Bizonyára senki számára nem újdonság, hogy tavaly március óta bolond idők járnak a rendezvényszervezőkre, a jó hír viszont, hogy egyre erősebben látni a fényt az alagút végén. Ami pedig még örömtelibb, hogy LESZ AMTS: ahogyan azt már az AMTS Online Edition élő adásában is beharangoztuk, egy júniusi dátummal is készültünk az idei évre:

Az AMTS 2021 időpontja és helyszíne: június 25-27., Hungexpo!

Bízunk benne - és jelenleg minden jel erre mutat - hogy a tömeges oltásnak köszönhetően nyárnál már sokkal hamarabb feloldásra kerülnek a jelenlegi korlátozások, egy ekkora volumenű nemzetközi show-t viszont nem lehet az utolsó pillanatban összerakni. Több száz kiállító partnerünk, több mint ezer autós résztvevőnk is hosszú heteket, hónapokat készül a show-ra, velük közösen így azt a döntést hoztuk, hogy az Automobil és Tuning Show-t - a rendezvény történetében először - nyáron tartjuk meg.

Az időpont a nemzetközi járműfelhozatal szempontjából is előnyösebb lesz, hiszen számos olyan autócsodát tudunk elhozni, akik eddig a túl korai időpont miatt maradtak távol a rendezvénytől. Az érdeklődés minden eddiginél hatalmasabb, nagyon sokan, hihetetlen építésekkel készülnek az AMTS-re, szerte Európából, emellett pedig még rengeteg meglepetéssel készülünk a 15. jubileumi felvonásra - érdemes lesz követni a híreinket!

A látogatóink által korábban megvásárolt minden 2020-ra, vagy 2021-re szóló belépőjegy természetesen érvényes a nyári időpontra. Minden, eddig megvásárolt belépőjegy bármely napi belépőnek számít, függetlenül attól, hogy a rendezvény mely napjára szólnak. A jegyekkel semmilyen további teendő nincs, jelen formájukban felhasználhatók júniusban.

Minden látogatónknak továbbá, aki 2021. február 1. előtt vásárolt kedvezményes árú jeggyel vesz részt a nyári AMTS-en, a jegy mellé egy limitált kiadású, 15. éves jubileumi AMTS kulcstartót is adunk ajándékba a rendezvényen.

A kedvezményekkel élni nem kívánó látogatóink számára természetesen most is van lehetősége a jegyek visszaváltására. Felületünkön erre egészen március 14-ig nyílik lehetőség, minden egyes jegyvásárlónkat január 28-30. között e-mailben értesítettük az elérhető opciókról, valamint a visszaváltás menetéről. Ha nem találnád a levelünket kérjük, hogy a spam/reklámok mappát is ellenőrizd, ha így sincs meg, vedd fel velünk a kapcsolatot a [email protected] címen. 

Köszönjük türelmeteket, kitartásotokat és hogy mellettünk álltatok az elmúlt nehéz hónapokban - most már tényleg nem sokat kell kibírni AMTS nélkül. Szervezőként nagyon készülünk a jubileumi felvonásra, kiállítóink és partnereink szinte mindegyike mellettünk áll, így nincs más hátra, mint elmenteni a dátumot: június 25-27., AMTS!

Hamarosan találkozunk! ;)
Üdv,

az AMTS szervezőcsapata