Teszt VW Golf 7 1.4 TSI DSG

Sokaknak nem elég indok, hogy egy kocsi elnyerte az Év Autója díjat, de az biztos, hogy a trófea segíti az eladást. Biztos, hogy bizalomkeltő. Persze volt már olyan év autója, amely fájó bukása lett a gyártónak (nem a VW-re gondolok), de vélhetően a Golf nem lesz ilyen.

Típusfejlődés-tanilag átgondoltabb autót nehéz találni, ha valaki, valaha szerette a Golfot, akkor tuti, hogy, ha van rá anyagi keret, újra ilyet vásárol. Aki pedig nem, az elgondolkozik rajta, mert annyi ember nem tévedhet.

Teszt VW Golf 1.4 TSI DSG Highline

Van is gondolkozni való, mert jól sikerült autó a Golf. Formailag is eltalálta, fiatalos, sportos, mint a négyes Golf volt, komoly az arca, mint a hatosnak, és nem olyan visszafogott, mint az ötös. Kicsit élesre vasalt forma, de nem annyira, hogy pár év múlva elavultnak tűnjön – ennek a taktikának is köszönheti a Golf, hogy később éri az avulás, mint sok más típust, amely felül a divathajóra. Azért az élek mögött észrevenni, hogy ívelik is rendesen a lemezeket, hogy nagy utasteret alakíthassanak ki belül.

Teszt VW Golf 7 1.4 TSI DSG Highline

Az autó belül nagyon vonzó, főleg ilyen full-fullos változatban. Kényelmes sportülések kétféle kárpitanyaggal behúzva, sötét színű díszpanelek, minőségi hatás mindenhonnan. Méretosztályában igazán kényelmes a kocsi, a helykínálat tekintetében is. Érzetre megint feljebb kapaszkodott a Golf.  Sokszor (gyakorta joggal) éri kritika a VW-t, hogy főképp az alapmodellekben szűkmarkúan bánik az extrákkal. Ebben az autóban igazi felszereltség orgia volt, akár a biztonsági, akár a komfort eszközöket vesszük. Komoly a multimédiás fejegység, amely a parkolórendszer képformálóját is megjeleníti, légzsákok mindenhol, a könyöklőben középen is hátravezetett szellőzőcsatornák. Emellett elektronikai kavalkád, sávtartó-rendszer, fáradtságérzékelő, és még sok minden két oldalon át sorolva.

Teszt VW Golf 7

Tesztautónk orrában a 140 lóerős 1,4 literes TSI motor dolgozott. Amennyire mellément próbálkozásoknak minősíthetjük a sokat zabáló egykori G-feltöltős motorjaikat, vagy a nehezen fejleszthető és drága VR-szériákat, annyira más pályán mozog most a VW. A turbók fejlesztésével nagyon jó irányba indultak el, és erre jó példa ez az egynégyes. Az alsó fordulatszám-tartományokban is nyomatékos, a teljes hasznos fordulatszám-tartományban (amely benzineshez illően széles) élénk és élhető, gázérzékeny motor kellő teljesítménnyel és vonzó fogyasztással.

Teszt VW Golf 7

Persze a tesztautó dinamizmusában nem elhanyagolható szerepet kap a hétfokozatú duplakuplungos DSG-váltó. Olyan sűrű a fokozatelosztás, hogy az utolsó lóerőig kihasználható a motor. Az eredmény a korai GTI-ket idéző 8,4 másodperces gyorsulás állóról százra, és a mégis visszafogott fogyasztás. A városban 7,2 litert ivott, köszönhetően a start/stop motorleállítgató rendszernek is. Országúton sem ment 7,5 fölé, sőt inkább piánóban a hathoz vonzódott. Egyedül gyors autópályatempón kezdett lelkesebben benzint égetni, de ez sem jelentette, hogy túllépte volna a nyolc litert.

Teszt VW Golf7 TSI DSG übergolf

Autónk nem csak jól gyorsult és rugalmasan viselkedett, ami az előzéseket is élvezhetővé tette, de bizony jól mozgott az utakon is. Extrás 17 colos felnikkel és feláras sportfutóművel áldották meg az autót a megrendelői. A feláras sportfutóműről annyit szeretnék megjegyezni, hogy egy alig több, mint 60 000 Forintos extra (például egy Polohoz is hasonló áron rendelhető), 15 mm-t ültet, pont annyival teszi feszesebbé a rugózást, hogy a bamba bólintómozgásokat, a farlengéseket nem engedi – részemről javasolt extra. A tizenhetes kerekek mutatósak, persze az alacsony falú gumik okán kicsit rázósabb a rossz út. Komfortban kis kompromisszum, aktív biztonságban jó előny.

Teszt Golf7 Highline

Szóval jó kis autó lett a Golf, főleg ezzel a motorral. A típus alapára 4,15 millió az egykettes motorral, az egynégyes Highline közel hét millió, a tesztautó közel 8,8 millió (használtautó beszámítással). Persze ez utóbbi árból csak a navigációs cucc félmillió, meg nem rendelném, ha a telóm is tudja. Kicsit úgy értékelem a tesztautót mint egy technológiai demonstrátor, amibe mindent belepakoltak, hogy megismerjük, tehát nem szörnyülködök az árán. Jól fog járni aki a tesztélete végén megvásárolja nyomott áron.

Teszt GOLF VII

Az alapárakban meg kénytelenek vagyunk elfogadni az új idők jellemzőjeként, hiszen a hasonló tudású kategóriatársak is hasonló ármezőbe mozognak. De nem elfelejtendő, hogy a Golf értéktartása klasszikusan jó, így ha az ármezőn belül újként fentebb van, használtként is ott marad.

Minthogy az árak mindig változnak, itt a GOLF konfigurátor

Teszt golf hetes egynégy tsi dsg Highline