Csaknem 65 ezren voltak kíváncsiak az idei AMTS-re

Idén végre újra a megszokott, kora tavaszi időpontban nyitotta meg kapuit a legnagyobb hazai autó show, az AMTS. A méltán népszerű rendezvény történetének eddigi legnagyobb showjával, legszínesebb felhozatalával és rengeteg programmal tért vissza a Hungexpo falai közé - és persze azon is túlra.

Nemcsak a helyszín, de az Automobil és Tuning Show is vadonatúj formában mutatkozott be idén a nagyérdeműnek. Múlt, jelen és jövő válogatott autócsodáinak több mint ezer példányára, valamint a három napba sűrített rengeteg programra és élményre kicsivel több, mint 64.000 látogató volt kíváncsi!

Minden eddiginél komolyabb nemzetközi felhozatal jelent meg az idei show-n

A rekord-látogatottság mellett, több szempontból is ez volt minden idők legnagyobb AMTS-e. A Hungexpo öt legnagyobb pavilonjában, a kültéren pedig új elrendezésben, kibővített drift- és offroad területekkel, valamint igényes találkozós placcal, összesen 125.000 m2-en zajlottak az események. Odabent csaknem 300 egyéni kiállító cég, és klub standja, kint pedig a régi időket idéző, népes tuning találkozó, valamint a Patricar jóvoltából soha nem látott számú résztvevővel lezajlott hangnyomás verseny várta a látogatókat. 

Az AMTS a hagyományok szerint idén is tíz, teljes értékű autós rendezvényt tömörített magában, melyek mindegyikét egyetlen belépőjeggyel nézhették meg a látogatók a nyitva tartás három napja alatt. Az egyes tematikák új, optimalizált elrendezésben oszlottak szét a pavilonok között, de bőven jutott látnivaló a falakon túlra is.

A Hungexpo öt legnagyobb csarnokában és hatalmas kültéren több mint 1.000 jármű került kiállításra

A legnagyobb, "A" csarnok ez évben is a tuning és a háttéripar témakörét ölelte fel. Az európa 15 országából érkező, átépített autócsodák mellett, a külföldi kiállító cégek listája is növekedett, nemzetközi felhozatal terén pedig a valaha volt legerősebb év volt 2023, mind a külföldi autók számát, mind minőségét tekintve!

A péntek reggeli nyitásra az "A" pavilon gyakorlatilag teljesen megtelt: soha ennyi stand, autó és installáció nem volt még ebben a csarnokban, a biztonságos közlekedő folyosók mellett hasznosítható, gyakorlatilg teljes rendezvényterület beépítésre került.

Az AKH-TOYO Tires standján itthon először volt megtekinthető Ken Block utolsó versenyautója, az Audi S1 Hoonitron

Izgalmas nemzetközi felhozatallal, ismét döbbenetesen komoly autókkal érkezett a show állandó partnere, a TOYO Tires hazai importőreként ismert Abroncs Kereskedőház. Standjukon újra üdvözölhettük például a világhírű TofuGarage építéseit, a fő látványosságot azonban idén egy szomorú apropó adja, mely a januárban elhunyt legendás versenyző, Ken Block tiszteletére emelt emlékstandon tekinthettek majd meg a látogatók.

A Toyo Tires, az Abroncs Kereskedőház, valamint az Audi Motorsport jóvoltából, Magyarországon először az AMTS-en mutatkozott be a neves pilóta utolsó versenyautója, egyben a világ egyik legbrutálisabb elektromos négykerekűje, az Audi S1 Hoonitron.

Az egyetlen példányban létező, teljesen egyedi építésű jármű a legendás B-csoportos raliautó, az Audi S1 Sportquattro modern, elektromos interpretációja, elsőként a Las Vegasban forgatott Electrikhana videóban volt látható, amelyben a kaszinóváros neves helyszíneit driftelte végig Ken Block. Teljesítménye 671 lóerő, maximális nyomatéka pedig nem kevesebb, mint 6.000 Nm!

Az Ultrace 2021 abszolút győztese, Lukasz Janecki is kihozta a legendás Corvette-et a kiállításra

Amit a Covid az elmúlt 3 évben elvett, idén kamatostul visszakaptuk: büszkén jelenthetjük, hogy a több száz nemzetközi vendégautó forgatagában olyan neves, hazánkban még soha nem járt formációk és autók is elfogadták meghívásunkat, amelyek Európa-szerte a tuning kiállítások gyöngyszemeit képviselik.

