Teszt Toyota Verso 1.6 Luna 7 üléses egyterű kisbusz

Fotó: DM

Miután az alsó-középkategóriájú egyterűek egyre nőnek, a felső középkategóriájúakból pedig nem fogyott annyi Európában, hogy emiatt külön modellt tartsanak fenn, ésszerűnek tűnik a Toyota lépése. Az eddigi kéttagú minibusz kínálatukat egyre csökkentették, ami viszont mindent visz. Mielőtt rögtön azt gyanítanánk, hogy persze, kidobták a kukába az Avensis Verso-t, és helyette itt egy kicsit nagyobb Corolla Verso illik tisztázni, hogy az új, már előtag nélküli Verso az Avensis műszaki alapjait, padlólemezét használja. Tehát a Toyota nem hízlalta tovább a Corolla Verso-t, inkább összerakott egy olyan új generációs autót, amely legfrissebb modelljeik egyikének a műszakiságát használja, és méretei, fejleszthetősége által jó ideig állni fogja a sarat bármely konkurensével szemben. Lássuk mit tud…

Karosszéria

A Toyota az első, amelynél új teszt-értékelést vetünk be, pontszámokkal, amelyek által ezentúl bármely tesztelt autónk összevethető a többiekkel - 0-tól 5-ig adunk pontokat. Remélem így funkcionálisabb is lesz a teszt, nem csak a dumából kell kihámozni a lényeget – persze marad még szöveg, mintegy a pontszámokat magyarázandó, illetve a szubjektív meglátások miatt. A ponttáblázatba az eddig tesztelt autókat is szépen besoroljuk, és a tesztjeiket kiegészítjük a táblázatottak – nem ígérjük holnapra.

Karosszéria

Kategóriájában

Összkínálatban

Kidolgozás

5

5

Formai alaposság

5

4

Fényezés

5

4

Praktikum

5

5

Stílus

4

3

Teszt Toyota Verso 1.6 Luna 7 üléses egyterű kisbuszTehát a Toyota Verso, most két korábbi modell és kategória előnyeit egyesíti. Az Avensis padló miatt már látványra nagy a kocsi, de nem annyira, mint maga az Avensis, hiszen annál rövidebb. A korábbi Corolla Versonál 7 cm-rel hosszabb csak a kocsi, tehát figyeltek a kompakt méretekre, viszont 2,5 cm-rel szélesebb. Nőtt a tengelytáv és a nyomtáv is. Ez a kényelmesen magas karosszéria jól súlyozott formájú, ügyes trükk az oldalán végigfutó hullámvonal, amely a hangsúlyozott kerékjáratokkal oldja a nagy lemezfelületek monotonitását. Igen markáns a motorháztető kiképzés, izgalmas a formája a nagy Toyota-jelvény-nózival. Direkt írtam izgalmast, mert nem dögös, vagy sportos, vagy elegáns, csináltak valamit, amitől egyénibb a kocsi. Most ez és a jellegzetes lámpák az aktuális Toyota márkajegyek. 

Teszt Toyota Verso 1.6 Luna 7 üléses egyterű kisbuszA hátfalat a szélvédő V-alakja és a ledes lámpák határozzák meg, itt sem könnyű csodát alkotni, de látszik, hogy a formatervezők igyekeztek és nem hagyták, hogy csak egy sima lemez legyen ott egy rendszámmal. Ez a munkásság a kocsi minden részletéről visszaköszön, nincs hanyagul elnagyolt karosszéria terület. Emiatt is érdemel ötöst a formai alaposságra, amely az összkínálat tekintetében nem lehet ötös, mert nem versenyezhet egy kompakt családi busz egy ikonikusabb modellel bármennyire megtervezik is.

Viszont a karosszéria kidolgozása, tehát az összeszerelési minőség, az illesztések, a felszerelések rögzítése mind példaszerű, a teljes világ-autóparkot nézve is. A fényezés is jó, egyenletes, de biztosan nem a legdrágább festéket használták. A karosszéria praktikuma is rendben van, az ajtók tágra nyílnak, a helykihasználás, térfelosztás jó, és a méret is még emberi léptékű (szemben például egy Hummerrel). A stílus elsősorban formai kérdés, az egyterűek között teljesen megállja a helyét, az összkínálatban már túl sok a különleges autóipari finomság.

