Az olyan autók, amik apáról-fiúra szállnak, mindig több törődést kapnak, hiszen érzelmi szálak és rengeteg emlék kötődik hozzájuk. Aki teheti, az megtartja, hogy aztán később a fia járkáljon a kocsival. Paul is ilyen helyzetben van. Ez az SL még újonnan érkezett a családhoz 96-ban. Akkor még Paul nagyapja használta, majd 2005-ben Paul édesanyja lett a tulaj és végül 2014-ben lett boldog tulaja hősünk. Paulnak már korábban komoly tervei voltak az autóval és alig várta, hogy rátehesse kezét a fehér Mergára. Fontos szempont volt, hogy semmi olyan ne történjen a kocsival, amit később ne lehetne visszaállítani, hiszen örökre meg akarja tartani. Ehhez pedig tökéletesen jól jött a komplett levegős rendszer "hardline" csövezéssel, korábbi autójából. Kis átalakítás után, tökéletesen sikerült beépíteni a csomagtartóba a szettet. A felnik tekintetében kicsit máshogy alakultak a dolgok. Mindig is akart egy garnitúra Fifteen52 Tarmac görgőt, de a Jetta alá nem illettek, hála a "döntögetésnek". A Merci alá viszont még jó is lehet ideiglenes megoldásnak, ezért megrendelte a 4 darabot, majd miután felkerültek a kocsira, egyértelművé vált, hogy marad is alatta "végleg". Azért használok idézőjelet, mert Paul, szeretne a jövőben valami durva széles többrészes csodát a kocsi alá pattintani. 
Még több képért KATTINTSATOK IDE! 





 

 

Forrás: Madetoscrape