A hazánkban először kiállító Lower United csapatának köszönhetően például egy igazi ikon, a 2021-es Ultrace-győztes Lukasz Janecki-féle Corvette is megtekinthető volt kint, nyolc brutális germán vassal vitte el a show-t az RS Hardcore csapata, de  nem kevesebb felhajtás mellett említhetjük az idén visszatért Tuning World Bodensee, a Tuning Kingz, a Hardcore Haters, az AMTS Slovakia és a GMKfactory csapatát is, hogy csak néhányat soroljunk a minden eddiginél színesebb felhozatalt a helyszínre varázsló csapatok közül.

Az RS-Hardcore Germany csapata először járt Magyarországon és el is vitték a show-t

A nemzetközi látnivalók sorából bőséggel jutott az "A" pavilon mellett az "E" és "B" csarnokba is, melyek mindegyike főként a tuning és a háttéripar témakörét öleli fel idén. Előbbiben idén először került kialakításra a nagy érdeklődésnek örvendő vezess.hu pihenősarok, ahol kényelmes babzsákokban megpihenve, óriás kivetítőn követhették a show eseményeit a látogatók. Utóbbiban pedig az AMTS történetének legnagyobb LEGO-kiállítására került sor400 db MOC és/vagy gyári kisautó részvételével.

Aki a legfelső kategóriát kedveli, az sem csalódott idén: soha ennyi szuper sport- és luxusautó nem volt még kiállítva az AMTS-en, mint az idein, köztük pedig egy minden elemében egyedi kuriózum is hazánkba érkezett, a Hungarogumi jóvoltából. A felhozatal egyik ékköve a Kangaroo Hyper SUV koncepció volt, mely a a világhírű olasz tervező, Giorgetto Giugiaro, valamint fia, Fabrizio Giugiaro zsenialitásának gyümölcse. 

Az olasz nagyágyút, a Giugiaro koncepciót folyamatos tömeg állta körbe a Hungarogumi standján

Na és persze ne felejtsük el a hazai építéseket sem: több mint 70 hazai tuning klub, valamint több tucat magánépítő autócsodáiban is gyönyörködhettek a látogatók a hétvégén, köztük számos, az AMTS-re időzített premierrel, valamint a show forgatagában még soha nem látott gépjárművel.

Hazai pályán ráadásul a magyar autós élet számos ismert médiaszemélyisége és celebritása is részt vett idén az AMTS-en. Hogy csak néhányukat említsük, versenyzői fronton többek között a Volkswagen standján Turán Fricivel, a Jetpowernél Kiss Norbi négyszeres Európa-Bajnok kamionversenyzővel, a DF Tuningnál pedig Magyaroszág egyik legértékesebb versenyautóját, a világon mindösszesen 20 példányban létező Citroen C3 WRC-t kiállító Bútor Robival futhattak össze a látogatók. De kint volt velünk Kőváry Barna is aki négy rallye Mitsubishit hoz a helyszínre, köztük azt az eredeti EVO III-ast, amivel maga Tommi Mäkinen kezdte meg anno a pályafutását!

A Big Block TV csatorna fejét, Garciát mindhárom nap el lehetett csípni egy közös fotóra standján

Büszkék vagyunk rá, hogy - ahogyan immáron sokadik éve - most is színes felhozatallal jelent meg nálunk hazánk vezető (nem csak) autós csatornája és tartalomszolgáltatója, a Speedzone. Külön youtuber-standunk is volt, a népszerű videós Kovács Attila - vagy ahogyan többen ismerik: Attila_gtr - vezetésével, de saját placcal, Lowriderével és egy remek nyereményjátékkal jelent meg a Big Block TV frontembere, Garcia, na és persze ne feledkezzünk meg például Ámon Olivérről sem, aki a Markom Racing kötelékében több színes füstös drift show-val is megörvendeztte a közönséget a hétvége alatt. A Markom Racing egyébként egy itthon még soha nem látott programmal, egy Reveal Party-val is készült az eseményre: a show kezdőnapján, az AMTS Nagyszínpadán mutatkoztak be a versenyautók vadonatúj dekorációi, valamint a pilóták új overálljai is.

