Az elmúlt években az autómárkák tervezőmérnökei egyre merészebb vonalakat álmodnak meg az egyes modelleknél, amelyeket aztán a gyártók meg is valósítanak mindannyiunk nagy örömére. Szembetűnő, hogy néhány ikonikus típusnál az aktuális trendeknek és tervezői elképzeléseknek megfelelő időközönkénti típusfrissítések ellenére is megmarad az adott modellre jellemző megjelenés.

Így van ez a Volkswagen Golf és a Ford Focus esetében is, előbbi közkedvelt, valódi városi népautónak is nevezhető, de utóbbival is rengeteget találkozhatunk az utakon. Mindkét modell jelenlegi szériája az évek során igencsak kiforrta magát, és talán túlzás nélkül mondható, hogy szinte valamennyiünknek, akik érdeklődnek az autók iránt ne tetszene valamiért. Azok, akik egy pre facelift Golf VII-essel vagy egy harmadik generációs Focus-al koptatják az aszfaltot, de a még tutibb megjelenés érdekében feldobnák szeretett autójuk kinézetét egy egyszerű, de kompakt megoldással szembetűnő eredményt érhetnek el. Sőt egy kis szerelési jártassággal még csak szervizbe sem kell menni hozzá.

Az biztosan állítható, hogy a lámpatestek és a világítás nagymértékben meghatározzák egy autó kinézetét. A LED, a XENON, vagy éppen projektlencsés technológiák emelett nagy fényerejükkel növelik a láthatóságot és ezzel a közlekedésbiztonságot. Ezeket az előnyöket felismerve az autógyártók előszeretettel alkalmazzák ezeket a megoldásokat, de az utólagos beszerelésük is széles körben terjed, hiszen egyre több autótulajdonos dönt úgy, hogy meglévő hagyományos halogén izzóit, vagy komplett lámpáit lecseréli.

És most jön a lényeg! A tavaly megjelent LEDriving Xenarc Volkswagen Golf VI-oshoz kifejlesztett LED/xenon technológiát ötvöző teljes fényszóró lámpatest után, az OSRAM idén piacra dobja a Golf VII-hez és a Ford Focushoz szánt verzióit.

LEDriving VW Golf VII – díjnyertes full LED-es fényszóró lámpatest

A fényszóró az eredeti halogén vagy xenon lámpákkal szerelt pre facelift Golf VII típusnál (2012-2016) alkalmazható. Minden világítási funkció - távolsági- és tompított fényszóró, nappali menetfény, helyzetjelző és irányjelző fények - LED alapú technológiával működnek, amely ECE jóváhagyott, így teljesen legális és a cseréhez további engedélyek beszerzésére nincs szükség. Háromféle verzióból választva tehetjük még ütősebbé Golf-unkat: GTI, BLACK és CHROME.

A prémium LED-eknek, a pixelmentes optikának és a legmodernebb fényvezetési technológiának köszönhetően akár 200%-kal több fényt és akár 200 m hosszú fénykévét biztosít, amely nagyobb látótávolságot, jobb láthatóságot és nappali fényhatást, ezáltal nagyobb biztonságot eredményez. A nagy kontrasztú és briliáns hideg fehér LED fény akár 100%-kal fehérebb a hagyományos lámpatestekhez és halogén izzókhoz képest. Mindez stílusos megjelenést kölcsönöz, amit csak tovább fokoz a fényszóró látványos kialakítása. Az egyszerű plug & play telepíthetőség miatt nincs szükség semmilyen módosításra, de még a korábbi kábelezés megváltoztatásával sem kell bajlódni. Ezen paraméterek alapján még a 2018-as Automechanika Kilállítás Innovációs Díját is abszolút győztesként zsebelte be Elektronika és rendszerek kategóriában. A gyártó hosszú élettartamot ígér és két év garanciát biztosít.

csere előtt / csere után

Ezen a linken tekintheted meg a LEDriving VW Golf VII fényszórót!

LEDriving XENARC Ford Focus – komplett LED-XENON fényszóró lámpatest

A lámpaszett a nem XENON lámpatesttel szerelt harmadik generációs Ford Focus-hoz kínál modern XENON és LED nappali menetfény technológiát ötvöző megoldást. Nagy előnye, hogy ECE hitelesített, így minden előírást teljesít, nem kellenek további engedélyek, sőt további magasságállító és fényszórómosó rendszerek sem. Akár 70%-kal több fényt és akár 180m hosszú fénykévét juttat az útra.

Ezen tulajdonságaival, valamint pixelmentes optikájával és legmodernebb fényvezetési technológiájával növeli a biztonságot, hiszen nagyobb látótávolságot, jobb láthatóságot és fényhatást biztosít a vezetőnek. A modern és figyelemfelkeltő kialakításnak köszönhetően, valamint a standard lámpatestekhez, illetve halogén technológiához képest akár 40%-kal fehérebb LED fénnyel stílusosan közlekedhetünk Focus-unkkal. A Golf VII-es lámpaszetthez hasonlóan az egyszerű plug & play telepítéssel nincs szükség módosításra vagy a korábbi kábelezés megváltoztatására. A gyártó ezesetben is hosszú élettartamot ígér és két év garanciát biztosít.

Ezen a linken tekintheted meg a LEDriving XENARC Ford Focus lámpatestet!


A prémium minőségű OSRAM LEDriving és LEDriving XENARC termékekről további információk itt találhatók!

A termékek már megvásárolhatóak a LUMENET webshop-ban: