Már megint! Igen, ismét egy szélesítéssel szerelt autó következik..... Hiába minden. Ezek a szettek egyre sikeresebbek. Azonban ennek a készletnek az a különlegessége, hogy nem Liberty Walk és nem is Rocket Bunny, hanem egy eddig ismeretlen cég (legalábbis számomra) az M&M gyártmánya. Az egész történet ott kezdődik, amikor Sam kitalálta, hogy neki kell valami nagyon durva, valami nagyon egyedi. Amikor a barátainak elmesélte tervét, mindegyik kinevette és, mint ahogy lenni szokott, ez még jobban feltüzelte emberünket, úgyhogy nekilátott a projektnek a garázsfeljárón. Az autó először jó vételnek tűnt, de hamar kiderült, hogy a tiszta, olajtól mentes motortér, normális állapotú karosszéria csak látszat, illetve inkább figyelemelterelés, mert az utastér konkrétan vízkáros volt. Nem volt mit tenni, mindent ki kellett pakolni, kiszárítani és fertőtleníteni, majd új szőnyegek és pár apróság után lehetett koncentrálni a további tervekre. Egyértelmű volt, hogy az autó alatt airride fog sziszegni. Ezért megkezdődött a keresés egy jó állapotú, használt szett után. Sikerült aránylag olcsón hozzájutni egy D2 szetthez, ami szinte teljesen új volt. Miután beszerelték, jöhettek a felnik, amiknek kellően szélesnek kellett lenniük, hogy az új sárvédők alatt jól mutassanak. Mivel a rohangálós Civic alatt CCW felnik forogtak és az ügyfélszolgálatuk elég rugalmas, ezért erre a márkára esett a választás. A D240 típusú görgők elöl 11,5 hárul pedig 12,5x18 méretűek. Az ET szám elöl -15 hátul -25. A háromrészes polírozott gurigák, körben 6"-os peremeket kaptak. Ezután megérkezett a várva várt widebody szett, amit az autó színére, Silverstone Grey-re fényeztek. A munkákat a garázs előtt, a szabad ég alatt végezték, így még nagyobb tisztelet érte! Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car