Az egész úgy kezdődött hogy egy ember bevállalt egy nagy cégnek egy riasztó tervezését.

/ akit maga a riasztó érdekel és nem a történet az menjen a cikk végére /

Ez az ember nem értett sokat az elektronikához, de ötletei voltak. Terveztetett valakivel egy riasztót, ebből termék is lett. Eltelt egy év, újítani kellett, az ember megint elválalta hogy egy komolyabb risztót terveztet. Ez az ember felkereste az apukámat hogy tervezzen neki ugyanolyan riasztót csak tudjon többet. Pl az eredeti ha elkezdett riasztani, addig csinálta ameddig bírta az akku , szóval teljesen kezdetleges riasztó volt Apukám akkor mondta neki hogy sokkal olcsóbb megbízhatóbb, kisebb, egyszerűbb lenne mikroprocesszorral csinálni nem ezzel a sok régi alkatrésszel. Az ember azt mondta hogy ő nem bízik a mikroprocesszorban, ez már működött.

Nem is vitatkoztunk többet, meg lett tervezve sima alkatrészekkel egy olyan riasztó ami már nem kimerülésig szólt. Aztán jött az ötlet hogy legyen még ez+az...

Ebből az új riasztóból is termék lett. Az ember látta hogy apukám úgymond mindent meg tud csinálni, ezért jött a következő ötlet:
Tervezzünk (ekkor már nekem is mondta mert látta hogy értek valamicskét hozzá) neki egy új riasztót.

Ekkor mondtuk hogy mikroprocesszoros legyen, próbáljuk meg, és az ember belement. Na meg lett tervezve egy riasztó, ez már mikroprocesszorral, SOS-t játszott a kürtön, 10 SOS után leállt, szóval már alakult. Aztán jött az ötlet hogy akkor lenni kéne benne indításgátlási funkciónak is.

Ez a kis ötlet felborította az egész eddigi rendszert, új áramköri terv, majdnem új program. Kész is lett. Ez már majdnem egy "profi" riasztó volt. Nem lehetett elindítani a kocsit ameddig egy rejtett szenzor meg nem lett érintve, ha szenzor nélkül akartunk indítani, akkor (természetesen amellett hogy nem indult) elkezdett visítani. Hát de ez nem volt jó mert mivan akkor ha odajön két szekrény és elveszika kulcsot és látván hogy nem indul, addig verik az embert ameddig el nem mondja hogy kell indítani. Vagy meg is láthatják, hogy hol a szenzor és akkor el tudják vinni az autót. Jött az az ötlet hogy tudjunk már motorhibát is szimulálni.

Ez a kis ötlet már megint áttervezte az egész riasztó arculatát. Most már előrelátóak voltunk, leültünk megbeszéltünk minden új ötletet. Kész lett az álom riasztó terve, mondjuk még csak papíron, de már jól hangzott :) Vártunk még, nem kezdtük el tervezni, mert kitudja mi jön még :) Aztán jött a következő ötlet, a játékautomatázásból átvett kódkulcs (ezt az ötletet végülis mi találtuk ki, azt mondta az ember, hogy kéne még valami egyedi azonosító, amit nem lehet másolni, és mivel mi foglalkoztunk automatákkal innen jött az ötlet). Szóval már össze volt állva a kép. Riasztó és indításgátló, ami egy kódkulcsal működött, nem kellett szenzor, nem lehetett lemásolni. Aztán jött az elvevős ötlet, mi van ha odaáll egy szekrény kivesz a kocsiból és akkor... ?

Hát erre a problémára is lett megoldás, belekerült még egy rablás gátló üzemmód is. Ez annyit takart hogy az ember beszáll a kocsiba, kódkulcs, indít eddig tiszta sor, most jön a furfang :) azaz visszakerült a szenzor, és ha ki akart szállni az embernek meg kellett érinteni a szenzort különben működésbe lépett a rablásgátlás. Azaz ha az ember nem önszántából szállt ki hanem mondjuk piros lámpánál kiszedték a kocsiból akkor nem lett megérintve a szenzor, és a riasztó tudta hogy baj van.

Már minden ötlet meg volt, elméletben kész volt az álomriasztó, ami bármilyen helyzetben megvédi az autót ( mármint minden kitalált helyzetben :)

Jött a megvalósítás.
Kész lett az áramkör, kicsi, aranyos, sokat tud. De a program a mikroprocesszorba még hátra volt. Készült a protóból 4 db. Jöhetett a programozás.

