Celldömölk (Vas megye), Nyugat-Magyarország egy kis városa, ahol első alkalommal rendeztek egy nagyobb szabású tuningtalálkozót. A rendezvény hosszas, nehéz háttérmunka „gyümölcse”, melyet egy celldömölki tuning, hifi és autóalkatrész bolt tulaja álmodott meg.

Igen, megálmodta azt, hogy épít egy különlegesnek mondható Fiat 600R1-est és ennek bemutatására épült fel a találkozó. Szeptember 20.-a előtti napok igencsak dolgosak voltak a rendező, a szerelők, barátok számára. Mindenki segített abban, hogy ez a szombati nap olyan legyen, amit majd mindenki megemleget. Akik az autószereléshez értettek, azok a Fiat születéséhez adták minden megszerzett tudásukat. Akik a szervezésben jártasak, és sok embert ismernek a tuningkörökben, ők pedig a találkozó reklámozásában vettek részt.

Mondhatom, hogy egy komoly csapatmunka eredménye az 1. PCar tuningtalálkozó. Már péntek hajnalban indult a tereprendezés: sátrak, színpad, szalagozás, stb.. Aztán ennek befejeztével porondra került a Fiat, jöttek az utómunkák. Ilyenkor már csörögtek a mobilok, „égett” a fórum: mi lesz a rossz idővel? Ez egy nagy ellensége lett a szervezőknek.

Aztán szombat kora reggel, csöpögő eső ellenére indulhatott a party! A területen megjelentek a találkozó első vendégei, a kiállítók. Aztán egyre csak gurultak a város két irányából a szolid, a kigyúrt, a régi, az új tuningautók. A helyszínen volt a Cult-Hungarian klub is, őket a zászlók körül lehetett megtalálni. Aki akarta, megkóstolhatta az ő italukat, az Afri Cola-t.

Mindenki leparkolt, felvette a nagykabátot és indult körülnézni. Egy tuningtalálkozó szokásos programjai voltak felsorakoztatva a napirenden. Persze ebbe a hideg és a szél nagymértékbe beleszólt. Sajnos a szexi autómosás, az air ride bemutató emiatt maradt el. A csini csajok itt voltak, de szerintem egyikünk sem gondolhatta komolyan, hogy szegények ilyen alacsony hőmérsékletben, hideg vízzel locsolják le az autót, na meg persze egymást.

Délelőtt folyamán lehetett nevezni a meghirdetett szépségverseny 4 kategóriájában: Best of, Top 10, belső és felni kategóriában. Hangnyomás-mérés is volt a helyszínen, 3 kategóriában, viszont a kiírt kipufogó hangnyomás-mérés elmaradt (műszerhiba miatt). Helyszínre érkezésnél a belépő mellé a résztvevő kapott egy szavazócédulát, melyre ráírhatta a neki leginkább tetsző autó rendszámát. Akinek az autója a legtöbb szavazatot kapta, a nap végén egy gyönyörű kupával autózhatott haza. Aki megéhezett, tudott enni egy finomat, viszont aki nagyon fázott, annak ott volt a forralt bor.

Tombolát is vásárolhatott az idelátogató, melynek a főnyereménye egy 200 ezer forint értékű autó átépítés volt, a Prakticar felajánlásából. Az embereket ez nagyon lázba hozta, de persze ki nem örült volna neki. 12:30-kor pedig mindenki tekintete a főutat nézte és várta a beharangozott, szuper Fiat 600R1-et. Ami nem kis sebességgel, de megérkezett és egy bemutatkozó kör után, be is kanyarodott a területre és mindenki megnézhette közelebbről (lásd fotóalbum).

A zsűri ebéd után indult hosszú útra, pontozta a benevezett tuningverdákat. Míg ők „dolgoztak”, addig egy kis sport következhetett: hangszórókitartó verseny, sok nevezővel, autóhúzó verseny. 15 órakor indult az autófelvonulás a városba. A rendőrök lezárták az utat és az autók sorba kikanyarodhattak. Tettek egy tiszteletkört Celldömölkön, megmutatták, hogy mennyien is jöttek el városunkba. Ki messzebbről, ki a szomszéd városból, és ami nagy szám, egy szomszéd országból.

Gyorsnak és felületesnek egyáltalán nem nevezhető zsűrizésnek 17 órakor lett vége. Ezután összegeztek, majd jöhetett az eredményhirdetés minden versenyszámban, a kategóriák nyertesei nagyon gyönyörű kupák tulajdonosai lettek. Aztán persze a tombolahúzás következett.

A nap végeztével Kuti László, a találkozó megálmodója és kivitelezője megígérte a résztvevőknek, hogy jövőre leszerződik Istennel és 2009-ben talán már melegebb időben kerül megrendezésre a 2. PCar tuningtalálkozó. A szervezők nevében köszönöm Nektek, hogy itt voltatok és 2009-ben találkozunk!

Akit érdekel, hogy milyen autók vettek részt a celldömölki találkozón, az nézze meg az ott készült több száz fotót.

képek: https://pcar.hajnisom.fotoalbum.hu/