Azt már eddig is tudtuk, hogy nem mindennapi időtöltésnek ígérkezik a jubileumi Autó, Motor és Tuning Show, a 10 társrendezvény programjait összegezve azonban biztos, hogy egy perc szünet sem lesz, amíg valami ne történne odakint. Sőt!

Aki elsősorban az aktivitások miatt látogatja meg a rendezvényt, garantáltan nem fog csalódni. A hét pavilon összesen négy színpadán gyakorlatilag szimultán folynak az események, mindeközben a kültéren versenyek és bemutatók, valamint szabadidős tevékenységek várják a nagyérdeműt.

A Carstyling.hu idén még komolyabban felszerelt Nagyszínpadán ("A" pavilon) jubileumi műsorral készül napi három alkalommal a Carstyling Dolls, 12 gyönyörű lánnyal mutatkoznak be a Miss AMTS szépségverseny döntősei, mellettük számos bemutatóra, játékra és interjúra kerül sor

A Budapest Motor Fesztivál színpadán eközben egész napos termékbemutatók és előadások zajlanak a "G" Pavilonban, míg az EMAT ("F" pavilon) és a Radikal Family ("C" pavilon) deszkáin a koncerteké és a show-jé lesz a főszerep.

A Gymkhana Arénában - nemzetközi mezőny mellett - mindhárom nap, a Stunt Riding Magyar Bajnokság (HSRC) betoncsíkján pedig szombaton folyik a versenyzés. Mind az autós, mind a motoros fronton találkozhatunk hazánk erősportjának - talán ma már legismertebb - képviselőjével, Sinka "Popey" Zsolttal, aki szombaton egy többszáz lóerős driftautót, vasárnap pedig két versenymotort fog le puszta kézzel.

A 25. pavilon mellett épülő sáncon mindeközben napi három alkalommal kerül sor látványos Freestyle Motocross bemutatókra, és nem lesz hiánya Streetfighter show-ból annak sem, aki nem a szombati napon érkezik. A "C" és "G" pavilon között pénteken és vasárnap 1-1 alkalommal Stunt Riding bemutatókat tartanak.

Szintén nem mindennapi élményeket és egy igencsak exkluzív járművet tartogat az Autóépítő Aréna, melyben egy vadonatúj, hatodik generációs Ford Mustangot szednek darabjaira, mely típus az európai kereskedésekben is csak ősszel érkezik! Az autó a show három napja alatt teljesen átalakul a látogatók szeme láttára, hogy vasárnap már teljesen új formájában mutatkozzon be a Carstyling.hu Nagyszínpadán!

Szintén újdonságok várják a Carstyling.hu Tuning Találkozóra érkezőket is: a több száz autót felvonultató szezonnyitó autós dzsembori résztvevői szépségversenyen, továbbá hangnyomás és hangminőség versenyen mérhetik össze autóikat.

Akinek pedig ez sem lenne elég, ott vannak az állandó programok: szinte folyamatos motoros bemutatók a Safety Hungary, A Hungaroring Motoros Akadémia, valamint a BRFK rendőrmotorosai jóvoltából, lesz továbbá elektromos trike driftelés, méretes RC Drift pálya és motortesztelési lehetőség is. A terepsportok szerelmesei pedig az "A" pavilon szomszédságában kialakított quad pályán hódolhatnak szenvedélyüknek.

A szervezők természetesen gondoltak a legfiatalabb látogatókra is: a 25-ös pavilon mellett gyermekprogramok és játszótér várja a kicsiket, a "C" és a "G" pavilon között pedig az elmúlt évekhez hasonlóan gyerekmotorozási lehetőség is lesz. Számos kiállító készül továbbá játékokkal, szimulátorokkal és gyermekek számára kialakított aktivitásokkal a rendezvényre, garantálva az egész család felhőtlen szórakozását.

Az AMTS részletes, időrendre bontott programlistája ezen a linken érhető el!

Mindemellett pedig ott van még az a hét pavilonnyi tömény látnivaló is, amit végignézni sem egyszerű egyetlen nap alatt - unatkozni tehát garantáltan nem fog senki március 20-22. között a Hungexpón, a jubileumi Autó, Motor és Tuning Show nyitva tartási ideje alatt!

Érdemes időben érkezni!