Utastér

Kategóriájában

Összkínálatban

Helykínálat elöl

5

5

Helykínálat hátul

5

5

Helykínálat 3. sorban, ha van

4

3

Ülések elöl

5

4

Ülések hátul

5

5

Felhasznált anyagok

4

3

Kidolgozás

5

5

Praktikum

5

5

Stílus

4

3

Csomagtartó méret

4

4

Csomagtartó praktikum

5

5

Csomagtartó rakodhatóság

5

5

Utastér-csomagtér variálhatóság

5

5

Teszt Toyota Verso 1.6 Luna 7 üléses egyterű kisbuszÚgy hiszem ebben nagyot alakít a Toyota Verso. Főképp, és elsősorban, ha a hétüléses verziót nézzük és nem alapfelszereltséggel. És azt nézzük, mert a tesztautó ilyen volt. A helykínálat bőséges, elöl is, a középső sorban is, ahol mögöttem 30 cm térdhely volt, ha a középső üléssort teljesen hátratoltam. A harmadik üléssor helykínálata szegényes ugyan az első kettőéhez képest, viszont jó más hétülésesekhez viszonyítva. Az ülések formája minden széken jól sikerült, hosszú ülőlappal, magas támlával, jól támasztják a testet, és a hátsó üléseknél sem csaltak, nem kisebbek – kivéve persze a 3. sort, de ez nem csalás, nem titkolja senki, hogy oda, főképp a padlóba elrejthető típusú ülésekből ekkorát lehet berakni.



Teszt Toyota Verso 1.6 Luna 7 üléses egyterű kisbuszA felhasznált anyagok minősége jó, de elmarad mondjuk egy Urban Cruiser-ben használt minőségszinttől. Ennek az oka, hogy míg a Verso árérzékenyebb vevőkört céloz, tehát spórolósabban kell összerakni, az Urban Cruiser inkább prémium-lifestyle gép. Ellenben a kidolgozás ötös az utastérben is, semmi nem marad az ember kezében, nincsenek sorják, vagy kiálló csavarfejek. Az utastér alakíthatósága, praktikuma most osztályelső. Az ülések középen csúsztathatók, támlaállíthatók, összecsomagolhatók, ráadásul igen egyszerű reteszrendszerrel, és nagy, egész autós csomagteret pillanatok alatt, az ülések benthagyása mellett lehet alakítani. Egy kis szálka van, hogy az alapfelszereltséghez nagyon sok kis egyterűs rekesz, pakoló nem jár. Az hogy a plusz két ülés feláras, azt nem vetem a Toyota szemére, hiszen nem mindenki akar annyi embert hozni-vinni. A csomagtartó mérete csak azért kapott négyest, mert bár hét üléssel nagyobb, mint az elődjében, még mindig nem elég nagy enyi ember cuccának – attól függetlenül, hogy elég extrém eset mikor ennyien mennek egy kocsival kempingezni. Üzleti utakra, hosszú hétvégés teltházas kirándulásokra elég a pakkhely.

Motor

Kategóriájában

Összkínálatban

Teljesítmény

4

3

Nyomaték

4

3

Rugalmasság

3

3

Zaj

5

5

Fogyasztás

5

4

Hajtás

Váltóáttátelek

5

5

Váltó kapcsolhatóság

5

5

Végáttétel

5

5

Teszt Toyota Verso 1.6 Luna 7 üléses egyterű kisbuszAzt hiszem most fogom megosztani a közvéleményt, mikor azt mondom, hogy egy ekkora autóhoz elég lehet az 1,6 literes motor. Hiszen másfél tonnás az autó és sok levegőt tol maga előtt. Azonban ez a motor 136 lóerős, a nyomatéka 160 Nm. Gondoljunk bele, ez a motor elég arra, hogy a hatfokozatú, igen pontos váltóval elérje a kocsi a 185 km/h végsebességet (objektív felelősség, 130 a max. itthon ugye), és 11,7 mp alatt gyorsul százra, ez pedig egy átlagos érték. Tehát ezzel a teljesítménnyel abszolút élhető az autó a napi közlekedésre, teljesen jól illeszkedik a forgalmi rend dinamikájához. Pörgetve a motort könnyebb előzések is nyugodtan vállalhatók. A „kis” motornak a hátránya annyi, hogy autópályán rugalmasságból nem áll a toppon, nem fogunk az előlünk lehúzódó kamion mögül kiszabadulva pillanatok alatt 90-ről 130-ra gyorsulni, de a többiek java sem. Városban gyorsabb elinduláshoz, emelkedőn induláshoz kicsit fel kell pörgetni a motort és többet csúsztatni a kupplungot – ez annyiban hátrány, hogy a kupplungtárcsa előbb elkophat, mint egy egynyolcasban vagy dízelben. Ha tekintetbe veszem, hogy a Toyota várakozásai szerint a Verso vásárlóinak 60 százaléka családos, 25 százaléka már nagyszülő korú, akkor vélhetően nem sportbabérokra törnek gyerekekkel az üléseken.