Minden idők legnagyobb show-ja folyt a Drifted.hu arénában, melyet idén az AMTS Sky Terrace-ból is követhető volt

Ha pedig autósport, idén a szezonnyitó GymkhanaDrift futamok során az "A" pavilon melleti parkoló aszfaltját avatták fel a sok száz lóerős versenyautók, többek között egy igazán pörgős versenyszám, a II. AMTS Park Drift Kupa keretei között. A szombati napon zajló izgalmas döntőt követően, végül így alakult a dobogó:

  1. Magyar Tamas (Mercedes)
  2. Csuka Gyula (BMW)
  3. Orban Zsombor (BMW)
     

A Drifted.hu Arénában egy pillanatra sem álltak meg az események. A verseny szüneteiben Markom Racing drift show, valamint Palatinus Attila streetfighter bemutatói folytak, naponta egy alkalommal pedig a Drive-X Sport  formaautója is bemutatkozott a közönségnek. A programokat kibővített, több ezer fős lelátóról lehetett figyelemmel kísérni, sőt, a Bungee Hungary csapatának köszönhetően idén debütált a daru segítségével magasba emelt AMTS Sky Terrace is, ahonnan akár 40 méter magasból követhették a látogatók a versenyeket és gyönyörködhettek a főváros lélegzetelállító panorámájában. Mindezek mellett természetesen folyamatosan zajlott a drift taxizás is, mindhárom napon.

Óriási területen, rengeteg érdekes géppel mutatkozott be a Hungary Off-Road Show

A kültér a 4x4 szerelmeseinek is bőven tartogatott élményanyagot, hiszen vadonatúj akadályokkal  és tereptárgyakkal tarkított, izgalmas pályán zajlott a rendezvényhez immáron hozzánőtt Off-Road Show. A tematika szervezői garantáltan pazar felhozatallal, eddig soha nem látott mennyiségű és minőségű gépszörny-parkkal és egész hétvégés dzsemborival vártak mindenkit, sőt, idén ismét volt lehetőség off-road taxizásra is!

Ahogyan az elmúlt években, a show gerincét ezúttal is a Magyar Terepjárós Triál Sport Egyesület  (MTTE) tagjai és versenyzői alkották, akik egy épített demo off-road pályán, az Toyo Tires Szuperkupa Arénában tartottak bemutatókat.

Az AMTS történetében először, egy új modellel állított ki a show-n a Harley-Davidson Budapest

Hosszú évek után, az AMTS idén nyitott először igazán újra a motorozás világa felé. Habár önálló tematikaként idén még nem jelent meg az a bizonyos "M" betű a rendezvény nevében, a kétkerekűek szerelmesei számos érdekességgel és programmal találkozhattak.

Az importőri "G" pavilonban egy vadonatúj modellel, a rendezvény történetében először állított ki a Harley-Davidson Budapest, továbbá több márkájával jelent meg a KSR Group hivatalos magyarországi partnere, az ADVESmoto, akinek elektromos motorkerékpárjait az "F" pavilon melletti tesztpályán ki is lehetett próbálni. Érdeklődés pedig erősen volt a motoros tematikára, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a hétvége során több mint 500 tesztvezetésre került sor!

Széles márkapalettával és tesztvezetéssel érkezett a a KSR Group hivatalos magyarországi partnere, az ADVESmoto

A kiállítók sorában továbbá a Can-Am quadjai, motoros ruházat terén pedig a Serpentize állítottak még ki, utóbbi támogatásában került sor a színvonalas streetfighter show-kra is, a driftes programok között.

Ha pedig ez nem lett volna elég, számos épített motorral érkezett az AMTS Hot-Rod Showja, a csapattól megszokott, teljesen átalakított, átlag 80-90 éves coupék és roadsterek társaságában. A 50' Brothers neve által fémjelzett show nem csak a kiállított gépparkkal, de autentikus programokkal, sőt, koncertekkel kalauzolták vissza a látogatókat az amerikai járműgyártás első évtizedeibe.

