Újsághirdetés alapján többszöri szemrevételezés után, magánszemélytől vásároltam meg az autót, amelyikkel ma is közlekedem. Vásárlás előtt a kocsit független szerelőműhelyben bevizsgáltattam, majd eredetvizsgálat után /"A" minősítés!/, adásvételi szerződést kötöttem és a nevemre irattam. A tulajtól megtudtam, hogy egy ismerőse hozta be az autót Svájcból.

Két hónapig problémamentesen használtam az autót, majd egy rendőri igazoltatást követően, a yard közölte, hogy körözik az autót, és azonnali hatállyal le kell foglalnia. Így is lett.
Bűnszervezet elleni nyomozás kapcsán derült ki, hogy 106 másik autóval együtt alkatrészként került be az autó az országba, és illegálisan került forgalomba.

Éltem panasszal a lefoglalás ellen, de elutasították azt, mivel az autó tárgyi bizonyíték. Vallomást kellet tennem két rendőrkapitányságon is, köztük a kerületin. Az autót elszállították /gondolom tréleren :-)/ egy alföldi nagyvárosba /ahol elrendelték a körözést/, ahol szabad ég alatt tárolták. A police megállapította, hogy vétlen vagyok az ügyben és bíztattak, hogy az ügy lezárásakor visszakapom az autót.

Később/!!/ otthon megkeresett a kerületi rendőrörs /egy kisbusznyi yard/, hogy lefoglalják a már régen lefoglalt autóm! "Nem tudja az eleje, mit csinál a hátulja"! Mikor előadtam nekik, hogy már rég megtörtént és még vallomást is tettem, bambán néztek rám, majd hümmögve elballagtak.

Folyamatosan leveleztem a rendőrségekkel, megtudtam, hogy a bűnszervezetnek mindenhol volt beépített embere /vám, okmányiroda, eredetiségvizsgáló műhely, stb../, így sikerült ennyi autót illegálisan forgalomba helyezni. Az autómat Németországban vonták ki a forgalomból., és alkatrészként került az országba.

Egy év után értesített a vidéki rendőrkapitányság, hogy lezárult az ügy, lehet menni az autóért /vidékre!/. Lent a kapitány átadta a kulcsokat és a kocsit útvonalengedéllyel, és ígérte, hogy a forgalmit meg postázza a kerületi okmányirodának. Elárulta azt is, hogy már 2 hónapja zajlik az érintett autók visszaadása, de azóta egyetlen egy autót sem sikerült forgalombahelyeztetni.

És valóban: különböző okokra hivatkozva az okmányirodai alkalmazott nem "engedte" a forgalomba helyezést. Törvény szerint az autó forgalomba helyezésének feltételei a szigorított Mozaik utcai műszaki vizsga, valamint igazolás a Vámhivataltól, hogy az autónak nincs vámhátraléka. A forgalmi meg sem érkezett az okmányirodához, a műszaki vizsga pedig csak ezzel lehetséges.

Felhajtottam egy csomó "ismerőst", végül sikerült megszereznem minden szükséges papírt, de az okmányiroda továbbra is csak "bűnözőnek" nézett. Később kiderült egyszersem olvasták végig az irataimat, valamint a hivatalos leveleimet.

Végül egy nagy "ismerős" odaszólt az irodának, ekkor az irodavezető személyesen hívott be, és elnézéskérések közepette forgalomba helyezte a kocsit /majdnem egy évvel az autó visszakapása után!!/. Természetesen később behivattak és beírták a forgalmiba, hogy nem kaphat törzskönyvet az autó.

Ha nincsenek "ismerősök" a gép még mindig ott porosodhatna az udvarban. Nem értem miért baj, ha valaki nem hagyja veszni a pénzét! Az is kiderült számomra, hogy az eredetvizsgálat csak egy újabb jövedelemszerzési forrás az államnak, valamint azt hogy mennyire nem egyszerű kiigazodni a bürokrácia útvesztőiben.
Remélem Ti sohasem jártok így!