Amikor valaki olyanra adja a fejét, mint a képen látható autó tulaja, akkor azért nem árt ha tudja is mit csinál. Lehet ültetgetni, meg kereket döntögetni, de az ilyen radikális megoldásokhoz tényleg szakértőnek kell lennie az alkotónak. Szerencsére Stas, az autó gazdája, már gyerekkora óta rajong a négykerekűekért, és folyamatosan képezte magát, hogy végül neki is legyen egy igazán egyedi autója. Miután megvette a szalonból a 2114-et, nem is kellett sokat várni a változásokra. 5 centis ültetés, módosított futómű, új felnik és egy Carlotta front. Mondanom sem kell, hogy emberünk hamar rájött, ez bizony nagyon kevés a boldogsághoz. Éppen ezért elkezdett jobban elmélyülni a Samara "tuningolásában". A futómű "hellafail" állásához, elég durván át kellett alakítani mindent és mivel Stas egy olyan műhelyben dolgozik, ahol minden lehetőség adott az ilyen jellegű agymenések megvalósításához, így saját kezűleg átalakította az alvázat, a futóművet. Az autó lehetetlenül alacsonyan tud közlekedni, de még így sem kell aggódni, hogy valami megsérülne alul. A szélesített lemezeket be is döntötték és még így is lehet kanyarodni. Persze a hátsó ívek konkrétan megsemmisültek, de kit érdekel! Valamit, valamiért! A 16 szelepes motor nem fért el a módosítások után, ezért kivágták a közepét, aztán jó napot! A kilógó kipufogó kötelező egy ilyen stílusú autónál, a hátsó szárny meg olyan, amilyen...... 

A beltér sem maradt érintetlen. A műszerfal helyén, mindössze egy óracsoportot találunk, ami a 21106-ból érkezett. A Turbo Tema "mászóka", a Sparco Sprint ülések, illetve az utasnak szánt Recarok (amik eredetileg az Opel-hez készültek) mind a sportosság érzését adják, de ne legyenek illúzióink. Ez a kocsi sosem fog sportosan hasítani, főleg úgy, hogy hátul konkrétan csak poliuretán szilenteken rugózik a kocsi, minden mást kivettek. Stas nem tudja még milyen irányba halad tovább az autójával. Szeretne komolyabb kerekeket, meg egyéb apróságokat. Véleménye szerint az a baj a jelenlegi autókkal, hogy mind egyformák. Nem a tulaj elképzeléseit látjuk megvalósulni, hanem amit a divat diktál és ez elég egysíkúvá változtatja az egészet. Az Ő autója nagyon jó példa arra, hogy nem kellenek a kötelező trendi cuccok, hanem elég egy kis elborulás és máris van egy különleges gépünk. Más kérdés, hogy ez nem mindenkinek jön be, de nem is nekik készült. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 



 

Forrás: Lowdaily