A Classic Autó-Motor Show egyik idei ékköve: Siddeley Special 6, 1934-ből

Erősen rágyúrt a motoros vonalra a rendezvény komplett pavilonnyi, pazar veterán és oldtimer felhozatalával érkező Classic Autó-Motor Show szervezősége is. A Magyar Veteránjárművesek Szövetsége (MAVAMSz) szervezésében megvalósuló tematika idén "D" nagycsarnokban kapott helyet, amit az utolsó négyzetméterig, több mint 120 gyönyörűen restaurált, vagy éppen eredeti állapotában megőrzött, több évtizedes múltra visszatekintő járműcsodával töltöttek meg. A rendezők megemlékeztek a kerek évfordulót ünneplő BMW, valamint a szintén évfordulós eredeti Méray motorkerékpárokról, melyek megjelenése igazi kuriózumot jelentett a felhozatalban!

A MAVAMSz a 100 éves BMW és az eredeti Méray motorkerékpárok soha nem látott tárházát vonultatta fel

A Classic Automobil Show gerincét idén is a szebbnél-szebb veterán személyautók alkották, köztük számos olyan darabbal, amelyek a magyar közönség előtt eddig rejtve voltak. Az egyik leglátványosabb stand a II. világháború előtti járműveké lesz. Kiállításra kerül a tavalyi I. Festetics Concours d’ Elegance nagydíjas autója, egy 1934-es Siddeley Special 6, amelyből a gyár összesen 27 darabot gyártott, egy ugyancsak nagyon ritka Fiat Balilla cabrio társaságában, de voltak az 1920-as évekből is amerikai típusok, és a női szívek egykori megdobogtatója, az Adler Junior cabrio.

Az importőri pavilon legnagyobb standját idén a Porsche Hungária hozta

Természetesen nincs AMTS új autók nélkül: a csaknem két tucat márkát felvonultató kiállítás idén visszatért a 10.000 m2-es "G" csarnokba, ahol három tematikus kiállítás is várta az autóvásárlás előtt álló látogatókat.

A pavilon legnagyobb importőri standját a Porsche Hungária foglalta el, melyen a legújabb Volkswagen, Audi, Skoda és Cupra modelleket ismerhették meg az érdeklődők. Új belépőként pedig az ellenőrzött, minőségi használtautókban utazó Das WeltAuto is saját standdal jelent meg. 

Az AMTS-en mutatkozott be itthon élőben először az MG4 Electric

Új modellje, a teljesen elektromos MG4 Electric premierjét időzítette az AMTS-re az MG Motor Hungary, aki több más MG típus mellett széles márkapalettát mutatott be a rendezényen a Duna Autó égisze alatt.

Prémium márkák terén továbbá az Aston Martin és a Lotus, mutatkozott be a nagyközönségnek, a sport- és szabaidőautókat felvonultató SUV és Pickup kiállításon pedig több tucat modell közül választhattak az érdeklődők.

Először kerültek kiállításra az AMTS-en a Magyar Honvédség legmodernebb járművei

Számos új típus hazai debütálása mellett, idén kibővített területen, exkluzív látnivalókkal és interaktív programokkal kalauzolt időutazásra a Magyarok a Világ Járműgyártásában, ahol igazi járműkrónika és Made in Hungary kiállítás is várja a látogatókat. A főszervező Autós Nagykoalíció (ANK) jóvoltából idén a járműgyártás iránt érdeklődő ezer középiskolás diák vehetett részt ingyenes belépővel az AMTS-en, továbbá itt kerül sor az Év Magyar Autója verseny díjátadójára és az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyének döntőjére is.

Közvetlen mellettük, az AMTS történetében először állított ki a Magyar Honvédség, ahol modern harctörténeti eszközökkel, Gidrán, Polaris, Leopard járművekkel, valamint a legfejlettebb kézifegyverekkel is megismerkedhettek az érdeklődők. A standon a honvédség katonái személyesen is jelen voltak és készséggel válaszoltak minden érdeklődő kérdésre.

Nem maradt el a zöld zóna sem: az Eletromobilitás Expo a "G" pavilonba költözött

Az AMTS elektromos autók terén hozta a kötelezőt: a "G" csarnok kiemelt részlegén több mint 1.500 négyzetmétert a szervezők teljes egészében a környezettudatos közlekedés égisze alatt töltötték meg, az elektromos járművek mellett pedig a témához kapcsolódó háttéripar is felsorakozott. A „zöld zóna" kiemelt partnere idén is az elektromos autók egyik legnagyobb hazai szakértője és forgalmazója, a 101 EV Park volt.

