Az eredményhirdetés is a márciusi rendezvényen lett volna, de a járvány közbeszólt - az őszi AMTS-en azonban a nyertesekkel együtt az Év Magyar Autója teljes mezőnye megtekinthetó lesz a Hungexpón!

A körülmények ellenére sikeresen indult az Év Magyar Autója verseny első éve, az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu szerkesztősége által szervezett díjakra a hazai járműgyártók többsége, a magyarországi autóimportőrök több mint fele benevezte valamelyik 2020-ban fontos autóját. A díjakra összesen 39 modellt jelöltek, ezek közül hét modell győzött a saját kategóriájában. Hat díjat a zsűri osztott ki, a hetedik díj sorsa közönségszavazással dőlt el. A zsűri Dános Andrásnak ítélte oda az Év Autós PR-szakembere díjat.
A legtöbb modellt a Porsche Hungaria, az Opel Magyarország és a Magyar Suzuki jelölte. A nevezések lezárását követően haladéktalanul megkezdte a munkát az öttagú zsűri, amelynek az volt a feladata, hogy szakmai szempontok alapján eldöntse, melyik legyen az Év Magyar Autója, az Év Zöldautója és Magyarország Autója 2020-ban.

Év Magyar Autója 2020: Suzuki SX4 S-Cross

A díjra a Magyar Suzuki két esztergomi modelljét, az itthon csakis hibrid meghajtással készülő Vitarát és az SX4 S-Cross szabadidő-autót jelölte. Az Audi Hungaria Zrt. a győri gyártású, világszerte forgalmazott kompakt szabadidő-autóját, a Q3-ast nevezte.

  • Nevezett autók: Audi Q3 (bronz fokozat), Suzuki Vitara (ezüst fokozat), Suzuki SX4 S-Cross (győztes)
     

Magyarország Autója 2020: Renault Clio, Seat Arona, Toyota Camry

A legnépesebb kategóriában 24 autót jelöltek a magyarországi importőrök. A nagyszámú jelölés és a jelölt modellek különbözősége miatt a szervezőbizottság úgy döntött, hogy nem egy, hanem három Magyarország Autója 2020 díjat oszt ki. Öt autó a kisautó kategóriában, tíz a családi autó kategóriában, kilenc pedig a szabadidő-autó kategóriában versengett az előkelő címért.

  • Kisautók: Hyundai i10, Opel Corsa (ezüst fokozat), Renault Clio (győztes), Suzuki Ignis, Suzuki Swift (bronz fokozat)
  • Családi autók: Alfa Romeo Giulia, BMW 3 (ezüst fokozat), Fiat Tipo, Kia XCeed, Opel Astra, Peugeot 508 SW, Skoda Scala, Toyota Camry (győztes), Toyota Corolla, Volkswagen Passat (bronz fokozat)
  • Szabadidő-autók: BMW X5 (ezüst fokozat), Citroen C5 Aircross (bronz fokozat), DS 3 Crossback, Nissan Juke, Opel Crossland X, Seat Arona (győztes), Skoda Kodiaq RS, Suzuki Jimny, Toyota RAV4
     

Év Zöldautója 2020: Kia e-Niro, Opel Grandland X Hybrid4

Tizenkét zöldautót jelöltek az importőrök, mindegyikük kevesebb, mint 50 gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként. A nagyszámú jelölés miatt a szervezőbizottság és a zsűri ebben az esetben is két díj kiosztásáról határozott, a zsűri külön vizsgálta a konnektoros hibrideket és a villanyautókat.

  • Hibridek: BMW 530e (ezüst fokozat), Mitsubishi Outlander PHEV (bronz fokozat), Opel Grandland X Hybrid4 (győztes) 
  • Villanyautók: Audi e-tron (bronz fokozat), Jaguar I-Pace, Kia e-Niro (győztes), Mercedes-Benz EQC (ezüst fokozat), Nissan Leaf, Opel Corsa-e, Peugeot e-208, Renault Zoe, Volkswagen ID.3
     

Közönségdíj 2020: Kia XCeed

2020. január 5-én indult és március 1-jén éjfélkor zárult az a közönségszavazást, amelyben eldőlt, hogy a 39 jelölt autó közül melyik lett az Év Magyar Autója 2020 Közönségdíj nyertese. A játékban összesen 5953-an vettek részt, közöttük 30 darab páros belépőt sorsoltak ki a szervezők az őszre halasztott AMTS 2020 nyitónapjára, öt szerencsés másodmagával és két gyermekkel az egri Hunguest Hotel Flórában, öt másik szerencsés másodmagával és két gyermekkel a galyatetői Hunguest Grandhotel Galyában tölthet el két éjszakát.

  • Rangsor: Kia XCeed (győztes), Suzuki SX4 S-Cross (ezüst fokozat), Kia e-Niro (bronz fokozat)
     

Év Beszállítója 2020

Az autógyári jelölések alapján öt magyarországi beszállító nyerte el a díjat, azaz bizonyult a hazai és külföldi autógyártók legmegbízhatóbb partnerének:

  • BOS, Mosonszolnok; Continental, Budapest; Joyson, Miskolc; Rehau, Újhartyán; SMR Automotive Mirrors, Mosonszolnok
     

A versenyről

Minden évben nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, hogy több kategóriában melyik lesz a “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autó. 2020-ban a közönségdíjjal együtt hét Év Magyar Autója díjat kaptak a hazai forgalmazók és gyártók, további 14 dobogós modell pedig oklevélben részesül. A 2020-as verseny zsűrijének tagjai Biró Csongor, Csordás Gábor, Miklós-Illés Kálmán, Katona Mátyás, Kismartoni András voltak, a 2021-es megmérettetésen utóbbit Gulyás Péter váltja.

Év Magyar Autója 2021

2020. július 31-ig jelölhettek autókat az importőrök és az autógyártók az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója díjakra. 22 márka 48 jelölést adott le, két modellt két díjra is neveztek. Most először mindhárom hazai autógyártó nevezett autót az Év Magyar Autója 2021 díjra. A Magyar Év Autója 2021 díjra 29 modellt neveztek, az Év Zöldautója 2021 díjra pedig 16 modellt. A szervezők a fenti díjakon kívül jövő márciusban kiosztják a közönségdíjat, az Év Beszállítója 2021 díjakat és az Év Autós PR-szakembere elismerést. Összesen tizenhárom autó kapja meg a rangos díjat 2021-ben.

Eredményhirdetés jövő márciusban az AMTS-en - de addig is nézd meg az idei mezőnyt, szeptember 25-27. között Budapesten a Hungexpón, az Automobil és Tuning Show-n!

További részletek, idei nevezettek: www.evmagyarautoja.hu