Az első riasztó még annyit tudott hogy kódkulcs olvasás, ha nem jó kulcs nem indul a kocsi és riaszt (kürt, irányjelző, beltéri sziréna). Aztán szépen kerültek sorra a helyzetek, és a riasztó elkezdett egyre többet tudni. Megjelent a motorhiba szimulálás, és már minden opcióból működött egy kevés. Én ugye felbátorodva ezeken, megkértem az apukám (és az embert), hogy az egyik protót hagy építsem be a kocsiba, tesztelés céljából, meg ugye ekkor már érdekelt a dolog. :)

Szerencsére igenlő választ kaptam, 1 napos munka, benn van a riasztó a kocsiban :) Ekkor büszke voltam hogy sikerült, először jónak nézett ki, azaz a beszerelés után elindult az autó.

Azért koránsem ment minden olyan simán. Később jöttek azok a pillanatok amit az ember szívesen kihagyott volna az életéből. :) Az egész úgy kezdődött hogy a családnak meg kellett szokni, hogy a vezető ül be először és hatástalanítja a riasztót, nem lehet csak úgy ki-be rohangálni a kocsiba. Ez még el is ment mert ezt minden riasztónál meg kell szokni. Egyik legemlékezetesebb pillanat volt az amikor ugye járó motor, bömbölő zene, éppen a haverokkal találkoztam, ki a kocsiból, ugye természetesen szenzor nélkül, dumálunk hogy majd itt meg ott találkozunk, éppen valami jó csajok a túloldalon, na lazuljunk :) , be a kocsiba, a riasztó ugye elkezdte a maga titkos kis hadműveletét, elindulunk, megyünk egy kört épp úgy hogy a csajok előtt kelljen elmennünk, éppen mikor ott voltunk mellettül a riasztó elkezdte a kis megánszámát azaz elkezdett rángatni, villogni, majd egy nagy kürtszó után végleg megállt és elkezdte az SOS-t játszani. Kívülről nagyon siralmas látvány lehetett. :) (de túléltük (mármint lelkileg))

A riasztó közben készülgetett, én ugye mindig mondtam a hibákat, mit hogy kéne és már minden megvolt. Amikor kész volt akkor már a haverokkal elkezdtük élvezni a rablásgátló előnyeit. Ez úgy történt hogy van egy gyerek aki úgymond mindenáron vezetni akar, de ezt nem szépen, hanem úgymond erőszakosan akarja elvenni a másik autóját, beül, indítani akar, nem megy riasztó, kikapcsolom, és akkor hogy ő vezetni akar, jön az ötlet, jól van vezess, indítom a kódkulcsal, de mielőtt elmenne rányitom az ajtót, hogy úgymond össze ne törje, beindul a rablásgátlás, és valahol az utca végén szépen meg is állt alatta a kocsi, én meg ugye mit csináltál, és azóta ez a kocsi elkéregetés is meg van oldva. (lehet hogy egy kicsit durva volt de ha máshogy nem megy..)

A végére kikerekedett az egész. Akkor a riasztó már megkapta a végleges formát, tudást. Jött az ember, átnézte (azért a feljesztés közben is telefonált hogy hogy halad), a másik protó belekerült az ő kocsijába. Kb 1 hét múlva jött hogy végigpróbált minden lehetséges rablást, helyzetet és hogy már jó, mehet vizsgára (erről annyit kell tudni, hogy van egy szervezet ahol be kell mutatni a riasztókat, és ők döntik el hogy forgalomba kerülhet-e vagy nem). Az ember azt mondta hogy nagyon tetszett a riasztó, meg voltak vele elégedve. Akkor meg lett rendelve (így az első szériának) 3000 db (mármint ez nem tőlünk lett rendelve hanem az ember rendelte meg valamilyen cégtől az áramört, amiből csak a mikroprocesszor hiányzott). Az ember szépen terveztetett neki dobozt, meg mindent megvett hozzá (3000db sziréna, biztosíték, műszerdoboz, vezetékek meg minden ami kell). A mikroprocesszort azt mi programoztuk fel. Ezekel elvitte, bele a kártyákba, szépen dobozolás és kész is volt az első 3000db, ez már kész termék volt, minden meg volt hozzá.

És a nagy cég elkezdte forgalmazni...

