Videónk a 2018-as AMTS Off-Road Showjáról

Tavaly először örvendeztette meg hazánk legnagyobb Autós rendezvénye, az AMTS Autó Show a terepautózás szerelmeseit. A szezonnyitó 10, önmagában is teljes értékű rendezvényként működő tematikája mellé, immáron második alkalommal érkezik programként az Off-Road Show és kiállítás!

Vadonatúj épített pályával, kibővített nyomvonalakkal és a tavalyinál jóval nagyobb területen jelentkezik ismét az AMTS Off-Road szekciója, melyen nyitástól-zárásig folyamatosan dübörögnek majd az ország minden tájáról érezett terepjárművek. Nem csak a gépszörnyek által felszántott terep lesz új, de a szervezők a teljes területet átrendezték, hogy a látogatók minél jobban kivehessék részüket a pályán zajló akciókban - akár nézőként, akár az Off-Road taxik utasaként!

A program keretei között nem csak a legnagyobb hazai versenyzőkkel és versenysorozatokkal találkozhatnak a látogatók, hanem a lelkes GPS koordináta-hajhász kalandtúrás szerveződésekkel is. Idén különösen erős lesz az amerikai 4x4-es kiállítói vonal is, ezt erősíti a Site by Site kategória, emellett több, egyedileg épített csővázas izom-buggy is kimerészkedik majd a nagy nyilvánosság elé.

A cél ismételten egy valódi családi élményhétvége prezentálása a nagyérdeműnek, ahol bárki átérezheti is a terepjárózás igazi hangulatát. Hiszen az off-road mindekié: kevesen tudják, hogy ez a hobbi nem feltétlenül a versenyzésről szól, hanem remek szabadidős elfoglaltság is. Számos remek szervezett út, kalandtúra érhető el Magyarországon, melyek minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódást nyújtanak. A túrákról, valamint, hogy miként érdemes belevágni az off-roadozásba, minden infót megtudhatnak az érdeklődők a boxutcában felsorakozó kiállítóktól.

Debütálnak a nagy vasak is! Igazi izgalmakat ígér az Euro 4x4 Truck Trial nehézgépek megjelenése, ez a kategória most először mutatkozik be az AMTS-en. A modernnek számító Mercedes terepgépek mellett többek között egy magyar gyártású, 1968-as évjáratú izmosított Csepel D344 teherautó is látható lesz kint, amit teljesen átalakítottak a nemzetközi Truck Trial versenyeken való induláshoz.

Technikai ínyencség - az általános versenyfelszereléseken túl - a jármű speciális hűtője, amely a levegőtartállyal együtt hátra került a platóra, külön-külön fékezhető kerekek, a menet közben is kapcsolható levegős difizár, valamint a masszív bukókeret.

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén megjelenik az igazi keleti és a Balkán blokk is. Nem hiányozhatnak többek között a Niva és UAZ, valamint számos ismert keleti csoda brutálisan átalakított példányai sem.

A tavalyihoz képest jóval nagyobb számban lesznek kint láthatóak mesterien átalakított és kivitelezett, a nemzetközi versenyszíntéren is jól bizonyító csodabogarak, mint például a Skarabeus.

A hazai Triál versenysorozat szervezői színvonalas akadálypályával készülnek mind a három napra, sőt, nemzetközi megmérettetésen kimagasló eredményeket felmutató, bajnok járművek is akcióba lépnek majd.

Nem lesz hiány a háttéripar kiállítóiban sem. Színvonalas standdal, valamint a pályán is egyaránt bizonyít majd a nemzetközi szinten is széles-körben elismert Hajdu Off-Road szervíz.

A járműveket azonban nem csak nézni lehet: a legbátrabbak idén is beülhetnek a sofőrök mellé az off-road taxizás keretei között. A program mellé idei újdonságként jelentkezik gyerekeknek és családoknak szánt mini off-road pálya is.     

Ez pedig még nem minden: pénteken kettő, szombaton és vasárnap pedig 3-3 alkalommal kerül sor az AMTS off-road show-ra, melyen a legextrémebb, akár több 10 millió forint értékű, teljesen átépített terepjárművek bemutatóznak majd. Érdemes lesz odafigyelni rájuk!

Egy biztos: ezúttal is vérbeli off-road autók dübörögnek majd az "A" pavilon melletti depóban, valamint a vele határos földes-füves területen, és egy kicsit átrendezik a jelenlegi terepet. Nézd meg és próbáld ki őket személyesen, március 22-24. között a Hungexpón!

AMTS Off-Road programok és információk

  • Off-Road és triál show: pénteken 2, szombaton és vasárnap 3-3 alkalommal (pontos időpontok itt!)
  • Off Road Taxi: jelentkezés és időpont foglalás a "D" betűvel megjelölt járművekre regisztrációs sátorban. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes minél előbb lefoglalni az időpontokat!
  • Off-Road Taxi árak: egyéni: 3.000 Ft, páros: 5.000 Ft, családi (2 felnőtt és 2 gyermek): 7.000 Ft
     

További infók, közvetlenül a szervezőktől: [email protected]