Idén 20 éves az Audi TT. Kötődése a hazai autóiparhoz vitathatatlan, hiszen az első példány 1998-ban gördült le az Audi Hungária győri gyártósoráról, az impozáns sportgépek összeszerelése pedig mind a mai napig ugyanitt történik. A kerek, magyar vonatkozású évforduló előtt tisztelegve, hazánk legnagyobb autó showja idén duplán is ünnepel, első körben az autó egy első generációs példányának nyilvános feltuningolásával!

Mindenki szeme láttára, alig négy nap leforgása alatt épült át egy Audi TT a WestEnd City Center alsó szintjén, a Millennium udvarban. Nem véletlenül, hiszen a nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői idén is a bevált recept szerint főznek. Hosszú évek óta bevett hagyomány már a nyilvános autóépítésük, ahogyan az is, hogy a március 23-25. között megrendezésre kerülő show belépőjegye összesen tíz egyidejű kiállításra érvényes és egyben esélyt is jelent egy sportkocsi megnyerésére.

Az AMTS Autó Show szakemberei számos exkluzív járművel birkóztak már meg pályafutásuk során. Tavaly szintén egy Audi TT, előtte egy BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és a Volkswagen EOS került átalakításra, majd kisorsolásra. A csapat eddigi legkomolyabb mutatványa egy új Ford Mustang élő átépítése volt 2015-ben, mely az első Európába érkezett példányok közül került ki.

Az idei nyereményautón szinte minden fő momentum átalakult (a pontos részletekért lásd a mellékletet). A kasztni vonalait exkluzív német lökhárítók és légterelők egészítik ki, ültetett futómű, 18 colos felnik és peres abroncsok kerültek fel, gyönyörű új bőrözést, ütős hifi- installációt kapott a beltér, az autó színét pedig minőségi fóliázással varázsolták újjá. A legfontosabb pedig, hogy minden átalakítás a közlekedésbiztonság maximális betartásával történt, amit a teljesen törvényes műszaki vizsga és a - példa értékűen - 100%-ig legális, forgalmi engedélybe bejegyzett módosítások is igazolnak majd. Szerencsés új tulajdonosa tehát teljes biztonsággal és nyugalommal közlekedhet majd vele az utakon.

Hatalmas pörgés mellett, megállás nélkül folyt a munka a WestEndben felállított standon, amit rengetegen kísértek figyelemmel a négy nap folyamán. Ez nem is csoda, hiszen a feszített határidő miatt megesett, hogy egyszerre hatan is dolgoztak az autón, ami vasárnap késő estére nyerte el végső formáját.

Az Audi TT kisorsolására az AMTS Autó Show harmadik napján (március 25-én), közjegyző jelenlétében kerül majd sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot tartogat a látogatók számára: a 2006-os start óta ez már nem csak Magyarország, de a közép-európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a Hungexpón.

A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén hat pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!
 

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
  • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, veteránok
  • Magyarok a világ járműgyártásában - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
  • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
  • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
  • Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
  • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok – kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak


Az Automobil és Tuning Show nyitvatartása:
március 23-24: 9:00-19:00 óráig március 25: 9:00-18:00 óráig. 

További információk:
www.amts.hu

Az Audi TT nyereményautó a következő módosításokat kapta:

Futómű TA-Technix típushoz gyártott állítható lengéscsillapítók, az RS-Tuning kínálatából.
Abroncsok Vadonatúj TOYO Proxes abroncsok 225/40-es méretben, az AKH kínálatából. 
Felnik Vadonatúj 18x8.0-as MOMO Revenge EVO könnyűfém felnigarnitúra az AKH kínálatából

Fékek Az autó vadonatúj szervizalkatrészeit az UNIX kínálatából szerezték be
Kipufogó A sportos hangzásról a Ulter Sport típushoz gyártott kipufogódobja gondoskodik
Bodykit Komplett első lökhárítóból, hátsó szoknyából és spoilerből álló sportos, típushoz gyártott RIEGER szett a BG Tuning jóvoltából
Dekoráció Az új színárnyalatot a Safex fóliái közül választottuk, a profi telepítést pedig a VIll-Fény Kft. csapata végezte
Hifi és Multimédia A Macrom hangszórószettet, MAC Audio erősítőt, a minőségi Audison Connection kábelezést, valamint a rezgéscsillapítás-hoz használt STP alapanyagot a Hififutár webshopjából szereztük be.
Installáció Az igényes beépítést a Grandvoice Audio csapata végezte.
Utastéri optika Az ülések és kárpitok, valamint a kormánykerék minőségi bőrözéséről a Bara Kárpit szakértelme gondoskodott
Fénytechnika A minőségi ledes és izzós fénytechnikát az Osram Magyarország hazai partnere, a lumenet.hu webáruházából válogatták
Motorolaj A minőségi Castrol motorolaj az AKH jóvoltából kerül az autóba
Szerszámok és eszközök Az autó építése a BAHCO professzionális szerszámaival és felszerelésével történt, a Sandviken Tools Kft. jóvoltából
Beszerzés Az autót magát hazánk piacvezető autós oldalán, a használtautó.hu-n találtuk, a MAXX-Autó Trade Kft kínálatában
Takarítás A nyereményautó makulátlan tisztaságáról az Easy Wash System gondoskodott

 

Galériánkban a teljes átépítési folyamatot végigkövetheted, az összes blogbejegyzésünket a nyereményautóról pedig itt nézheted meg!

Ne feledd: az elkészült autót bárki megnyerheti, aki teljes árú felnőtt, vagy családi belépőjegyet vásárol a rendezvényre, akár elővételben, akár a rendezvény helyszínén márciusban!