Teszt SEAT Ibiza SC SportCoupé 1.4 16V KW sportrugó és nyomtávszélesítő

Fotók: DM

Ha visszagondolok az első SEAT Ibiza Cuprára, még most is bizseregni kezd a talpam, a tenyerem, akkorákat autóztam vele. Hazudnék, ha nem asszociálnék rögtön az eljövendő, következő Ibiza Cuprára, mikor a legfrissebb SportCoupe-ra nézek. És arra gondolok más is erre asszociál, sőt ez biztos, mert a kutas is azt kérdezte helyből, hogy: „Ez Cupra?”. Sőt a sajtóban megjelent cikkek is csalódást idéznek, minthogy a kollégák is Cuprás magasságokat vártek el a kocsitól. De hát ez nem Cupra, csak szép, meg dögös, így nem kell tőle azt a könnykifolyós élményt várni, ez egy 1,4-es 85 lovas autó, de ne felejtsük el, hogy egy jövőbeli Cupra féláráért.

Pozicionálás

Teszt SEAT Ibiza SC Sportcoupé egyedi fenékzetKisautó a nagyobbak közül. Ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a kategória a családmodell Magyarországon, nem az alsó-középkategória. Az indulóárai két és három millió közöttiek, ide fekszik be a SEAT Ibiza SC SportCoupe is, a maga 2 890 000 forintos indulóárával. Ebbe az árba a vérszegény egykettes motor fér, ami ma már sajna alulméretezett ehhez a kocsihoz. Az élhető motor az 1,4 literes, 85 lovas, ez dolgozott a mi tesztautónkba is. Az alapfelszereltségű ára ezzel a motorral 3 244 000 Ft, a csúcsverzió Sport néven 3 606 000 Ft. A legdrágább Ibiza SC az 1,9 literes PD TDI, Sport felszereltséggel 5 millió 67 ezerért. A tesztautóban volt még egy kis ráadás, egy bevásárlás a pécsi O.CT tuning cégnél. Ott KW Sportrugókat (30 mm-es ültetés) és a hátsó tengelyre oldalanként 15 mm-es nyomtávszélesítő tárcsákat vásároltak a tesztautóba. Innen hát a fickósabb kiállás, meg persze a nagy felni+peres gumi reláció miatt.

Kívül

Teszt SEAT Ibiza SC SportCoupéHa az ötajtós SEAT Ibiza fara egy telitalálat, akkor a háromajtósé felborította a céltáblát. Nyugodtan hívják SportCoupé-nak, mert dögös, meg hát se nem kombi, se nem limuzin. Az a huncut hátsó sárvédő és hátsó lámpa formavilág teszi kívánatossá a járművet. Szinte lányossá teszi a kocsi elejét ez az élesre húzott farkép. Lehet az első tengelyen nagyobb ültetést kellett volna bevetni, ha orrával az aszfaltot túrná a kocsi, hihetetlenül állatul festene. De persze ez az én fejlövésem, nem biztos, hogy városi használatra alkalmatlanná kell tenni egy kocsit, mert arra gondolok, úgy még jobban nézne kis. Vélelmezem, hogy a többség járni is szeretne az Ibiza SC-vel, és nem csak tuningbulikra. De rátérek a lényegre. Kerek kis formaterv az Ibiza SC-é. Vannak trükkök, mint például úgy hat az első lökös, mintha a középső légbeömlőnél lejjebb lógna, pedig a szélei érnek mélyebbre, ott van két fekete koptató. Vagányak a magasra húzott sárvédő hátak, az ezt követő motorháztető hullámok. Szépen bevitték a kocsi oldalába a SEAT-ra az új Leon óta jellemző szembefutó oldaléleket – az első lámpától és a hátsó lámpától is indul egy-egy a küszöb irányába. Az övvonal visszafogottan emelkedik, így van a kocsiban valami emlék a nyolcvanas évek autóinak nyíltságából, aminek a hozadéka, hogy hátul nem olyan ülni, mint egy tankban és ki is látni a kocsiból – hiszen nagyobb a hátsó ablak. A farnál megint ott a lökhárító alján a fekete koptató (nem olyan sérülékeny, mint a fényezett) ettől rövidnek látszik a hosszú-szoknya. Klassz még az ajtóból kinövő tükör, a lökösbe leszorított hátsó rendszámtábla. Összességében olyan a formaterv, hogy karcsúbbnak, könnyedebbnek hat a kaszni, mint amilyen valójában, mintha kisebb lenne az elődjénél, pedig pont fordítva van.