Látványos showműsorokkal újra életre kelt az AMTS Nagyszínpad!

Az "A" pavilonban újra felépült az AMTS Európában egyedülálló, járműbemutatókra épített nagyszínpada is, mely szinte egy percre sem csendesedett el: a programok között a már valódi showműsorként bemutatkozó Miss AMTS szépségverseny, autóbemutatók és a tüzes Carstyling Dolls fellépései váltották egymást.

A szépségverseny döntőbe jutott hölgyei napi három alkalommal léptek fel a nagyközönség előtt, idei királynőnk pedig egy 21 éves hölgy, Mocsári Dóra lett, aki a számos ajándék mellett egy Mini Countyman használatát is megnyerte egy évre a verseny főtámogatója, a Matipro jóvoltából.

A Miss AMTS idei döntősei: Kálmán Kinga (2), Mocsári Dóra (1), Kiss Laura Dóra (3)

A rendezvény ideje alatt számos helyszínen gyakorlatilag folyamatos programok várták a látogatókat egész hétvégén, lehetetlen volt akár egy percre is unatkozni. Az "A" pavilonban a SONAX medencéje és még számos kiállító standja kelt rendszeresen életre, az autóhifiseket pedig a "B" pavilon mellett lebonyolított Patricar Hangnyomás Bajnokság várta szombaton, abszolút magyarországi rekordokkal és példátlan számú megjelenéssel. A résztvevő autók száma is a régmultat idéző volt: több mint 50 autó látogatott el és mérette meg magát a nemzetközi mezőnyben!

Gyermekprogramokban is erős volt az idei AMTS

A két hétvégi napon - de főként szombaton - a kültér is megtelt tuning autókkal, a Carstyling.hu találkozójának keretei között, mely idén teljesen átgondolt koncepcióban, igényes, új helyszínen került megrendezésre.

Ahogyan minden évben, rendezvény ideje alatt számos élmény várta a legkisebb autórajongókat is, melyek során a szórakozás mellett még tanulhattak is. Az interaktív programok felelőse Generali és az ORFK OBB volt: több száz négyzetméteres élményparkot raktak össze a gyermekeknek, ahol játszva ismerkedhetnek meg a KRESZ, valamint a biztonságos közlekedés szabályaival.

Az idei nyereményautóra rekordszámban neveztek a látogatók

Nem utolsósorban pedig, az elmúlt évekhez hasonlóan idén újra egy autó volt a fődíj az Automobil és Tuning Show-n - ezúttal egy SEAT Leon FR sportkombi, a Das WeltAuto kínálatából. Az AMTS történetének legfiatalabb és legjobban felszerelt nyereményautóját, idén a rendezvény előtt, a Westendben építettük át, mindenki szeme láttára. A nyereményautó főtámogatója 2023-ban a  Szerencsejáték Zrt. volt.

A játékban bárki részt vehetett, aki teljes árú felnőtt, illetve VIP belépőjegyet, vagy családi jegyet vásárolt az AMTS-re, a sorsolásra pedig a show harmadik napjának délutánján került sor, az AMTS Nagyszínpadán. 

Az AMTS SEAT Leon FR sportkombi szerencsés nyertes: Vörös Anikó

A mindent eldöntő perceket szokás szerint rengetegen kísérték figyelemmel a helyszínen, sőt, az AMTS youtube-csatornáján élőben is követhető volt. A sorsolást közjegyző jelenlétében, az idei Miss AMTS friss nyertese, Mocsári Dóra indította el, a szerencse pedig idén egy hölgynek, Vörös Anikónak kedvezett!

Hosszasan sorolhatnánk még, mennyi érdekesség és különleges látnivaló várta a látogatókat az idei nagy autós hétvégén a Hungexpón, erről már bőségesen találni anyagot a rendezvényre regisztrált több, mint 200 hazai és külföldi médiumnak köszönhetően.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, partnerünknek és kiállítónknak, akik segítsége és színvonalas felhozatala nélkül ez a show nem jöhetett volna létre. Találkozunk újra jövőre, 2024. március 22-24. között a Hungexpón!

Üde magyar színfolt az "A" pavilon tuning felhozatalában: Modified Stance Crew

Fotók: