Teszt Suzuki Grand Vitara 3,2 V6 aut Nagyvonalú
Fotók: Dombóvári Mihály
Valószínűleg helyből átállítanám E85-re a tesztautóként nálunk járt Suzuki Grand Vitara 3.2 V6 automatát. Merthogy bőven van benne teljesítménytartalék, ahhoz, hogy elviselje az etanolt, és én is elviseljem a 13 literes fogyasztást. Persze aki 11,5 millióért megveszi ezt az autót, annak nem biztos, hogy a kis fogyasztás a célja, bár meglátásom szerint pazarolni a többség nem szeret. Ellenben, ha azt tekintjük, hogy autónk mekkora, és összkerékhajtású és hozzá 232 lóerős és automata, akkor nem is olyan vészes ez a fogyasztás. Az ekkora benzinmotorok többsége mind bekajál ennyit. (Most az akciós ár 10,5 millió).
És, ha már a motorral kezdtük, folytassuk is azzal. A hangja nagyon szép, kimunkált V6, a nyomatéka 291 Nm, a rugalmassága nagy-benzineshez illőn igen jó. A gázérzékenységére sem panaszkodhatok. A motorhoz csatolt automataváltó ötfokozatú, szemben a kisebb, 2,4 literes benzineshez rendelhető négyfokozatúval.
A váltás rántásmentes, gázadással a váltási tempó jól szabályozható, a váltó nem dobálja idegesen a fokozatokat még hirtelen mély gázadás esetén sem.
A fölényes teljesítmény nem veszi a szívére az összkerékhajtás okozta plusz terheket. A kocsi dinamizmusán lényegében nem vehető észre, hogy éppen hány kerék kap hajtást – a kocsi 9,3 másodperc alatt gyorsul százra, és ez az egyetlen Vitara változat amelynek a végsebessége eléri a 200 km/h-t. 
Egy műszerfali forgókapcsolóval állítható a hajtáslánc vezérlése: alapállapotban automata a rendszer, de átállítható állandó összkerékhajtásra, illetve rossz útviszonyok esetén zárható a tengelyenkénti és az oldalankénti diffi is. Ez igen jó terepképességeket biztosít az amúgy is terepjárásra készített személyautónak. A terepezést akadályozó ESP is kikapcsolható és van lejtmeneti segédprogram. Teljesen korrekt az erőátvitel.
Maga az autó nem tagadhatja le, hogy terepjárónak készült, szemben sok terepjárónak ható kocsival. A felépítése robosztus, a terepszögei a hosszú tengelytáv ellenére jók, a kerekek a sarkokra toltak. Egyébként, ha jó terepképességű személyautót keresnék, nagy az esély rá, hogy a Vitara mellett döntenék. A Grand változat a rövid Vitarával szemben autópályán is jól szolgál, nyugodtabb az egyenesfutása, és ez a bőrfull csúcsverzió zajos sem volt. A hosszú tengelytáv a rugózási komfortnak is jót tett, kényelmes a kocsi. És a terepjelleg ellenére a fordulókör is normális határokon belül maradt, így a városban is nyűg nélkül manőverezhető a kocsi, és jól ki is látni belőle.
A doboz alakú terepjárókaszninak sok az előnye. Bár beülni felszállva kell, de az üléshelyzet igen kényelmes, a térkínálat is nagyon jó, elöl- ’s hátul egyaránt.
A csomagtartó is kellő méretű, az oldalra nyíló ajtó kezelése kényelmesebb a felfelé nyílónál. A külső és belső átbújása után nyugodtan kijelenthetjük, hogy igen jó minőségű az összeszerelés.
Összességében nagyon jó kis autó a Grand Vitara – ha valakinek kevésbé a feltűnő külsőségek számítanak és inkább a valós tudást értékeli -, a típus maximum verziója a komfortjával lő a többi fölé. Azonban ára és magas fogyasztása ebben a formájában úgy hiszem úri-murivá teszi.