A Classic Automobil Show összefoglalója a 2017-es AMTS-ről

Immáron ötödik éve, teljesen különálló tematikaként mutat be patinás veterán és oldtimer modelleket a Classic Automobil Show, a MAVAMSZ (Magyar Veteránjárművesek Szövetsége) rendezésében, melyre ezúttal is külön pavilonban kerül sor.

Az AMTS nem titkolt törekvése, hogy az autózás szerelmeseinek egyre szélesebb rétegét lássák el évről-évre felejthetetlen élményanyaggal a vásárterület pavilonjaiban, valamint külső területein egyaránt. Kiállítás terén mára már messze nem csupán a szűken vett tuning-gépek és importőri standok seregszemléje az AMTS, hanem a vadonatúj autók mellett a veterán járművek is helyet kaptak.

A Classic Automobil Show-t jegyző MAVAMSZ idén új helyre költözik a rendezvényen belül. Március 23-25. között a Hungexpo "F" pavilonját töltik meg szebbnél-szebb, többségükben muzeális minősítéssel rendelkező járművekkel, de a hatalmas túljelentkezés miatt jut néhány makulátlan klasszikus a "G" csarnok standjaira is.

A veterán pavilon járműkiállítása már a 2013-as kezdet óta szép számú közönség kedvence, igazi találkozóhellyé vált a kilátogató családok, baráti társaságok tagjai között. Így lesz ez idén is: bemutatkoznak a MAVAMSZ tagszervezetei, akik idén teljesen új tárlattal örvendeztetik meg a veterán és oldtimer autók szerelmeseit!

Az idei különlegességek sorát az idén 70 éves Porsche 356, valamint a Cirtoen 2CV, azaz a "Kacsa" évfordulója alkalmából berendezett stand nyitja. Mellettük a "Bella Italia", azaz a Gyönyörű Olaszország szellemében kialakított zóna kínál egy jó adag olaszos életérzést, olyan közkedvelt típusokkal, mint az Iso Grifo, Iso Rivolta, Alfa Romeo, Maserati Mistral, valamint több Fiat és Ferrari típus. 

Új színt a használati funkcióra átalakított veterán járművek hoznak majd a szocializmus kínálatából: Nysa mentőautó, Zsuk tűzoltó, különböző rendőrségi autók, repülőtéri felvezető Wartburg, postás barkasz, Volga kombi, mint hiradós jármű, taxik és még sok minden más - az ember nem is gondolná, mennyi jármű maradt meg tökéletesen - vagy került muzeális állapotba - a rendszerváltás előtti időkből.

Stílusok találkozásában sem lesz hiány: Volkswagen és különböző amerikai autók hotrod stílusban építve, minden egyes típus mellett ugyanaz a típus található majd meg, eredeti, muzeális állapotban!

Kint lesz továbbá a Veterán Auto és Motor, valamint a Retro Mobil szerkesztősége, valamint a Közlekedési Múzeum és a Postamúzeum is, egy-egy járművel.

A felsoroltak mellett rengeteg további exkluzív látnivalóval, de a tavalyihoz képest teljesen megújult felhozatallal várja a veteránok szerelmeseit a Classic Automobil Show, március 23-25 között a Hungexpo "F" és "G" pavilonjában, az idei AMTS-en!

A kiállításon résztvevő MAVAMSZ tagszervezetek:

  • 02 Klub Magyarország (BMW)
  • Citroen Automobile Club Hungary
  • Magyar Veterán Opel Klub
  • Magyarországi Cadillac Club Egyesület
  • Magyarországi Veterán Zsiguli és Lada Egyesület
  • Mercedes-Benz Classic Magyarország
  • Mustang Club-of Hungary
  • Oldtimer Motor Car Club
  • Skada Klub
  • Veterán Zsiguli Egyesület
  • Waitzen Klasszik Veteránjármű Egyesület
     

Egyéb kiállítók:

  • EURORING
  • Winkler Bőr kft.
  • Antik Auto Trade Kft.
  • Hotrod Hungary Kft.
  • Old School Tuning
  • Novomix Kft.