Teszt Toyota Verso 1.6 Luna 7 üléses egyterű kisbuszEgyébként nagyon jó kis motor ez az egyhatos. Nehezebb dolga ellenére szépen, egyenletesen húz, nyugisan haladva 3000 f/percnél dugható a következő fokozat. Az említett gyorsítós, emelkedős szitukban 4-5000-ig kell huzatni, ez normális dolog benzinmotor esetén. A váltó áttételezése és a végáttétel jól eltalált, se nem túl rövid, így nem ideges a kocsi, s enem túl hosszú, tehát nem döglött hal. A Verso motorja 90 km/h sebességgel haladva, hatodik fokozatban 2200-at pörög, 130-nál 3400-at. Normális érték. 140-nél 3600-at, ezt azért írom le, mert a GPS szerint ekkor megy 130-cal a kocsi.

És amiért nagyon dícsérem a motort, hogy csendes, alig jut be a kaszniba motorzaj és ahhoz képest mit visz, keveset fogyaszt. Autópályán beérte (nem araszolva) 8,2 literrel 100 kilométeren, városban 8,5-öt ivott, ami igen jó érték. Ha hozzáveszem, hogy a dízel biztos kevesebbet fogyaszt, de több mint egymillióval drágább, hát sokat kell autózni, hogy ledolgozzuk a felárat!

Futómű

Kategóriájában

Összkínálatban

Rugózási komfort

5

4

Úthibaelnyelőképesség

5

4

Fekvőrendőr átlépés

4

4

Zaj

5

5

Egyenesfutás

5

5

Kanyarstabilitás

4

4

Reakciókészség

5

4

Kormányzás

5

5

Fordulókör

4

4

Teszt Toyota Verso harmadik üléssorA futómű lényeges szempont egy családi autónál, és kényes dolog. Úgy kell a gyártónak kompromisszumot vállalni, hogy ne legyen a végeredmény csapnivaló. Biztonságos menettulajdonságok jó rugózással: ez a cél. A Verso konstruktőrei nagyon jól megoldották a feladatot. Igazán kényelmes családi busz a Verso futómű szempontból is. A rugózási komfort jó, anélkül, hogy ringós lenne a kocsi. Az úthibaelnyelő-képesség is jól sikerült, fekvőrendőrön sem üt fel a futómű, nem dobol az úthibákon. Az autó egyenesfutása stabil, nem érzékeny az oldalszélre, ami egy ilyen magas kaszninál jó dolog. A nagyon jó fogású kormány érzékeny, pontosan irányítható általa a kocsi, gyors kikerülő manővereknél is magabiztosan kézben tartható az autó. A kanyarviselkedésben is kiegyensúlyozott.


 

Ár-érték

Kategóriájában

Összkínálatban

Listaár

4

4

Alapfelszereltség

4

4

Extrák ár-érték aránya

5

5

Presztis-értékmegőrzés

5

5

Újra eladhatóság

5

5

Fenntartási költség

4

4

Teszt Toyota Verso lehajtogatott ülésAz autó listaára magasabb mint a hasonló tudású konkurenseké, de hát a Toyota a drágább járművek közé tartozik. A tesztautó ára 1,6 literes motorral, 7 üléssel, a második színtű Luna felszereltséggel 6 millió forint. Az ötüléses belépőmodell ára 5 325 000 Ft, a hétüléses belépőmodellé 5 530 000 Ft. A magasabb árért cserébe viszont jó a márka presztise, főképp a családi Toyotákat a vevőik később nemigen akarják eladni, amiatt is jó az értéktartásuk. Az újra eladhatóság is pozitív, biztosan gyorsan elkel egy családi busz, még benzinmotorral is ettől a japán gyártótól, akár egy, akár 10 év múlva. 

Végeredmény

Összpontszám

190

177

Eddig legjobb

190

177

Mivel a Verso az első értékelt, most ez a kocsi a legjobb, majd változik a kép, ha lepontoztam minden járművet. Azonban a maximális 205-ből 190 pontot elérni szerintem nem rossz. És a 177 sem rossz, ami az össz világon gyártott létező összes kocsihoz képest vesszük.