Belül

Teszt SEAT Ibiza SC SportCoupéMint minden háromajtósnál, úgy a SEAT Ibiza SC SportCoupénál is figyelni kell, ha szűk parkolóban szálunk ki, hogy ne tárjuk nagyra az ajtót, mert hosszú az. Így egyrészt jól néz ki, másrészt nagyobb nyílást enged a hátramászó utasoknak. Mert hát a stílus hátránya, hogy hátra bonyolult bevackolódni, hiába lendülnek jól elölre az első ülések. Bevackolódva már kategóriájában kényelmes a hely és testreszabott az ülés, és még ki is látni, valamint a tető sem túl alacsony. Elöl nincs gond a beüléssel és jó dolga van a vezetőnek. Jó minőségű anyagok veszik körül, a VW-csoport autóinál megszokott elhelyezési rendben, tehát mélyen ülősen, szembe vett kormánnyal. A kormány kifejezetten jó fogású. Az egész kocsi így nagyon kezes, könnyen kezelhető, olyan igazi mindennap-szívesen-használom autó. Az utastérben a sportos hangulatról az ezüst betétek gondoskodnak, jutott ilyen a kormányra, a műszerfalra egyaránt. Az első ülés hosszú ülőlappal, magas támlával, jó oldaltartással rendelkezik, és van hely, fejnek, lábnak, vállnak elég. A csomagtartó egy átlagos csomagtartó, elég nagy és könnyen hozzáférhető, bővíthető.


 

Motor, hajtáslánc


Teszt SEAT Ibiza SC SportCoupé 1.4-es motor(ka)A tesztre kapott SEAT Ibiza SC SportCoupé motorja a kínálat közepes tagja, 1,4 literes, 85 lóerős. Alapvetően jobban megy, mint sok száz lóerősnek mondott motor, és ezt nem a rövidre vett váltó áttételekkel, vagy végáttétellel érték el. Városi idővesztegetésben nyugodtan lehet vele papásan 2000/perc fordulat alatt autózni, nem rángat be, nem idegeskedik, nem morog lefojtottan. Ha haladósra akarjuk venni, akkor 3000 fölé kell forgatni, szépen veszi a fordulatot és puhán, jólesőn húz. Ötezer felé még tol egyet, ez vidámmá teszi vele az autózást, van egy kis sportkupés feeling. (Négytized másodperccel jobban gyorsul, mint ugyanezzel a motorral szerelt ötajtós testvére). A váltó finoman kapcsolhatzó, pontos darab, az áttételezés józanságát jelzi, hogy 90 km/h sebességnél 2400-at forog a főtengely. Országúton, autópályán is jól autózható, 150 fölött fárad bele a gyorsulásba. Utazótempón normális a zajszintje, csak gyorsításokkor válik erősebbé a motorzaj. A fogyasztás 85 százalékban városban használva 7,5 literre alakult. Ez is jó érték.


 

Kormányzás, menetviselkedés


Teszt SEAT Ibiza SC SportCoupé 17 colos felnik, /40-es gumikItt ugye ne felejtsük el, hogy az autó nem széria futóművel rendelkezett. Hanem tuning sportrugókat kapott. Ezáltal a járdaszegélyekre, fekvőrendőrökre, úthibákra jobban kellett figyelni, cserébe menetből lehetett vele bekanyarodni az utcákba, olyan gokartossá vált az irányíthatósága és a stabilitása. Persze ebben szerepet kaptak a 215/40 R17 méretű abroncsok, amelyek gyakorlatilag nem kúsznak. Mondjuk kompromisszumos megoldásként a rugózási komfort majdhogynem tovatűnt, főleg hátul rázott az autó, ahol kevés a súly. Egyébként zárojelben megjegyzem, hogy a sportrugók között ezek a KW-k igen jók, nem úgy fogtömés mentesítőn ráznak, nem üt fel a futómű, hanem van egy pici berugózás is, amitől nem kellemetlen a rugózás-keménysége. A futóműtuning jó áron kijött, úgy 50 000 Forintba került. Gondolom érdekes lehet a széria változat futómű jellemzője is, arra csak az ötajtós teszttapasztalatait hozhatjuk fel, ide katt.

Kinek igen, kinek nem

Az a helyzet, hogy nem ajánlom családosoknak a SEAT Ibiza SC SportCoupét, mert azért macera a hátrabekászálódás, meg kiszállás. Viszont fiataloknak, vagy egyedülfutóknak, akik szeretik a szépen formált, jól összerakott, finoman működő, stílusos autókat, nekik mindenképpen.