővíthető, a Balcsira nyáron Peugeot 407 SW-vel mentem le, az oda kényelmesen bepakolt cucc befért a Clio-ba is, igaz plafonig rakva.



 

Motor

 

Teljesítmény

4

Nyomaték

4

Rugalmasság

4

Zaj

4

Fogyasztás

5

Hajtás

Váltóáttátelek

4

Váltó kapcsolhatóság

5

Végáttétel

4

Teszt Renault Clio 1.5 dci Dynamique Grandtour kombiA Clio kombi tesztautóban az 1,5 literes dízelmotor 105 lóerős változata dolgozott. Tudjuk, hogy jó motor, azon vettem észre, hogy mégis öregszik és kezd hátrányba kerülni az újabb konstrukciókkal szemben, hogy kevésbé gyorsan reagál a gázpedálra és lassabban pörög fel. Gyanakodtam áttételezési hibára, de se a végáttétel, se a fokozatok áttételei nem hosszúak. Amiben viszont nem öregszik az a fogyasztása. Autópálya és kevés város üzemmódban 5,6 litert fogyasztott, ez nagyon jó (130-cal mentem), október közepén 80 %-ot a városban hajtva 6,2 litert ivott. Briliáns. Érdekes, hogy a Peugeot-ból átülve keresgélősnek éreztem a váltót, a Scenic-ből átülve, meg pontosnak. És igaz, a kettő között van a váltó, érdekesen hosszú karú, de rövid kapcsolási úton jár (kicsit jó értelemben a Ladára emlékeztet). Jól kapcsolható 6 fokozatú egység, amely ellensúlyozza a kis hasznos fordulatszámtartományt. Az átételezésre jellemző, hogy 6-osban 130 km/h sebességnél 3000-t mutat a fordulatszámmérő.

Futómű

 

Rugózási komfort

4

Úthibaelnyelőképesség

4

Fekvőrendőr átlépés

5

Zaj

4

Egyenesfutás

4

Kanyarstabilitás

4

Reakciókészség

4

Kormányzás

4

Fordulókör

4

Könnyű vezetni az autót, a kormányzás könnyű, a pedálerők kicsik. Az autóval jól lehet manőverezni, szeret parkolni és a vastag D-oszlop ellenére igen jó belőle a kilátás, a tükrök is jól sikerültek. A futómű komfortosan rugózó, de nem bután lágy, jól csillapítja az útegyenletlenségeket, nevet a fekvőrendőrön. Gyors kanyarokban is kezelhető, picit talán nagyobb dőlést vehetünk észre hirtelen kormánymozdulatoknál.

Ár-érték

 

Listaár

5

Alapfelszereltség

4

Extrák ár-érték aránya

4

Presztizs-értékmegőrzés

4

Újra eladhatóság

5

Fenntartási költség

5

Teszt Renault Clio 1.5 dci Dynamique Grandtour kombi


Jó árral indul a Renault Clio Grandtour a vevőkért harcba
. 2,6 millió a hiperakciós rajtár, kizárólag hitelre. De a nem akciós 2 990 000 se sok a jól használható kisautóért, igaz ekkor a motorja a vérszegény egykettes benzines. A mi autónk listaára 4 450 000 Ft, ami abszolút értékben nem kevés, viszont a konkurencia árait is ismerve kedvező – főleg, hogy mint most is, ez csak virtuális ára, mert akcióznak. Az autónak jó a felszereltsége, szerintem a kis kombi dízeleknek jó az értékmegőrzése, és könnyen eladhatók ha kell. A fenntartási költség is vonzó. Hát Cliózzon, aki ilyesmit keres, ha nem is ezt választja egy próbakört megér.