Örömmel tudatjuk a tisztelt egybegyűltekkel, hogy 2023-ban újra a megszokott időpontban, tavasszal vár ismét mindenkit Magyarország legnagyobb szezonkezdő autós kiállítása és show-ja, az AMTS, azaz AutoMobil és Tuning Show a Hungexpón!

A show szervezése már most gőzerővel folyik: ahogyan az elmúlt években megszokhattátok, a rendezvény gerincét ezúttal is a színvonalas nemzetközi felhozatal alkotja, a minőségi tuning világától kezdve a ritka koncepciókon és importőri bemutatókon át a legújabb sport-, luxus-, vagy versenymodellekig.

Mint minden évben, az AMTS 2023-ban is színesebb élményeket nyújt majd elődeinél. Lassan két évtizedes fennállása során a határainkon túl is jelentős hírnévre szert tett rendezvényre hatalmas az érdeklődés, így komoly nemzetközi látnivalókban biztosan nem lesz hiány.

Az átépített autók és a tuning világa mellett az immáron önálló pavilonokat elfoglaló új autó, valamint járműtörténeti és veterán kiállításainkba is számos új színt hoz majd a 17. felvonás, ezúttal is rengeteg meglepetéssel és újítással készülünk, melyeket folyamatosan adagolunk majd számotokra jövő márciusig. A kiállított csodák mellett pedig számos programmal és eddig nem látott friss tematikával készülünk az új szezonra, mindezt továbbra is egyetlen belépőjegy áráért tekinthetitek majd meg 2023-ban is!

További jó hír, hogy belépőjegyeinket 2022. december 31-ig jelentős kedvezménnyel vásárolhatod meg, a hagyományokhoz híven pedig ezúttal is új nyereményautóval készülünk, melyet hamarosan közzéteszünk felületeinken. Rendeld meg belépőidet most kényelmesen, gyorsan és időben, így amellett, hogy spórolsz, még a sorban állást is elkerülheted! 

Jegyezd fel már most:

2023. március 17-19, HUNGEXPO! 

Szervezőként nagyon bízunk benne, hogy a tavalyi évvel a járványnak már az emlékét is végleg magunk mögött hagyhattuk, az elmúlt két év tapaszalataira alapozva viszont készülünk egy biztonsági "B" opcióval is: amennyiben a 2023. márciusában hatályos jogszabályok esetleg nem teszik lehetővé a rendezvény megtartását, akkor az AMTS-re június 17-19. között kerül sor, ugyanúgy a Hungexpón. 

Hivatalos weboldalunkat folyamatosan frissítjük az újdonságokkal és a részletekkel, kísérjétek figyelemmel híreinket és a www.amts.hu-t! Amennyiben kiállítóként vennél részt a rendezvényen, itt találsz részletes útmutatót az ezzel kapcsolatos tudnivalókról.

A visszaszámlálás ezennel megkezdődött, ahogyan pedig minden évben, most is:

Jobb, ha időben felkészülsz! szemcsó