A végére ilyen lett a felszereltség amit a riasztóhoz adnak:
  • 1 riasztó

  • 1 beltéri sziréna

  • Biztosítékok és fogalatok a riasztónak

  • Ajtónyitás érzékelő nyomógomb (ez általában minden autóban már benne van de akadnak kivételek és reer az esetre is gondolni kell :)

  • 2 kódkulcs

  • 1 mágnes

  • 1 kódkulcs foglalat

  • 1 piros led

  • 1 mágnes érzékelő

Nagyjából ennyi (én még nem láttam a kész terméket, de ezek biztos hogy vannak)

A riasztó tudása a következő lett:
  • Alapból nem lehet indítani a kocsit, az elrejtett mágnesérzékelő előtt elhúzni a mágnest, ezzel a riasztó kikapcsol, (ettől az autót még nem lehet indítani)

  • Ha nem húzunk el mágnest akkor az autó nem indul és elkezd szirénázni

  • Ha mágnes volt és aztán kódkulcs nélkül akarunk indítózni nem indul és riaszt

  • Ha mágnes volt és 5 mp múlva nem volt ajtónyitás akkor az érvénytelen (ne lehessen az hogy mágnessel körbeszaladnak a kocsin és már kész is)

  • Ha ajtónyitás nélkül akarnak indítózni, azaz betörték az ablakot (vagy kabrió esetében bemésztak ajtónyitás nélkül) akkor nem indul és riaszt.

  • A normális indítás: odamegyek, mágnes (a mágnes érzékelő kb 1 cm-es helyen érzékel azaz pontosan kell tudni hogy hol van!), 5mp beszállás, kódkulcs, indítás

  • Ja még annyi, hogy ha csak be akarunk valamit rakni a kocsiba akkor: odamegyek, mágnes 5mp alatt kinyitom az ajtót és utána már bármilyen ajtó nyitható, bezárom az ajtót (a riasztó újra éles)

  • A rablásgátlásról:
  • 1. Ha mondjuk télen járó motorral ott akarom hagyni a kocsit, és mondjuk elmegyek bezárni a kaput (ekkor szokott az lenni hogy a rabló be a kocsiba és elhajt) - Erre van az a megoldás hogy: a megszokott mágnes, beszállás, kódkulcs, indítás, szenzor, kiszállok be az ajtó, a riasztó figyel, ha utána újra ajtómnyitás van akkor elkezd várni, ha a gazdája jön vissza akkor megfogja a szenzort és semmi nem fog történni, de ha rabló ül be és elhajt akkor nem lesz szenzor, az autó tudja hogy baj van és kb 1 km után motorhibával leáll és riaszt.

  • 2. Ha mondjuk piros lámpánál kiszednek a kocsiból: a szokásos művelettel elindítom a kocsit, megyek vele, de ha járó motornál ki akarok szállni akkor szenzor majd kiszállok (lásd 1.pont) de ha egy rabló szed ki a kocsiból akkor nem lesz szenzor, kb 1 km-t mehet vele majd megáll alatta és riaszt.

Nagyjából ennyi.

Ezt a cikket azért írtam meg mert olvastam hogy volt olyan társunk akinek ellopták az autóját és nem volt benne riasztó. Nem csak azért írtam le mert saját fejlesztés hanem azért is mert szerintem sikerült annyira jól hogy megvédje bárkinek az autóját.

Nekem bevállt, mindenkinek tudom ajánlani! (a beválást úgy értem hogy működik és meg vagyok vele elégedve (nem azért mert mi csináltuk!!! Tényleg jó!))

Nem azt mondom hogy ellophatatlan lesz az autó, olyan riasztó NINCS amitől nem lehet ellopni egy kocsit!!!! Én inkább azt mondom, hogy nehéz lesz ellopni. Csináltunk egy tesztet, hogy én a saját autómat mennyi idő alatt tudnám ellopni, nekem kicsit több mint 1 órába tellett, pedig én szereltem be a riasztót mindent tudok róla :) és még így is 1 óra !!!, most ha ezt egy rabló teszi, mire kideríti hogy hol a riasztó, végigköveti az összes vezetéket, szétsztedi a riasztót, átköti amit át kell , hát ez legjobb esetben egy fél nap !!!!! Nem is beszélve a felszerelésről, ami kell egy ilyen művelethez!!!

Én azt vallom ha van olyan hely ahol egy rabló egy fél napot el tud tölteni egy autó feltörésével úgy, hogy nem veszik észre akkor vigye... :)
(bocs a vége poén lett volna, természetesen seni nem szeretné hogy elvigyék az autóját :)

Végezetül annyit hogy a riasztót ki lehet egészíteni mozgásérzékelővel, és/vagy dőlésszög érzékelővel, ezek gyárilag nem járnak hozzá, nem is lehet majd kapni, de a riasztó fel lett készítve rá, tehát ha valakinek extra igényei vannak akkor annak is megtud felelni ... :)