Adam Wyatt nem panaszkodhat. Túl van már jó néhányan Volkswagenen, amik ráadásul mind durván módosított példányok voltak. Mk4 kombi lehetetlenül alacsonyan, Mk3 VR6 feltöltővel 300 ló felett és még pár másik darab. Aztán egyszerűen megunta őket és valami másra vágyott. VIP vasat akart építeni. Ehhez pedig a legmegfelelőbb a Lexus GS430. Arról nem is beszélve, hogy az ára sem csillagászati. A 2003-as Lex már gyárilag jól felszerelt és Black Cherry Pearl fantázianevű színével, gyári állapotában is magára vonzza a tekinteteket. A vásárlás pillanatában még gagyi felniken gurult, viszont a 4,3 literes V8 hangja egyből elvarázsolta emberünket! 

A legfontosabb az volt Adam számára, hogy elférjenek az elképzelt úthengerek a kerékjáratokban. Mivel a szakmája is az autók és a karosszériák körül mozog, így sima ügy volt kiperemezni és kiszélesíteni az íveket, hogy aztán a Weds Kranze görgők felkerülhessenek, 11 és 12x18 méretben, a 235 és 245/40-es gumikkal. Korábban minden autója "static" volt és imádta is, azonban egy ekkora testnél, már nem biztos, hogy a tekerős futómű a legjobb választás, úgyhogy Adam a levegős rendszer mellett döntött. Barátokkal, a garázsban építették be a teljes rendszert, ami AirRex gátlókból, AccuAir SwitchSpeed vezérlőből és 19 literes tartályból áll. A külsőnél a letisztultság volt a lényeg, így eltűnt a kis szárny, az összes felirat és annak helye, a rendszám pedig USA/Japán változatnak adta a helyét, amit teljesen piros hátsó lámpák fognak közre. Elöl amerikai lökhárítót találunk Greddy replika toldattal és USA szélességjelzőkkel. Adam nem volt teljesen elégedett az autó magasságával, ezért elöl picit bedöntötte a kerekeket, amivel kb. 2 centit nyert lefele. A hátsó részen elég feltűnőek a kilógó kipufogóvégek, amit Adam barátja készített. A rozsdamentes csövek mögött nincs semmilyen dob vagy katalizátor, így a V8 szépen, de leginkább iszonyat hangosan szól. A tulaj gyakran rémisztgeti a gyalogosokat, amikor nyom egy kövéret a lámpánál. Konkrétan olyan, mintha egy NASCAR versenygép hördülne fel. (Nem növünk fel soha, csak a játékaink lesznek drágábbak.) A beltérben nem volt szükség túl sok módosításra, hiszen a Lexus már eleve olyan extrákkal szerelte fel a kocsit, mint például, elektromosan állítható, fűthető bőr ülések, elektromosan állítható memóriás kormány, fabetétek, légkondi stb. Így aztán Adamnak csak VIP hangulatról kellett gondoskodnia, ami a függönyökkel, Tsuna kötéllel, asztalkákkal meg is valósúlt. A "dildo" váltókar már-már kötelező, az airride nyomásmérő órája és a vezérlő pedig a középkonzolban kapott helyet. Így kell kinéznie egy VIP csatahajónak!

Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 



 

Forrás: Slam Sanctuary